Relikviavadászok 2: Az Ügynök (HP fanfiction)

6. fejezet

Manhattan fényei beragyogták az éjszakát. A sosem nyugvó város tornyai büszkén nyúltak az égbolt felé, mintha csak azt hirdetnék, hogy biztosan állnak ellent a már megszokottá vált téli hidegnek, várva a vele járó, rendszeresen érkező viharos szelet, melyet csak ők, a híres New york-i épületek tudnak megakasztani. Mintha ebben is eltértek volna megannyi település tornyaitól, ebben is különbbek lettek volna. Ez az éjszaka amúgy is más volt: az emberek nyüzsögve, zajosan ünnepeltek, tűzijátékok szelték a levegőt, hogy aztán a magasban színpompás kavalkádként oszoljanak szét. Közeledett az új év.

Rowan összébb húzta magán a kabátját, ahogy vadul feltámadt a már előre jelzett jeges szél, mely a magasban nagyobb erővel bírt, mint odalenn az emberekkel teli utcákon. A nő a Woolworth Building tornyának tetejébe épített, gyűrű alakú kilátóban állt; innen rálátott New York-ra, az apró hangyaként nyüzsgő emberekre, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy az ünnep leple alatt valami készül, valami történni fog, ami sokkal jelentősebb (és veszélyesebb), mint az éjfélkor felhangzó éljenzés és a tűzijátékok ezerszínű fénye. Odalenn nem tudhatták, hogy néhány elszánt ember mit tervez, hogy egy boszorkány egy jól megtervezett, de elkeseredett akció keretében ismételten arra készül, hogy megszegje a varázslótörvényt.

A szél nem akart szűnni, sőt, egyre erősödött, megdobva kissé Alit, aki a torony körül röpködött, mint valami lusta szellem.

- Sikerült a legjobb találkozóhelyet választanod, Ro. - jegyezte meg cseppet sem lelkesen Reynard. A fiatalember egészen a falig húzódott és sápadtan pislogott az éjszakába. A tűzijátékok éles villanása és az azokat kísérő durranások csak még feszültebbé tették.

- Én javasoltam ezt a találkozási pontot.

Halk pukkanás hallatszott, és Edmund Limus jelent meg a lépcső tetején, maga mellett Gnarlakkal. A kobold óvatosan, ellenséges tekintettel szemlélődött körbe, és pillantása akkor sem lett barátságosabb, amikor a Corbitt ikrekre nézett. Szemmel láthatóan igencsak kényelmetlenül érezte magát a MACUSA főépületének területén.

- Ha valahol, itt senki sem számítana ránk. - folytatta Limus. - Közvetlenül a Miniszteri Rezidencia felett vagyunk.

Gnarlak csupán egy rosszkedvű fintorral kommentálta a szavait. Reynard közelebb lépett a koboldhoz, mintha csak azt akarná kifürkészni, vajon most is az átvágásukon mesterkedik-e, majd végül néhány perc néma méregetés után az órájára pillantott.

- Mennyi időnk lesz?

- Az attól függ, Gnarlak mennyire izgalmas elterelést eszelt ki, hogy lefoglalja az aurorokat. - Limus futólag elvigyorodott, de amikor folytatta, már komoly volt az arca. - Rowan, biztos benne, hogy meg tudja oldani, amit eltervezett? Fogalmam sincs, Mr. Graves milyen védelmi bűbájokkal látta el az otthonát, de egy dologban nem kételkedem: még a legfurfangosabb boszorkányok és varázslók is kétszer meggondolnák, hogy valóban be akarnak-e törni oda.

- Grindelwald az ő lakását használhatta bázisként, amíg az alakját felvéve mászkált Manhattanben. - felelte Rowan. - Lehet, hogy nem a legjobb ötlet, de ha valahol, ott találhatunk nyomokat. Amúgy sincs jobb ötletem... meg kell próbálnunk bejutni oda. Mivel szilveszter van és ilyenkor megbolondul a város, a MACUSA alapból le lesz kötve valamennyire. Ha ezek mellett maga elhinti azt a hamis információt, hogy Gnarlak is készül egy kis újévi meglepetéssel, én és Reynard egy kicsit szabadabban mozoghatunk, anélkül, hogy kérdőre vonnának minket, hogy a kiutasítás ellenére mit keresünk itt.

- Huszonöt perc van hátra éjfélig. - szúrta közbe Reynard. Limus biccentett.

- Akkor kezdjünk. Cleveland szabadnapos, a Fulton Street-en fog várni magukra. Biztosítja, hogy még véletlenül se keveredjen arra valaki, akinek nincs keresnivalója ott. Gnarlak, maga pedig hagyja, hogy jusson a fiúknak valami, amivel tényleg dolgozhatnak.