A történet átírás alatt áll!
Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A tornazsákommal a vállamon sétáltam végig a folyosón. Most nem volt itt annyi diák, mint a szünetekben, mert a legtöbben vagy az ebédlőben voltak, vagy már rég hazamentek. Csütörtökön általában már nem voltak hetedik órák. A lányokat kicsöngetéskor el is engedte a tesitanár, de nekünk, fiúknak még maradnunk kellett és büntetésképp lefutni húsz kört a tornateremben, mert Jeremy-ék végig ökörködtek az órán. Én már lefutottam, de a többiek valószínűleg még mindig ott rohangálnak. Húsz kör vízköpőfélvérként rendszeres futás mellett kibírható, de egyszerű, tizenhat-tizenhét éves emberként... Hát, nem tudom.
Megálltam a szekrényemnél és gyorsan beraktam a tornacuccomat, majd zsebre vágott kézzel a menza kétszárnyú ajtaja felé vettem az irányt.
-Naim, várj! - a két szó vízhangként verődött vissza a szekrényekről, olyan hangosan ejtették ki. A vízhangot valószínűleg csak az én fejlett hallásom érzékelte, a többi folyosón lézengő diák nem. Megtorpantam, hogy Lydia utol tudjon érni. Most is tetőtől talpig feketébe volt öltözve. Fekete katonai bakancsot viselt szakadt, szintén fekete farmerrel és egy bő pólót, amin a lila Kordhell felirat és egy emberi koponya díszelgett.
Elém állt és összefonta a karjait a mellkasa előtt.
-Ma reggel jártam Antonie osztályában és beszéltem az osztálytársaival. Aztán elmentem az igazgatóhelyetteshez is, hogy megbizonyosodjak arról, hogy az osztálytársai csak játszották a hülyét. Csakhogy a helyettes is ugyanazt állította, amit a diákok. Sőt, meg is mutatta az iskola adataiban, hogy ebbe a gimnáziumba nem jár és soha nem is járt egyetlenegy Antonie Maret nevű személy - a hangja nyugodt volt, de fenyegető. -Szóval, áruld el nekem, Nathan, hogy mégis hogyhogy rajtatok és rajtam kívül senki nem emlékszik rá? Hogy tudta egyszerre mindenki teljesen elfelejteni őt? Hogy lehet, hogy minden róla létező adat, eltűnt? És ne hazudj a szemembe, mert nem most jöttem le a falvédőről! Tudom, hogy közötök van az eltűnéséhez és ehhez az egészhez!
Tehát Antonie nem menekült el. Sőt, itt járt és rajtunk kívül mindenki emlékeiből kiradilozta magát. De hogyan? Csak a kilencfarkúak képesek ilyesmire és Antonie csak egy ötfarkú. Viszont léteznek emlékmódosító főzetek és mérgek. David pedig annyit még ki tudott deríteni Dante-ről, hogy értett a mérgekhez. Akár ő is segíthetett neki.
Lydia sürgetően kettőt csettintett a szemem előtt.
-Hahó! - még mindig a válaszra várva felvonta a szemöldökét.
Most mit mondjak neki?
Bassza meg, miért nem avassuk már be végre szerencsétlent?!
-Ez nem ilyen egyszerű. Elmondanám, de óriási veszélybe sodornálak vele...
Lydia tussal kihúzott szemei valósággal felizzottak a dühtől.
-Tudok vigyázni magamra! - sziszegte.
Felsóhajtottam.
-Jobban teszed, ha nem kutakodsz Antonie után. Ő nem az aminek hiszed. Sokkal veszélyesebb, mint amilyennek a suliban mutatta magát. A veszélyes alatt pedig, nem késsel hadonászásra célzok, hanem valami ezerszer rosszabbra - mondtam halkan. A lány arca elfehéredett. Felötlött bennem az ötlet, hogy itt és most egy szemvillogtatás kíséretében elmondok neki mindent, de végül inkább elvetettem az ötletet és elléptem tőle. -Menjünk enni, Emma és Laurent már biztos ott van.
