Egyértelműen Kacchan

4. Védhetetlen

Katsuki már akkor tudta, hogy kurva nagy bajban vannak, amikor reggel arra ébredt, hogy rohadtul fáj a nyaka. Ami persze nem csoda, mert félig Deku ágyán, félig meg a földön aludt, ami nyilván nem a legkényelmesebb alvópóz. Az elaludt nyakát pont leszarta, a gond azzal volt, hogy Deku szobájában aludt.

Na, nem azért, amiért bármelyik perverz osztálytársuk gondolta volna, hanem azért, mert Deku annyira bepörgött a hülye teszt meg a még hülyébb többiek miatt, hogy Katsuki nem tudta őt egyedül hagyni. Megtehette volna, mert Deku nem kérte, hogy maradjon, de volt valami abban, hogy ő ismerte legjobban ezt a hülye nyomit.

Szóval nem hagyta egyedül. Azt mondjuk a fasz se tudja, megnyugtatni hogy kell az ilyesmit, de úgy tűnt, Dekunak tényleg elég volt a puszta jelenléte, ebben sem hazudott a lányok idióta tesztjében. Ez még így önmagában nem lett volna probléma, az viszont már annál inkább, hogy Katsuki egyszerűen belealudt az egyébként nem túl érdekfeszítő beszélgetésbe. Ami még mindig nem lett volna akkora gond, ha Deku felkelti.

De nem, mert Deku egy nagyon jó lélek, aki nem zavarta vissza a szobájába, hanem betakarta, baszd meg. Betakarta. Jó, oké, még ez is rendben lett volna, ha legalább valamelyikük felkel a többiek előtt. Ami persze nyilván nem történt meg, mert ébresztőt nem állítottak be, az ugye minek.

És ha már ennyi mindent el is basztak, nem baj, lehetett volna még menteni a helyzetet, ha mondjuk Katsuki időben kapcsol és kimászik az ablakon. Teljesen jó lett volna. Nem kényelmes, de működőképes.

Ehelyett gyakorlatilag mindketten arra riadtak fel, hogy valaki dörömbölt az ajtón. És Katsuki arra használta fel a rendelkezésére álló három másodpercet, hogy felfogja, fáj a nyaka, így elbújni vagy menekülni már nem volt ideje, mielőtt a fél osztályuk szó szerint rájuk rontott.

- TUDTAM! – visította valamelyik lány, a lelkesedésből ítélve... valamelyik volt. Katsuki ennyivel ébredés után képtelen volt megmondani, melyikük eltorzult hangját hallotta, csak azt tudta, hogy igazán megérdemelt volna egy párnát a képébe, hogy befogja.

- Ú, bocs, haver, csak nem voltál a szobádban, és aggódtam... – kezdett szabadkozni Kirishima, aki máris felismerhetőbb volt, és baromira úgy beszélt, mint aki valami kurva nagy szart kavart. És ahogy Katsuki végre végignézett az ajtóban összegyűlt díszes társaságon, kezdte ő is felfogni, hogy nézhetett ki Deku ágyáról félig lelógva.

- Kifelé – reccsent rá az osztálytársaikra, akik erre (szerencsére) elkezdtek kifelé hátrálni. Persze, közben azért még megbámulták őket, hogy aztán vihessék az infót mindenkinek, aki nem itt baszta a rezet korán reggel.

Katsuki tudta, hogy ez menthetetlen.

Önmagában az, hogy Deku szobájában töltötte az éjszakát, még nem lett volna gáz. És akármilyen kurva bosszantó is lett volna az előző esti tesztes mizéria utózöngéit lepergetni, az sem lett volna tényleges gond.

Na de a kettő egymás után, az védhetetlen.

Mert az osztálytársaik este azt hallják, hogy Deku gyakorlatilag nyilvánosan vall neki szerelmet, aztán reggel arra nyitnak rájuk, hogy ő itt töltötte az éjszakát. Próbálkozni persze mindig lehet, nyilván téphetnék a szájukat, hogy ez nem az, aminek látszik, meg félreérés meg faszom tudja. De ezt még Katsuki sem hinné el, pedig ő aztán telibe szarja az összes tetves pletykát.

- Annyira sajnálom, ne haragudj, nem akartalak ebbe belekeverni, megmagyarázom nekik – hallotta ekkor Deku motyogását, de olyan nyomorultul hangzott, hogy Katsuki komolyan kezdte megsajnálni. Pláne, amikor felé fordulva (aú, a nyaka) azt látta, hogy a másik a takarójába gabalyodva próbál kicsúszni az ágy szélére.

- A faszt – rántotta ki Deku alól azt a kurva takarót, amibe belegabalyodott, és a mellkasánál fogva határozottan visszanyomta őt az ágyra. – Nem magyarázkodunk senkinek, mert kurvára senkinek semmi köze a kettőnk dolgához.

- Kacchan...

- Mi van? – forgatta a szemét Katsuki, mire Deku az ajtó irányába bökött. Ahol nyilván ott állt Mosóm- Ashido, és olyan szemtelen, teliszájas vigyort villantott rájuk, hogy Katsuki, baszd meg, feladta. – Na takarodj te is!

- Soha nem fogják elhinni, hogy nem kavarunk – sóhajtott fel Deku, amikor Ashido végre rájuk csukta az ajtót.

- Ezek után tényleg nem.