Szerelem és más bűnügyek

Hetedik fejezet: Ránk rontott az ősz

1870. augusztus 27. hajnala, Magyarország

Az ominózus vacsora után egyből felrohantam a szobámba a levélért, amit valaki az ajtóm alá csúsztatott, és amiben az idegen Ivánnak adta ki magát, ám csak hűlt helyét találtam, így idejekorán megakadtam a nyomozásban. Újra rám tört a magány és tehetetlenség. Átfutott az agyamon, hogy hagynom kéne és rábízni ezt az egészet a zsandárokra, de ismertem annyira a rendszert, hogy egy szegény ügyével a kutya sem fog törődni, és majd kihirdetik pár héten belül, hogy az ügyet lezárták, mert nincs tettes, akit felelősségre vonhatnának. A kudarc gondolatára csak sírni és toporzékolni akartam, de én nem olyan személyiséggel rendelkeztem, mint Fanni, így papírt és tollat ragadva lefirkantottam, amiket eddig tudtam. Utoljára 1863. nyarán láttam Ivánt, akkor búcsúzott el tőlem. Én rá pár hónapra mentem Párizsba, akkor még élt, mert utoljára még ellátogattam a malomhoz és hagytam ott neki levendulákat. A holttestnél viszont ott volt az az üveg, amiben én vittem neki szörpöt, tehát a halála ideje nem lehetett túlságosan később, mint az én utazásom. A bűntudat hirtelen ragadott magával, ha itt tudtam volna még maradni, talán most ő is élne. A kezeimbe temettek az arcom, és, mint mostanában sokszor, ismét sírtam. Szörnyetegnek tartottam magam Mi van, ha Iván értem jött vissza? De nem talált, ezért várt. Próbáltam lenyugodni és felírni a gyanúsítottakat. Az első természetesen Cecília volt. Rengetegszer kinyilvánította, hogy utálta a barátomat és nem szívlelte még azt sem, ha a kertben téblábolt velem, sőt ő még a levelet is becsempészhette, mert a privát szobákon kívül mindenhova szabad bejárással rendelkezett. A második név Sándor volt, esetleg bosszúból, bár erre csekélyke esélyt láttam, mert a szolgálok között nem volt, de attól még valahogy belopódzhatott. Harmadik, Tóth Vendel, nála nem tudtam semmi érdemleges indokot, de miért sétált pont ott, pont akkor? A malom eléggé kiesik, és az emberek a környékére sem jártak, mert bármelyik pillanatban összedőlhetett. Újra megakadtam, mert nem jutott eszembe több. Szükségem volt a cselédkönyvre, ami apám irodájában eledzett és évekre visszamenőleg az összes nevet tartalmazta lakhellyel és rövid megjegyzésekkel. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy hogy szerzem meg Cecíliától, aki, ha az elkövető, megneszelheti, hogy közelebb jutottam a megoldáshoz és velem is tesz valami szörnyűséget. És tehetnék egy látogatást Tóth Vendelnél is, amúgy is szükségét éreztem, hogy bővítsem a könyvgyűjteményemet és beszerezzek egy pár új kesztyűt.

1870. szeptember 1., Magyarország

Azon a reggelen már tombolt az ősz. Éjszaka olyan hidegek jöttek, hogy Viktória megparancsolta, hogy a kandallókat be kell gyújtani, így hát a személyzetnek is több dolga akadt, hamarabb kezdtek és később végeztek. A falevelek mindenféle színben pompáztak, a gesztenyék hullottak, a költözőmadarak már napokkal ezelőtt nekiindultak a messzi vidékeknek. Vajon Iván meddig juthatott? Mennyit láthatott ebből a hatalmas valamiből? Megráztam a fejem és jéghideg vízzel arcot mostam. Kintről hallottam apám, az öcsém és legények hangjait. Korán és sokan indultak neki a földeknek, hogy bevessék a rozst és a búzát, hogy jövőre bő termés lehessen. Nagy gondossággal kellett kiválasztani a megfelelő időszakot, mert ettől függött, hogy jövőre mennyi fog teremni. Egy napnyi csúszás is elvihette a búza felét és az igencsak szomorkássá tenné atyámat.

A szekrényemből kivettem egy díszesebb és vastagabb fekete ruhát, amibe kissé ügyetlenkedve, de belebújtam, puha pamut harisnyát és melegebb, barna lábbelit húztam, a kezem ügyébe könyvet fogtam és napok óta először magamtól léptem ki a szobámon túli világba. Alig néhány szolga szorgoskodott a folyosókon, de, ahogy észrevettek nagyokat pislogva meghajoltak, aztán siettek tova. Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mennyien tudhatták az igazi kórságom okát, de nem foglalkozhattam ilyen pletykákkal. Összpontosítanom kellett a megfigyelésre. Kiléptem az udvarra, de rögtön meg is borzongtam, hála a hideg szélnek. Rögtön észrevettem Annát, aki fateknőben mosta a ruhákat, de abbahagyta és mosolyogva hozzám sietett.