【Az új fiú és az élő srác】

#8

17:50. Becsukom magam után a bejárati ajtót, és szapora léptekkel indulok meg a metró állomás felé. Mi tagadás izgulok, több dolog miatt is: Először is, mert tudom, hogy Kai megint zavarba fog hozni, másodszorra pedig, hogy nem fog zavarba hozni. Attól félek, hogy a barátai tarsaságában nem fog velem foglalkozni, és csak azért leszek, ott, hogy eggyel többen legyünk. Kevés esélyét látom ennek, de megtörténhet.

Alsó ajkamat harapva, kezeimet zsebembe bújtatva álltam a megbeszélt helyen és vártam, hogy a „GPS" is megérkezzen.

- Huh... Hello! Bocsi a késésért. – áll meg mellettem és térdein támaszkodva igyekszik megpihenni.

- Valaki kergetett? – kérdezem nevetve.

- Nem, csak... Futottam. – mondja, igyekezve elég levegőhöz juttatni tüdejét.

- Nem hagytalak volna itt. Azt sem tudom hova kell menni.

- De akkor sem akartalak megvárakoztatni... Wow! – egyenesedik fel, és végigmér talán kétszer is. – Ki ez a félisten itt előttem? – vonja fel szemöldökét és egy csábos mosolyt küld felém.

- Te vagy az... - takarom el arcom, hisz már megint teljes pírban van.

- Nem, nem, én kifejezetten rólad beszélek. – harapja be ajkát, amit ujjaim között kilesve látok csak.

- Indulunk...?

- Persze, mehetünk felőlem. Remélem hoztad a bérletedet, mert metróval megyünk.

Felszálltunk a metróra, de ülőhely híján állnunk kellett. Nem vagyok egy alacsony gyerek, de túl magas sem, ebből adódóan nem értem el teljesen a kapaszkodót, így lábujjhegyen próbáltam megtartani az egyensúlyomat. Na, ez az első megállóig sikerült, hisz, ahogy megállt a jármű, nekem abban a pillanatban csúszott ki a kapaszkodó a kezemből és estem neki egyenesen Kainak, aki szerencsénkre stabilabb lábakon állt, mint én, így meg tudott fogni engem, illetve továbbra is kapaszkodni.

- Aucs... - nyögtem fel, hisz az érkezés során az orrom elég nagy erővel csapódott kemény mellkasának.

- Jól vagy Dom? – kérdezte aggodalmasan, most már két kézzel fogva vállaimat, hisz végleg megálltunk, így elengedhette a bőr darabot.

- Igen... Ne haragudj. – pillantottam fel szemeibe.

- Ugyan, semmi baj. De jobb lesz, ha leülsz, nézd, felszabadult egy hely! – mutat a mögöttem lévő székre, ahova szó nélkül helyet foglalok, ő meg előttem áll meg.

Tovább így utaztunk. Én ültem, ő meg előttem állt és akárhányszor felnéztem rá, ő mosolyogva nézett engem, amire én mindig csak lesütöttem fejemet zavaromban.

Mikor elérkeztünk a megfelelő megállóhoz leszálltunk és egy, már messziről is, hangos társaság felé indultunk, akik mikor megláttak, lelkesen kezdtek integetni felénk, majd mikor észrevették, hogy én is Kaiial vagyok, kicsit összezavarodott fejet vágtak.

- Sziaaaaasztok! Nem szóltál, hogy vendégünk lesz Kai. Kit tisztelhetünk személyedben? – fordul felém először Harry. Beszarok, ugyanaz a társaság. Már meg sem kellene lepődnöm...

- Hello srácok! Bocsi a zavarásért, de ez a GPS itt mellettem ragaszkodott, hogy jöjjek. Dominik Evan vagyok! – intek feléjük, mire látom felszállni a feszültséget a srácok arcáról, hogy nem vagyok annyira vészes.

- Ők itt Harry, Evan, Aaron és Lucassio!

- Csak simán Luke, hello! Örülünk, hogy megismerhetünk.

- Én is örülök! – mosolyodtam el.

- Na, most, hogy megvolt a nagy találkozás, indulhatunk? – simít hátamra Kai, mire rákapom tekintetem, ő meg csak mosolyogva néz a többiekre. Annyira jól esik, amikor hozzám ér.