Fények varázsa - Novella

Második fejezet

Ajtó nyitódásra, majd egy hirtelen rám nehezedő súlyra ébredtem. Még mielőtt egyáltalán rá nézhettem volna a betolakodóra, hogy felismerjem a hangja már el is árulta.

- Azt hittem Max csak szívat, de igaza volt. Itt van az egyik kedvenc barátnőm! El sem hiszem, hogy méltóztattál végre haza látogatni. – Robin egész testével rajtam feküdt miközben össze-vissza ölelgetett és puszilgatott.

- Neked is jó reggelt Robin és én is örülök, hogy újra látlak. – szorosan öleltem vissza amint sikerült magamhoz térnem és mélyeket szippantottam a jól ismert illatból. Bármilyen érdekesen is indult kettőnk kapcsolata, nagyon hálás voltam azért, hogy a barátaim között tudhattam.

Mindeközben az ajtóból egy lihegő hang csapott meg, és ahogy oldalra fordítottam a fejemet megpillantottam Max-et aki az ajtófélfának dőlve, kissé meggörnyedve úgy nézett ki, mint aki éppen lefutotta a maratont.

- Legközelebb haza telefonálunk, ha te is velünk jössz. Pont a reggeli futásomat intéztem amikor összefutottunk a videó kölcsönzőnél és amint megtudta, hogy itthon vagy te is idáig futnunk kellett. Érted, futnunk, Robin-nal! Azt hittem kiköpőm a tüdőmet, ő meg közben olyan jól bírta, mintha napi szinten ekkora távokat kocogna le.

Max fejcsóválva sétált hozzánk és dőlt be mellénk az ágyba, miközben engem elkapott a nevetés.

- Várj, várj! Csak, hogy tisztázzuk! Ti ketten a belvárosból egészen idáig futottatok, miközben egy óra múlva amúgy is találkoztunk volna?

- Pontosan, köszönöm! Én igyekeztem megmagyarázni Robin-nak, hogy ez a világ leghülyébb ötlete, amit csak kitalálhatott, de hajthatatlan volt. Azt mondta, ha nem lát most rögtön a két szemével akkor el sem hiszi, hogy itthon vagy. Amúgy meg, jó lenne, ha most már szereznél jogsit magadnak, mert nem fogok minden alkalommal hosszú kilométereket futni, csak azért, hogy láss valamit vagy valakit. – Max utolsó gondolatait már Robin felé intézte, aki csak vigyorogva pillantott vissza a vörös lányra.

- Mit szólnátok hozzá, ha összeszednénk Dustin-t és Erica-t, megejtenénk a reggelit, utána pedig belevetnénk magunkat a ruhapróbába. – bár imádtam ezt a barátnős pillanatot, de mégis kénytelen voltam megtörni. Nancy tízre várt minket a szalonba, és bár a legkevesebb kedvem ehhez a programhoz volt mégis tudtam, hogy nem várathatjuk meg Nancy-t.

A lányok egyetértően bólogattak, majd amíg felöltöztem ők a konyhában vártak rám és Joyce karácsonyi süteményeit kóstolgatták.

Ha már az esti szobám látványa teljesen lesújtó volt, akkor ez a reggeli egy fokkal még borzalmasabbnak érződött. A függönyön át beszűrődő nap sugarai úgy világították meg kamaszkorom fényképeit, hogy ha akartam se tudtam volna nem észre venni őket. Hogy eltereljem figyelmemet a szekrényem felé fordultam és az első kezembe akadó felsőt magamra húztam, hozzá pedig a kedvenc kantáros nadrágomat választottam.

A konyhába érve a lányok még mindig süteményekkel tömték magukat és csak akkor vettek észre amikor a torkom megköszörültem.

-Khmm... jó a pólód! – Robin megjegyzése és vörös arca, ami olyan volt, mint egy lufi, ami mindjárt kidurran, arra késztetett, hogy alaposabban szemügyre vegyem az öltözékem.

Fejem lehajtva és a pólót pásztázva tűnt csak fel, hogy ez bizony nem egy átlagos felső volt. A körülbelül két számmal nagyobb pólón nagy betűkkel díszelgett a Pink Floyd felirat és az 1987-es turné helyszínei. Arcom égett a felismeréstől, hiszen ez volt Mike kedvence, amit körülbelül egy éven át szinte minden másnap láthattunk rajta. Az anyja érthető okokból nem akarta elengedni az akkor tizenhat éves fiát egy ilyen koncertre, de Mike egyik távoli rokona szerzett neki egy pólót és bárhová mentünk mindig ez a darab volt rajta. Amikor pedig már kellően kinyúlt és megkopott a sok mosástól, akkor végül nekem adta. Volt pár pulcsi és póló, ami az övé volt és nálam kötött ki, de ennek volt a legnagyobb jelentősége, hiszen Mike kedvenc együtteséhez kapcsolódott és mert ez volt a favorit mind közül. Így hát én is nagy becsben őrizgettem és csak néha vettem fel, viszont a szakítás óta egyszer sem találkoztam vele. Tudatosan a szekrény mélyére suvasztottam, de úgy tűnik nem volt elég mély az a szekrény.