classmates or MORE? - sope/yoonseok | BEFEJEZETT |

22. rész

Yoongi aznap nem ment iskolába. Úgy gondolta elege van az emberekből. Egy kis időre. Fel se kelt az ágyból. Egész nap csak feküdt és gondolkodott. Mindenen. De legfőképpen azon a személyen, akin a legkevésbé sem akart...Jung Hoseok volt. Szereti őt mégis utálja. Szeretne vele beszélni, de egyszerűen nem kiváncsi rá. Fél, hogy nem kap választ kérdéseire. Hogy nem azt a választ kapja amit ő gondol. Viszont legbelül érezte, hogy most azonnal beszélnie kell a fiúval, mert valami azt súgta neki belülről, hogy a másik is hasonló érez. De ez csak egy kétely érzés volt. Ami nem volt igaz. Miért lenne igaz? Kizárt dolog. Legalábbis Yoongi így gondolta.

Mikor várt rá a parkban, eltervezett mindent. Hogy ott akkor elmondja neki mit érez iránta. Viszont nem gondolt arra, hogy mi lett volna akkor, ha a vörös hajú elutasítja őt. Ebbe bele se mert gondolni. Így amikor már másfél órát várt szerelmére úgy volt vele, leírja neki egy levélben, burkoltan. Nem merte valahogy leírni, hogy szerelmes belé. Valahogy a keze nem engedte. Így burkoltan tette meg mindezt, az meg már nem érdekelte, ha Hoseok esetleg undorodni kezd tőle. Legalább a tudatára adta, hogy szereti őt.

Namjoonnak írt kora reggel 5 órakkor, hogy ő ma biztosan nem teszi be a lábát az iskolába. Szerelmi bánata van, és az fontosabb, mint az a rohadt iskola. A lila hajú csak annyit írt neki, hogy kitartást.

Talán valahogy megint össze hozza őket a sors, vagy lehet már soha nem állnak le beszélgetni. Ki tudja.

Majd a sors dönt kettőjükről.

****
Hoseok szemszöge

Még mindig. Még mindig nem múlt el az a rohadt eső. Mondjuk, leszarom. Talán ma eljön Yoongi. Elmondhatnám neki. De... miért van olyan érzésem, hogy ma se jön?

Mindegy minden alapon felkeltem, majd a reggeli rutinomat végigcsinálva indultam meg a borús napon az iskolába. Az egész úton a pocsolyákat, illetve a vizes füvet néztem, szóval nem igazán néztem fel. Néha neki mentem egy-egy járókelőnek, így meghajolva bocsánatot kértem tőlük.

Tulajdonképpen miért is megyek ma iskolába? Lehet ott se lesz, akkor meg? A gondolatra megtorpantam, majd immáron fölnéztem magam elé. Akkor hát, miért nem fordulok vissza? Hátra vezettem a tekintetemet, majd gondolkodás nélkül elkezdtem visszafelé haladni...

Nem.

Várj.
O

Vissza.

Majd vissza fordultam és mentem tovább egyenesen, újra, az iskola féle.

Nem adhatom fel. Ma biztosan ott lesz! Igen...ugye?

Pár perc múlva már arra eszméltem fel, hogy az iskola kapui előtt állok. Újra bementem. Lábtörlés. Esernyő becsukás. Fél első emelet.

És a legfontosabb.

Nézzünk körbe.

Így tettem, de ismételten szomorúan bizonyosodtam meg...ma se jöttél el.

Hát jól van Yoongi...

Akkor ezt be tudom annak, hogy te soha többet nem akarsz velem beszélgetni. Se jobban megismerni. Sem a barátom lenni. Se több. Semmit nem akarsz. Pedig én reménykedtem. Elterveztem, hogy egy olyan vallomással állok majd eléd, ami a számodra a legkedvesebb szavak legyenek. De sajnos úgy látom, de túl akarsz lépni rajtam. Nem hogy betennéd a szép kis lábaidat, ebbe a hülye épületbe... menekülsz előlem.