Fájdalomkönnyek gördülnek végig arcomon.
Vajon lesz még rá alkalom,
Hogy visszakapom azt, ki voltam egykoron?
Ha lesz is, ehhez miért kell megjárnom a saját poklom?
Miért nem lehetek csak szimplán olyan,
Boldog, mint akkor?
Akkor mikor még nem esett
Meg velem ez az egész baleset
És lehetett még a bal kezemben is ecset?
Ez az egész mégis miért történhetett?
Vagy hagyjuk is a miérteket,
Mert biztos úgy lett minden, ahogy annak lennie kellett?
Szerencsére látom még a napot,
Úgyhogy nem hibáztam olyan nagyot,
De mégis miért kellett becsapódnom,
Mint egy meteor olyan nagyot?
Ez a becsapódás olyan nyomot hagyott,
Mi nem fog belőlem kitörlődni.
Ha rágondolok, hogy az aki voltam
Már nem én vagyok,
Arcomon mindig könnycsepp fog legördülni.
Már sosem leszek az, aki voltam,
De idő előtt nem végzem holtan.
Nem, amíg mindent el nem mondtam
S valóra nem váltom, mit megálmodtam!
2023. 11. 07. - B. R. M.
https://irodalmiradio.hu/2023/11/07/fajdalomkonnyek/?fbclid=IwAR1fAsb_K_nKb8xoQmpGdf9E5D-siN3-mbsfouWPOYZwem3qs39IrETHFus
VOCÊ ESTÁ LENDO
Verseim//III.//
PoesiaItt olvashatjátok a verseimet. Szerelmi csalódáson át a hétköznapi élet versein keresztül az abszolút semmitmondó versekig mindent megtalálhattok, amit a mai kortárs líra fogalma kimeríthet. Az előző két rész már annyi verset tartalmazott, hogy ráms...
