Új élet ( Bucky Barnes ff) /BEFEJEZETT/

1. Robbanás

Emily szemszöge

Hatalmas zaj volt. Mellé olyan volt, mintha rengett volna a föld. Mindenhol por volt és ahogy a mennyezetre emeltem a tekintetem, láttam a felhőt is, aminek normális esetben nem szabadna megtörténnie.

A lakásunk a sarkon volt. Mi a harmadikon laktunk, ha itt ez történt akkor mi lehet alattunk?

Felültem, és hirtelen tört rám a fájdalom, a lábam...

Egy fém állt ki a combomból. Nem is kiállt, keresztül ment rajta a csont mellett. Mindig elkerült a pánik érzése, de most nyeltem egy nagyot, ahogy két oldalt megfogtam a combom.

- Lányok? - kiabáltam.

- Itt vagyok - hallottam nem messze Bettyt. Olyan por volt, hogy nem láttam őt. Valahol jobb oldalról jött a hangja. - Hol van Elisa? A kanapén ült.

- Itt vagyok én is. Ahh valami fejen talált.

- Ki kell mennünk innen - szóltam.

- Azt se tudom hol vagyok - kiáltott Elisa vissza.

Megpróbáltam felállni, de nem ment. Az asztalba kapaszkodtam magam mellett és nehezen felhúztam a testem. Sietnünk kellett, nem tudtam mi a fene történt.

- Emily, te vagy az? - ért hozzám Betty.

- Itt vagyok én is - jött erre Elisa is.

- A lábam. Keresztül ment rajta egy vas - mondtam nekik és úgy tartottam a lábam, hogy véletlen se támaszkodjak meg rajta.

- Nem akarom látni. Akkor hányok - szólt Elisa.

Betty átkarolt és segített az ajtóhoz menni. Mikor kiértünk, már elég fény volt, hogy lássunk. Mindenki lefelé haladt. Már aki tudott, vagy egyáltalán élt.

Mi is lassan a lépcsőhöz mentünk. Mindenhol por volt. Ekkor történt még egy robbanás és elestünk. Azt hittem meghalok. A fájdalom ahogy a vas megmozdult a lábamban, amikor elestem szörnyű volt, még csak hasonlót sem éreztem soha.

- Emily? - kérdezte Elisa.

- A vas - szóltam. - Az előbb hosszabb darab volt kint a combom hátulján.

- Gyere, ki kell mennünk.

Felsegítettek és mentünk tovább lefelé. Mi csak a harmadikon laktunk, de azt hittem sose érünk le. És még csak a másodikon voltunk.

- Nem tudok tovább menni - mondtam nekik.

- Muszáj. Még két szint - mondta Elisa, ahogy fordultunk volna tovább.

- A lábam. Egyszerűen nem tudok.

- Oké, oké. Gyere menjünk az útból.

Az emberek rohantak. Így is sokan jöttek nekünk, mindenki menekült.

- Maradj itt - tettek a fal mellé. - Hozunk valakit, aki ki tud hozni.

- Betty, nem hagyhatjuk csak úgy itt! - válaszolt rá Elisa.

- Mi nem tudjuk kivinni. Felhozunk valakit. Maradj itt.

Néztem, ahogy lementek, mindketten. De jó. Nagy levegőt vettem és próbáltam stabilan tartani a lábam. Egyre kevesebb ember szaladt már, de senki nem segített, hiába kértem. Mindenki menekült.

Újabb robbanás és por szállt fel. Két kézzel kapaszkodtam a falba, de nem sokat segített. Ha nem akarok meghalni, akkor le kell mennem.

Nehezen álltam meg az egyik lábamon, de végül sikerült. Két kezem húztam végig a falon, ahogy piciket ugrálva próbáltam előre haladni.