Egyértelműen Kacchan

2. Áruló

Katsuki azt hitte, már rég maga mögött hagyta az érzést, hogy legszívesebben felrobbantaná Dekut a picsába, de lám, vannak még dolgok, amik elő tudják csalni belőle. Például ha Deku a hülye fejével bedobja a közösbe, hogy valami szerelmi teszt minden kérdésére Ő a válasz.

Mármint nyilván, Katsuki tudja, hogy ő sok mindenre lehet válasz. Vagy megoldás. Vagy csak úgy bármi. Na de egy huszadrangú csajos magazin áltudományos szerelmi tesztjére?! Azért a lófasznak is van vége. És azt is elhagyták már vagy húsz méterrel odébb.

Meg eleve, mi a szar az a kérdés, hogy kire gondolsz először, ha felébredsz? Vagy hogy kinek a jelenléte nyugtat meg leginkább? Vagy hogy ki ismer téged a legjobban? Mégis ki a fene hiszi azt, hogy ezekből egy standardizált teszt alapján valós következtetéseket lehet levonni?

Ja, és mi a faszt képzeltek Urarakáék, amikor erre csak úgy rászabadították Dekut? Dekut, aki baszd meg minden kérdésre ugrik, mintha osztályoznák, de persze abba már nem gondol bele, hogy lesz, aki hallja a válaszait. Mondjuk az egész osztályuk. Akik némi harctéri stratégián túl nem sok értelmes gondolatot tudnak felmutatni, tehát nyilván levonják magukban az első, logikusnak tűnő következtetést.

Hogy Deku szerelmes belé. Bakugo Katsukiba.

Ez lehetne röhejes így önmagában. És Katsuki biztos röhögne is. Ha nem ő lenne Katsuki. Mert így aztán kurvára nem vicces. Mert akármi legyen is Deku agyatlan, reflexszintű válaszai mögött, biztosan nem az, amit a többiek gondolnak.

Mert kettőjük kapcsolata bonyolult. Ronda. Fájdalmas? Sok mindent lehet rá mondani, de azt, hogy romantikus? Na, azt biztos nem.

Márpedig Katsuki tudta, hogy innentől esélyük sem volt elhitetni a többiekkel, hogy ez az egész csak egy kibaszott nagy félreértés. Mert Deku elintézte azokkal a hatalmas, őszinte szemeivel meg a hülye kis mosolyával, meg azzal, ahogy minden egyes nyomorult kérdésre muszáj volt rávágnia, hogy Kacchan.

Kacchan, Kacchan, Kacchan.

Aztán még csodálkozik meg zavarba jön, meg motyog meg mi a fasz, amikor rájön, hogy mindenki azt hiszi, hogy belé van zúgva. Nem kéne úgy meglepődnie, amikor rohadtul úgy viselkedett, mintha tényleg így lett volna.

De hát nyilván nem volt így.

Katsuki teljesen biztos volt abban, hogy Deku kábé három percnyi teljesen felesleges magyarázkodás után fog utána jönni, hogy aztán neki alsó hangon kétszer annyi ideig bizonygassa, mennyire nem úgy gondolta, amit mondott. És Katsuki még mindig majdnem annyira szerette volna felrobbantani őt a picsába, mint amikor kiviharzott a nappaliból.

Csak most már inkább azért, mert Deku még mindig nem jött utána, hogy neki is magyarázza a bizonyítványát. Amire mellesleg Katsukinak kurvára nem volt szüksége. Csak már éppen rávette magát arra, hogy amikor ezt végig kell majd hallgatnia, akkor türelmet fog gyakorolni.

Szóval csak összefonta a karjait a mellkasa előtt, és várt. Mert az a három perc már rég letelt, Dekunak már rég ki kellett volna jönnie, hogy a maga idegesítő, mindent túlaggódó módján megindokolja, miért volt hülyeség ez az egész előbbi jelenet.

De nem jött.

És Katsuki kezdte magát felkúrni ezen. Na, nem mintha szüksége lett volna Deku idióta habogására. Nem mintha ne értette volna, mire gondolt, miközben az ő nevét ismételgette minden kérdésnél. Nem mintha érdekelte volna bármilyen magyarázat.

És ha valami még ennél is jobban dühítette, az a hülye sajgás volt a mellkasában. Néha szokott fájni, de az orvosok szerint már teljesen felépült. Még havonta kellett kontrollra járnia, mert figyelték, hogyan reagál a teste a terhelésre, de egészséges volt.

Az az áruló szíve nem attól fájt, hogy néhány hónapja szó szerint felrobbant, hanem valami egészen mástól.