A történet átírás alatt áll!
Naim Tisserand feketevérű vízköpő, ami sokszor inkább hátrány, mint előny. A vízköpőklán nem fogadja be, tagjai legszívesebben kinyírnák őt. A fekete vére miatt vigyáznia kell, hogy mások ne lássák vérezni. A szerelemről...
Figyelmeztetés: a fejezet depressziós gondolatokat tartalmaz!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Akkora erővel húztam be a falnak, hogy berepedt az öklöm alatt és óriási darabokban hullott le róla a vakolat. A csuklóm mégcsak meg sem fájdult tőle. És ezt gyűlöltem.
Gyűlöltem, hogy a penge nem hagy nyomot a bőrömön. Hogy a sérüléseim ilyen gyorsan begyógyulnak. Hogy ölnöm kell. Hogy fekete a vérem. Hogy mindig mindent tönkreteszek. Hogy egy szörnyeteg vagyok.
A világ sokkal jobb hely lenne nélkülem.
Olyan sérülést se tudok szerezni magamnak, hogy elvérezzek tőle. Ha leugrok egy ház tetejéről, akkor előtte el kéne törnöm a saját szárnyaimat, mert különben nem engednének a földbe csapódni. De ha mégis sikerülne kitörnöm a nyakamat, meggyógyulnék, még mielőtt belehalhatnék.
Talán egy golyó a fejembe megoldana mindent. De valószínűleg azzal is csak hasonló eredményeket érnék el, mint a nyaktörős tervel. Na meg nekem kéne utána feltakarítani a hatalmas mocskot, amit okoztam. Viszont ha a lövedék szívembe menne... abba az összetört, fekete szívembe...
De akkor ki vigyázna anyára?
Az arca megjelent a szemeim előtt. Hosszú, szőkésbarna haj, amibe itt-ott vegyült néhány ősz hajszál, az enyémnél valamivel halványabb, zöld szemek szarkalábakkal.
Ha meghalnék, egyedül lenne.
Újabb ütést mértem a falra, amiről még több festék potyogott le.
Anya eltűnt és a helyén Étiennette jelent meg.
Fél tőlem.
Étiennette fél tőlem.
A hideg érzés a mellkasomból átterjedt az egész testembe. Hideg lángokként emésztett fel belülről. Mit tettem?
El kellett volna mondanom neki. Lassan és fokozatosan be kellett volna avatnom. Lett volna ideje feldolgozni az információkat és nem félt volna tőlem.
Egy kis hang a fejemben azonban azt suttogta, hogy így is-úgy is félt, vagy undorodott volna tőlem. Elvégre mégis ki szeretne egy korcs, gyilkos, lélekszívó szörnyeteget?
Senki.
A vízköpők is megmondták, hogy ne legyek szerelmes. Azzal csak másokat bántok. Mert én csak erre vagyok képes.
Abbahagytam a fal püfölését és lihegve a sorházak tetejének tengerét kezdtem bámulni. A távolban az Eiffel torony magasodott. A reptérről felszálló repülő zúgását és a galambok turbékolását autók dudálásának hangja nyomta el.
Belehunyorogtam a fényes napkorongba, ami éppen akkor tűnt el a láthatáron.
Ne...
Nem akarok áltváltozni! Nem akarok olyan alakot felvenni, amitől Emma fél.
