A történet átírás alatt áll!
Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elmélázva bámultam az oltárt. A nagy része a nagyinknak és az nagyapánknak volt állítva, de hagytunk egy kis részt az elfeledett lelkeknek is, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy a haláluk után valaki megemlékezzen róluk.
Az oltár fehér és fekete gyertyákból, virágokból, a nagyszüleim fotóiból és olyan tárgyakból állt, amiket az életük során kedveltek.
Belenéztem az egyik fehér, már majdnem teljesen leégett gyertya pislákoló lángjába, miközben eszembe jutottak a nagyival együtt töltött boldog pillanatok emlékei. Amikor kiskorunkban esténként mesét mondott nekem és Michael-nek. Nyári közös piknik a közeli tisztáson. Gyógynövények elültetése együtt, a hátsó kertben. Séta az erdőben, a városban, a Szajna partján. A rendőr hangja, amikor sajnálattal közölte, hogy a nagyit megtalálták az erdőben holtan...
Nem. Most nem szabad ilyenre gondolnom. A samhain-i emlékezésnek nem szabad szomorúnak lennie, inkább bizalmas, intim és nosztalgikus perceket kell átélnem és -ahogy anyám mondaná- "érezni a szellemeik jelenlétét".
A mellettem ülő Émeric-re pillantottam, aki hozzám hasonlóan bambán bámulta a gyertyákat, mint aranyhal a kavicsot az akvárium fenekén.
Összeráncolt szemöldökkel mégjobban felé fordultam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy csak a szemem káprázott, de nem.
Émeric körül egy nagyon halvány kékeszöld buborékszerűséget véltem felfedezni. Anyuék felé fordultam, ahol hasonló "buborékokra" lettem figyelmes. Pislogtam néhányat, mire a burkok szinte teljesen eltűntek.
Értetlenül és kissé ijedtem fordultam vissza. Biztos csak a füst és a virágok illatának keverékétől halucinálok.
És ekkor Émeric másik oldaláról előbukkant egy óriási anakonda és megindult egyenesen felém.
Úgy ugrottam fel, mint akit seggbe szúrtak egy tűvel és sikítva rohantam a fal tövéhez. A szám kiszáradt és a szívem a torkomban dobogott.
Mi a fasz?!
Émeric gyanakvóan arra a helyre pillantott, ahol az előbb még én csücsültem, most viszont a kígyó próbált összetekeredni, mint egy kakaós csiga. A szüleim értetlenül néztek rám.
Ők miért nem félnek? Miért nem mennek el onnét? Hiszen ott van egy kibaszott nagy kígyó!
-Étiennette, minden rendben? - kérdezte apa. A gyertyák lángjának fénye visszaverődött a szemüvegéről.
Hogyhogy nem veszik észre?
-Ott van, ott van egy... - cincogtam. A buborékszerű burkok színei felerősödtek és megint tisztán ki tudtam venni őket. -Ti... nem látjátok? - makogtam félig döbbenten, félig még mindig halálra rémülten.
-Mit? - apu értetlenül fordult körbe a homályos szobában, anyu pedig közelebb lépett hozzám és nyugtatóan a szemembe nézett.
