ᴴᴼᴸᵀᴾᴼᴺᵀ [ᵐʸᵍ]

12. Fejezet

Goo állja a szavát, két dalt is felénekel. Nem a hangja miatt, de egyik sem tetszik. Hiányzik belőlük valami. Nem panaszkodik, mikor újra és újra azt kérem, énekelje el az egyiket. Kellett egy kis idő, amíg rátaláltunk arra a hangzásra, amit elképzeltem, viszont minden igyekezet ellenére sem olyan a végeredmény, mint amit akartam. 

- Jó, hagyjuk - sóhajtok fel, leteszem a gitárt az ölemből. - Csiszolnom kell rajtuk. 

Ezután se szó, se beszéd, Goo felszívódik. Nézem a hűlt helyét, keresem a szavakat. Oké, időre van szüksége. Megbántottam. Vagy pedig más társaságra vágyik és megy a szellem-haverjaihoz. Akárhogy is, nem bánom, hogy nincs a nyakamon. 

A kopogások este tizenegy körül kezdődnek és reggelig nem maradnak abba. Goo nem bukkan fel, hogy rászóljon a kopogókra, nem zuhan a hőmérséklet tíz fokot egyik pillanatról a másikra. Nem jelenik meg az ágyam végében, se a nappaliban, miután felkelek. 

Két kávét is iszom, aztán elkezdek készülődni. Megnézem, merre találom a Piaget Boutiqu ékszerboltot, amit Goo említett és, ahol a legjobb barátnője dolgozik. Tömegközlekedéssel is majdnem egy óra lesz, amíg oda érek. Várok, hátha Goo előjön. Nem történik semmi. A kabátomat veszem és az ajtóhoz lépek.

- Most fogok elindulni - mondom hangosan, néma csend a válasz. - Te nem jössz? 

Ha nem, hát nem.

Csípősebb a tél, mint tavaly. A buszmegállóban ácsorogva az eget kémlelem. A hőfelhők szürkén merednek le rám, biztos vagyok benne, hogy később már havazni fog. 

Felszállok a buszra, beülök a leghátsó sorba, ahol nincs senki. Vár rám egy átszállás, de addig még legalább húsz percem van. Eszembe jut a terápia. Azt mondtam, készen állok, mégsem tudom, hol kezdhetnénk a dolgot. Ahhoz túlságosan elbaszott az egész helyzet. Az elmúlt másfél évem nem állt másból, mint leejtőkből. A legkevésbé visszaemlékezni akarok erre az időszakra. 

- Mínusz hat fok van, te meg csak egy vékony kabátot vettél a pólód fölé. 

Ijedtemben majdnem leesek az ülésről, még egy hangos "Baszd meg!" is kiszalad a számon. Két idős férfi néz rám lesújtóan, de persze nem látják a lányt, aki felbukkant mellettem. 

- Ezt fejezd be! - szűröm a fogaim között, Goo viszont cseppnyi együttérzést sem mutat. - Végig itt voltál?

- Ha nem látsz, kevesebbet beszélsz - vonja meg a vállát. - Nem volt kedvem hozzád.

- Ez kölcsönös. Akár fel is szívódhatnál újra.

Goo csak bámul ki az ablakon, rövidnadrágja és a kardigánja mit sem ér az ellen, ha én elkezdek fázni. Egyelőre, amíg a buszon vagyunk, ezzel nem sok gondja akad. Az átszállásnál már igyekszik minél jobban körbe ölelni magát, bár mindketten tudjuk, hogy semmit nem ér.

A következő buszra öt percet várok, ez idő alatt jó párszor elátkozom magam, mert tényleg öltözhettem volna rétegesebben is. Az ékszerbolt előtti utcánál szállunk le, közel fél óra elteltével. A hely puccos, lerí róla, hogy bizonyos összeg alatt még csak rád sem fognak nézni az eladók. A cipőm viharvert, egy majdnem két éve taposott fekete Vans, hozzá a farmer nadrágom, amit már túl sokszor kimostam és csak a szent lélek tartja egyben. A kabátom pedig...

- Jó, ha majd nem küldenek ki, amint átlépem a küszöböt - mondom, felnézek az ékszerbolt bejárata felett csillogó feliratra. - Alul öltözött vagyok ide. 

- Yu a hosszabb hajú srácokat kedveli. Ő aztán nem fog kiküldeni téged - Goo reszket a hidegtől, morcosnak tűnik. Nem tudom, vajon a tegnapi miatt, vagy azért, mert miattam fázik.