Farkas Vagyok. (Első Levonás.)

Tizenkilencedik fejezet.

+Charlotte (Nagyi) szemszöge+

Nagy nehezen sikerült kikelnem az ágyból.
55 Éves vagyok, szóval még dolgozom.
Szerencsére csak nyolc órában, de ma egyáltalán nem volt kedvem menni, hiába vannak ott a jófej munkatársaim, meg barátnőim, ők most nem igazán dobtak fel.
Már nem azért.
Na mindegy, szóval elindultam.
El is fáradtam, mite hazaértem.
Mivel a munkában nem igazán történt semmi érdekes, ezért inkább ugorjuk is át.
Szóval, amikor hazaértem, itthoni ruhába kaptam magam, majd főztem egy teát, meg ettem még a tegnapi ebédből.
Teázás közben a régi könyvemet lqpozgattam a farkasokról.
A Fehér Farkasokról.
Amikor a kisunokám, Lexi még tényleg kicsi volt, (Most 17 éves.) , sokat meséltem neki ezekről a lényekről.
Olyat is mondtam neki, hogy én is közéjük tartozom.
Sóhajtva becsuktam a könyvet, mert nyüszítést hallottam.
Hátra mentem, ahol egy farkast tartottam.
Tudtam, hogy nem átlagos.
Kiskorában hoztam el.
A házam előtt találtam egy dobozban.
Jó nagy telkem van, elfér.
Mindene megvan.
De most nyüszített a kis fehér farkas, aki majdnem akkora, mint egy átlagos felnőtt.
Pedig még csak négy hónapos lehet.
Érezzük, hogy egymáshoz tartozunk.
De én már nem vagyok képes átváltozni.
Ez nem lényeg.
Megölelgettem a farkast, aki játszani akart, meg már éhes is volt.
Egész nap a tónál van.
Godnolom, mert meleg van.
De aztán egy jó két óra után be kellett mennem a házba.
Ledőltem, mert álmos voltam.
Arra ébredtem, hogy kopognak.
Először csak félálomban azt gondoltam, álmodom, vagy beképzelem, vagy valami, de aztán hallottam mégegyszer.
Majd végül feltápászkodtam, ittam egy pohár vizet, hogy felébredjek, majd kinyitottam az ajtót.
Mondanom sem kell, de a pohár víz nélkül is felébredtem volna, olyan fülsüketítő hangot hallatott a faajtó.
Megdöbbenve láttam, hogy az unokám, Lexi és két lány, akiket azonnal felismertem, hogy falkatagok, ott állnak az ajtóm előtt.

-Nahát, sziasztok, lányok!-fürmésztem őket, miután meg tudtam szólalni.
-Gyertek beljebb és meséljetek, hogyhogy itt vagytok?
-Szia nagyi!-szólt Lexi.-Ők itt a barátnőim, Faye és Kol.
-Igen, tudom, aranyom!-mosolyogtam.
-Mi? Honnan? -nézett furán, majd megértette, amikor az asztalomra nézett, ahol a könyvet hagytam.
-Figyelj, nagyi, beszélnünk kell!
-Sejtettem, hogy nem azért hoztál ide két farkast, hogy őrizzék a házat.-nevettem fel.
-Jó napot, Kol vagyok! Vagyis, Kolibri, csak Kolnak is szoktak hívni.-muatkozott be az egyik lány.
-Csókolom, én Faye vagyok!-mondta a másik.
-Charlotte, nagyon örülök!
-Szóval, nagyi, segítened kéne a falkájuknak....-kezdte volna, de félbevágtam.-Először talán el kellene mesélned az egészet.
-Igazad van.-sóhajtott. -Akkor elmondom.
Majd leült mindenki és Lexi elkezdte mesélni.
Mikor a végére ért, már összeállt a kép.
-Rendben, nézzük csak, mit tehetek, elvégre ez nagyon komoly dolog. Lehet, hogy sok könyvet át kell majd nézni és ez tarthat akár egy évig is. Mármint a folyamat.  -vettem fel a szemüvegem és belelapoztam a könyvembe, mivel úgy tűnt, mindenképp kivárják.
Azt üvöltözték, hogy persze, nekik ez fontos, stb, szóval próbáltam sietni, de aztám szerencsére megynugodtsk és vártak.

Charlotte.(Valami ilyesmi xd)