Verseim//III.//

"+"

Sokáig könyörögtem,
Sok idő kellett,
Hogy végre rájöjjek.
Rájöjjek;
Nem úgy leszek szeretve,
Hogy a szívem szinte belereped.

Ha keserves könnyeket kezdek hullatni,
Sosem talált volna meg az az igazi.
Lelkem szinte még most is beleremeg,
Hogy mennyi mindenen kellett nekem
Keservesen keresztül mennem,
Hogy megtaláljalak téged; azt az egyet.

Te vagy az a valaki,
Aki előtt végre meg merem mutatni,
Hogy bennem rejlik valami,
Egy igazi csoda (vagy mi),
Ami miatt képtelen vagyok feladni.

Sokszor kívántam régen,
Hogy legyen már vége
Ennek az élet nevű szenvedésnek,
Erre tessék;
El kellett ütni engem ahhoz,
Hogy a magot bennem elültessék.

Magját egy növénynek,
Mit nevezhetünk reménynek
Vagy bármifélének,
De az egésznek a lényege,
Hogy azóta van értelme az életnek,
Mióta szemébe kellett nézzek.

Szemébe kellett nézzek,
Annak a Halál nevű rémnek,
Kiért oly' sokszor fohászkodtam,
Hogy vigyen el már végre,
Legyen vége a kárhozatnak.

Nem akartam látni a szépet,
Hogy valójában szép az élet,
Ezért lett végül büntetésem;
Ki lettem lökve a szakadék szélére,
A lét és a vég küszöbére.

De mégis itt vagyok és élek
S már mosolyog bennem a lélek,
Amiért már itt vagy te is nékem
S kíséred minden léptem.

S mégha könnyes szemmel is nézek,
Hogy hova vesztek az emlékek,
Létezik egy képlet,
Mi összerakott engem és téged.
2024. 01. 09. - B. R. M.