Him & I || Charles Leclerc

part four

𝐀𝐃𝐑𝐈𝐀𝐍𝐀 𝐒𝐄𝐍𝐍𝐀

✮

2023.10.11

"Finally I can see you crystal clear,

Go ahead and sell me out and I'll lay your ship bare."

Rolling in the Deep : Adele

Nem teljesen így terveztem az estémet. Mármint, úgy terveztem, hogy elmegyek játszani, valami ismeretlen társasághoz csatlakozva töltöm el az időmet és aztán korán reggel haza indulok, még zárás előtt egy két órával és utána pedig hazaindulok azért, hogy megkapjam a heti leszidásomat Biancától.

Sajnos ez nem így alakult. A szívmelengető jelenet után amit Pierre lerendezett a lépcső közepén, a barátai magukhoz hívtak engem és muszáj volt velük maradnom. Illetve, nem volt muszáj, csak úgy gondoltam, hogy mivel nincs konkrét társaság akivel lehetnék, így kifogásom sem volt, hogy miért akarok elmenni tőlük és egyébként is, szerettem volna még egy kis időt a szórakozóhelyen tölteni, így inkább elfogadtam Pierre barátai társaságát mint bármi mást - végülis határeseten voltak.

Mint egyes beszélgetésekből kiderült, Pierrenek új barátnője van, mégpedig valamilyen Brazil modell, akivel hónapokkal ezelőtt találkozott. Pierre mellett ültem, mivel csak őt ismertem az emberek közül, mellettem pedig valami szőke csaj foglalt helyet. Az egész asztalnál ültek, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, jobban mondva azzal, hogy megnyerjék a játékot.

– Nem is láttalak erre mostanában, – kezdeményezett beszélgetést a mellettem ülő francia. Megrándítottam a vállamat, miközben fél szemmel a játékra figyeltem.

– Valószínűleg azért, mert nem is voltam erre 'mostanában'. Kikapcsolódni jöttem ide, – magyaráztam neki. Pierre megértően bólintott és reméltem, hogy nem csak eljátssza hogy tényleg megérti azt, hogy mi a bajom. – Te? Miért vagy itt?

– Kika elrángatott, – bólintott egy barna hajú, mosolygós lány felé, aki az asztal másik végében ült és egy sráccal beszélgetett. – Ő a barátnőm, egyébként.

– Most sem csalódtam benned, – nevettem el magamat. Alaposan szemügyre vette, a lányt - fényes bőre volt, a szeme is csak úgy szikrázott, ahogyan Pierrere nézett, amitől még nekem lágyult meg a szívem, fogalmam sincs miért. – Valahogy mindig a legjobb barátnőket szerzed. – piszkáltam a franciát, aki csak megvonta a vállát, büszkeségét egy önelégült vigyorral kimutatva.

– Mit is mondhatnék? Csak úgy tapadnak rám a jó csajok, – viccelődött velem tovább, amitől elmosolyodtam. Az elmúlt órákban most először tudok rendesen elmosolyodni úgy, hogy nem Biancara és Nicolasra gondolok közben, amitől most kivételesen rohadtúl jól érzem magamat.

De mégis, valami volt Pierre megjegyzésében, ami a mosoly rám fagyott. Talán a cseppnyi megkérdőjelezésem, hogy tényleg megváltozott-e a francia szakításunk óta? Évekkel ezelőtt történt a dolog, mégis nagyon zavar. Lehet, hogy volt egy megegyezésünk, de a megbocsátás távol áll az őszinteségtől -és Pierre még nagyon nem nyerte el az őszinte megbocsátásomat és szerintem soha nem is fogja. Életem első normális kapcsolata vele volt és elszúrta. Vagy lehet, hogy én szúrtam el? Csak fogalmam sincs, hogy mivel szúrhattam el. Talán nem voltam elég jó? Elég sovány? Elég szép? Talán...

– És te, Ana? Neked van már barátod? – szakította félbe a gondolataimat a mellettem ülő fiú. Megráztam a fejemet alig észrevehetően, hogy kizökkenjek a gondolatmenetemből.