A történet átírás alatt áll!
Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"A késért ugrik és felém hajítja. Még pont el tudok hajolni előle, de a penge így is elhasítja a pólómat, mielőtt az egyik közeli fa mohás törzsébe fúródna. Én sértetlen maradtam (a felsőmmel ellentétben), ő pedig fegyvertelen. Átszelem a köztünk lévő távolságot és behúzok neki egyet. Az orra nagyot reccsen a lesújtó öklöm alatt. Hátratántorodik az ütéstől, én pedig ezt kihasználva felé rúgok, de elkapja a bokámat és ránt rajta egyet. A másik lábam kicsúszik alólam és a sáros talajon végzem arccal a föld felé."
Megszólalt a csengő, én pedig olyan lendülettel csuktam be a könyvet, mintha egy legyet akarnék agyonnyomni a lapjai között. Akkorát csattant, hogy még a nagyot halló töritanárom -Mr. Le Clerc- is meghallotta. Összeráncolta a homlokát és dühösen nézett rám: rájött, hogy az órája alatt végig olvastam. Megint.
Nem tehetek róla, hogy unalmasak az órái.
A táskámba csúsztattam a vastag regényt és a többiekkkel együtt, a padok között szlalomozva az ajtó felé vettem az irányt.
-Menjél már gyorsabban! - könyökölt oldalba hátulról az egyik osztálytársam, név szerint Fleur, ami miatt kishílyán majdnem sikerült lefejelnem az egyik pad sarkát. A lány vetett rám egy szúrós pillantást, majd kikerült és a barátnőihez csatlakozva elhagyta a termet.
Feltápászkodtam, átvágtam a tanár asztala előtt és savanyú képet vágva megdörzsöltem az oldalamat. Ez holnapra biztos, hogy be fog lilulni.
-Miss de Foix egy szóra - állított meg Mr. Le Clerc, -az olvasás jó dolog, de rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s elfelejt élni.
Szóval nemcsak nagyothalló, hanem még vak is, ha nem vette észre, hogy az előbb éppen majdnem betörtem a fejemet.
Most komolyan a Harry Potter-ből idézett nekem?
Már majdnem meg is mondtam neki, de a végén inkább csak ennyit nyögtem ki:
-De az élet unalmas!
-Akkor tegyen róla, hogy ne legyen az: barátkozzon, bulizzon, legyen szerelmes, de a legfontosabb: figyeljen az órákon! - nagyot sóhajtottam. A tanár arcvonásai a reakciómat látva megkeményedtek. -Ha még egyszer meglátom, hogy olvasni próbál az órámon, akkor elkobzom a könyvét és biztosíthatom róla, hogy év végéig nem is fogja visszakapni! További szép délutánt!
Elfordult tőlem, én pedig elhagytam a termet, mint ahogy azt a többiek is tették pár perccel előttem.
Mint minden egyes nap, most is metróval mentem haza. Leültem az egyik ülésre egy újságot olvasó öreg bácsi mellé és újra elővettem a könyvem, de a gondolataim még mindig a tanár mondandója körül forogtak.
