Farkas Vagyok. (Első Levonás.)

Huszonhetedik fejezet.

+Dave szemszöge.+

Amikor láttam, hogy Kol Lexi elé ugrik,én egyszerűen mindent leforgattam magamnak fél másodperc alatt.
Hogy mivan, ha Lexi meghal, vagy, ha Kol.
Hogy nélkülük.. én.. NEM!
Akkor inkább én haljak meg, de ezt nem tehetem!
Nme hagyhatom meghalni őket.
Eléjük ugrottam.
Még pont idejében.
Még a gondolat is rossz volt, hogy mi lett volna, ha nem teszem meg.
Majd belémnyilalt egy golyó.
Irtóra fájdalmas volt.
Komolyan, azt hittem, nem élem túl.
Mondjuk én azt hittem, meg fogok halni, úgy ugrottam oda.
Az utolsó, amit még hallottam,hogy a nevemet ordibálják.
Majd utana a sötétség fogadott.
Ez nem tudom, mennyi ideig történt, de mindegy is, mert egy hirtelen szúró fájdalommal az oldalamban  felkeltem.
Eleinte azt hittem, hogy a sötétség örökre tartani fog.
Mikor kinyitottam a szemem, hallottam, hogy Ricsi mondja, hogy élek.
Vagy ébredezek.
Vagy valami ilyesmi.
Nem tudom.
Majd mikor már jól láttam, meg minden, felültem.
Vagyis megpróbáltam, de úgy fájt az oldalam, hogy uuuu.
Nagyon rossz volt.
-Hé, lassabban. Ennek a sebnek legalább négy öt nap kell, ha nem több.-szólalt meg Ricsi.
Nem értettem.
Mióta tud ilyeneket és honnan?
-Úristen, Dave, úgy örülünk, hogy élsz! Már azt hittük, meghaltál! Oooo, nagyon boldogok vagyunk! - ilyesmi megjegyzések záporoztsk felém én pedig örömmel fogadtam.
-Nagyon köszönöm, én is örülök, hogy nem haltam meg... De annsk mégjobbsn, hogy nem ti.-mondtsm őszintén.
-Óóó!-mondták egyszerre meghatódottan.
Aztán Kol komolyan rámnézett.
-Veled még számolok.
Elmosolyodtam.
Persze, ilyenkor sem hagy békén.
Tudom, hogy ő is meghalt volna mindannyiunk miatt, de én... Nem tudom, valami olyasmit éreztem, amit nem tudok elmondani..
Egyszerűen KÖTELESSÉGEM volt!
Majd elmondták, hogy Ricsi, mint kiderült, gyógyító, meg hogy mennyit gyalogoltunk, hogy menekültem meg,Kol lába, hogy mennyire szemetek az emberek, akik ott voltsk, hogy majd mindenben segítenek, stb.
Elvoltunk ott vagy pár órát, mire Ricsi felém fordult és így szólt: Tessék, edd meg az áfonyákat és idd meg a vizet.
Ez majd segít.
-Rendben, nagyon szépen köszönöm.
-Szívesen.
Miután megettem az áfonyákat és megittam a vizet, el is indultunk.
Kol és Faye segítettek nekem, Lexi és Ricsi az utat figyelték.
Illetve Ricsi azt is, ha baj van, segítsen.
Meg Lexi, ha veszély van, jelezze.
Beértünk egy erdőbe, ahol mos Lexi és Ricsi vittek engem, mert Faye és Kol elfáradtak.
Fél órát gyalogoltunk, mire megláttunk egy hegyes, sziklás helyiséget.
-Aha, ezek lesznek az Eszakiak. -vélekedtem.
-De nem kéne először aludni? -kérdezte Faye.
Szegény, biztos kimerült, hogy vinnie kellett.
Majd meghálálom neki valahogy.
Oké, nem úgy, hogy ő is majdnem meghal, azt nem skarom.
Meg azt se, hogy bsja legyen, vagy meghaljon.
Semmi ilyesmit.
-De jó öteltnek tűnik.-Mondta Lexi.
-Bocs, de én alig aludtam.
-Jó, nembaj.
-Alvás közben Dave sebe is jobban gyógyul. -mondta Ricsi.
Ebben mindenki egyetértett, úgyhogy bólintottak egyet, majd elhelyezkedtek és elaludtak.