Russia :
-Új nap, új remények... - gondoltam a konyhában szendvicseket készítve, mikor még nem gondoltam mi vár rám.
Russia vagyok. A családommal és a macskámmal, Szkálival költöztem a városba alig egy hónapja. De nehogy azt higyjétek, hogy ez egy átlagos mintacsalád. Közel sem az több okból kifolyólag, de ezeket nem kezdeném el felsorolni. Elkészítettem a szendvicseket és a reggelit, majd felkeltetem a testvéreimet. Felbaktattam a szobámban elpakoltam és lefeküdtem az ágyamra, éppen csak le hunytam a szemem, de egyből elnyomott az álom. Arra keltem, hogy a húgom, Belarus próbál kelteni.
-Russia kelj fel, indulnunk kell! - majd lassan ki nyitottam a szemem.
-Fent vagyok - majd fel ültem. Ő meg kiment a szobából. Kimentem és elindultam Belarusszal, Kazahsztánnal és Ukrajnával a suliba, mert az isten sem tudja miért de apa egy osztályba íratott minket. Nagyjából becsengő előtt két perccel értünk be, így nem kellett senkivel sem beszélnem. Mikor az osztály terem elé értünk akkor ért oda EU is az új osztályfőnökünk.
-Jó reggelt!- köszöntem előre.
-Jó reggelt! Ugye ti vagytok az új diákok?!
- Igen - vágta rá az öcsém a hátam mögül.
-Mindjárt szólok és akkor bejöhettek - erre csak biccentettem, ő meg bement.
-Na, izgultok? - fordultam a testvéreimhez. Erre csak hevesen bólogatni kezdtek.
-Te?
-Talán egy kicsit.
-Gyertek be! - szólalt meg az ajtó háta mögül EU. Azzal benyitottam és körül néztem. Szembesülnöm kell azzal a ténnyel, hogy nem csak ismeretlenek vannak. A középső padsorban ül Német, régi barátom, de talán az apám és az ő anyja nem annyira szívlelte ezt a barátságot. Szélső jobb padsor fehér, piros és zöld hajú lány, bárhonnan felismerem Mexikót. Ő is régi barát még általánosból. Bal szélső padsor Magyar, apáink jártak össze beszélgetni. És Japán.
-Mutatkozzatok be kérlek! - parancsolt ránk EU.
-U-Ukrajna -szólt félénken Ukrajna.
-Belarus vagy akinek úgy tetszik Fehéroroszország - jelentette bátran Belarus.
-Kazahsztán Asztana - szólalt meg az öcsém semmit mondó hangnemben. Felvettem a legijesztőbb nézést amit csak tudtam és már nyitottam szólásra a számat mikor valaki beesett az ajtón.
-Elnézést tanár úr a késésért, elaludtunk! - mikor megláttam ki az megállt bennem az ütő. Akaratlanul is de hirtelen elfogott gyűlölet, a harag felkenődött az arcomra, ökölbe rándult a kezem. Érdekesen nézhettem ki, szinte már vicsorítottam és villámokat szórtam a szememmel.
-R-Russia minden rendben?
-Mi lenne a baj? - mondtam még mindig Amerikára vicsorítva.
-Csak nagyon ijesztően nézel.
-Nem tudom csak elkapott a gyűlölet - majd rám nézett ő is és megállt egy percre, szerintem hasonlókat érezhet, mint én. Még mai napig emlékszem minden egyes szavára.
gyors visszaemlékezés
Russia:
Általános iskola 7. osztály:
Éppen Americához tartok, azt mondta a suli mögött meg vár.
-Szia Ame! - mentem boldog gyermeki mosollyal oda hozzá.
-Ne hívj Aménak! - neki viszont komoly volt a tekintette és mély volt a hangja.
-Mi-Minden rendben?
-Tudod mit nem semmi nincs rendben.(nevetés) Hogy gondoltad, hogy valaha is szeretni foglak (nevetés)hülye r*banc (nevetés), csak ki használtalak és te meg bedőltél (nevetés) - ezeket hallva elsírtam magam.
-A-ame?
-MONDTAM, HOGY NE HÍVJ AMÉNAK!- ordított rám majd megpofozott, én meg a földre estem. De nem azért, mert akkora volt a pofon hanem azért mert megpróbáltam kitérni előle és a nagy lendület miatt. Csak néztem rá és sírtam, majd a kezem a pofon helyére raktam.
-Szánalmas vagy tudod! Szánalmas!- nem akartam ezt hallani tőle ezért elfutottam, hazáig rohantam és nem jöttem ki a szobámból, nem mondtam senkinek, mi a baj, mi történt, csak sírtam és sírtam, aztán elkezdtem inni és vagdosni magam. Többet nem mentem iskolába oda arra helyre, aztán meg elköltöztünk. Majd rájöttem, hogy nem éri meg. Nem fog vissza jönni, mert sírok utána, nem fog. Túl kell rajta tennem magam. Mindenkinek van személyisége és mindenkinek vannak érzelmeik és döntéseik, választási lehetőségei. Ő elment és nem jön vissza. Majd sikerült lassan, nagyon lassan. Két hónap alatt túl tennem magam rajta. Többé már nem mosolyogtam, nem nevettem, nem mondtam senkinek a problémám, mert rá jöttem, mindenkinek meg van a maga dolga-baja, oldja meg ahogy tudja. De rájöttem, Senkiben, Sehol, Soha NE bízz meg, csak egy újabb lehetőséget adsz számára, hogy kést szúrjon a hátadba. Ha meg újra megbízol valakiben akkor azt mondod, hogy nem volt elég még egyszer erősebben hadd fájjon, ha már nem értettem meg a szabályt, amit magam adtam.
Bár igaza van, szánalmasas vagyok. Még ma sem tettem magam túl rajta. Még ma is szeretem, tegnap is szerettem és holnap is szeretni fogom, míg a halál el nem választ vagy egy másik ország aki belép az életembe. De az sem lenne jó, hiszen egy hónap boldogság egy élet magányáért és keserűségéért. Nem éri meg. Ugye? Vagy csak én gondolom így?
