A történet átírás alatt áll!
Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről...
Figyelmeztetés: a fejezet véres harci jeleneteket tartalmaz!
Hát, ezzel megint eléggé elkéstem, bocsi a várakoztatásért :,). De cserébe most egy 5000 szavas fejezettel jöttem. Az utolsóval. Igaz, még lesz egy rövid epilógus is, de az máshol fog játszódni más szemszögből. Azzal már nem fogok késni, ígérem.
Jó olvasást! :)
Wernith = Vesper, a Párizsi vízköpőklán vezetője
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
A horizonton rekedt Nap narancssárgás fénybe vonta a szavannás, kissé száraz vidéket és elnyújtotta a tárgyak árnyékát. Az égbolt másik felében már fényes csillagok sorakoztak rendezetlenül és vártak a Hold felbukkanására, hogy vele együtt pár órára átvegyék az uralmat az ég felett és ha csak egy kis időre is, de elűzzék a Napot.
Felettem a Mars vörös alakja derengett félig beleolvadva az űr sötétjébe. Félévente állandóan felbukkant, hogy ellenőrizze a sziklavilági Földet.
De én most nem az ég miatt toltam ki a seggem a barlangból, hanem a magas fűben legelésző állatcsorda miatt.
Elrugaszkodtam az óriási, magas vastartalomtól vöröslő mészkőszirttől, amin eddig ücsörögtem és zuhanórepülésben indultam meg a homokos talaj felé.Az utolsó pillanatban tártam ki a szárnyaim és néhány erőteljes suhintást követően a magasba emelkedtem. A szárnyaim által keltett fuvallat felkavarta a homokos talajt és megzörgette a baobabfák leveleit, amikor elzúgtam felettük.
Olyan furcsa érzés volt ez az egész. Mintha egy régi emléket néznék, de nem a saját emlékemet. Ráadásul itt minden sokkal kisebbnek tűnt a normális méreténél. A fák bokorméretűvé zsugorodtak, a vágtatógazellaszerű lények, amik azzal voltak elfoglalva, hogy elmeneküljenek előlem, pedig nem lehettek nagyobbak egy házimacskánál.
Váratlanul változtattam irányt és lecsaptam az egyik, méretesebb példányra. Idegen, mégis ismerős, csiklandozó érzés cikázott végig a testemen, egyenesen bele az egyszarvúgazellába. Az eddig kétségbeesetten vergődő gazellamozdulatlanná dermedt, a teste füstölni kezdett és a homokszínű szőre néhány helyen megpörkölődött.
Szürke foltok homályosították el a látásomat. Valami kemény nyomódott neki a hátamnak.
-Mindjárt felébred...
A foltok eltűntek és ismét láttam a mostanra vérben úszó gazellatestét. Egy pillanatra elengedtem, hogy körbenézzek, aztán a fogaim közé kaptam az ernyedt testét és megindultam vele a mészkőhegy felé.
