ᴴᴼᴸᵀᴾᴼᴺᵀ [ᵐʸᵍ]

15. Fejezet

Négy nap telt el azóta, hogy a rendőrnyomozó a lakásomnál járt. Ezalatt Sookie szinte állandó társasággá vált és Goo megtartotta nekem a második terápiás ülést. Ma péntek van és be van borulva az ég. Semmi kedvem felkelni, de a tegnap emlékeitől legszívesebben egyenesen kivetném magam az ablakon. Goo pontosan tudta, mit kell kérdeznie ahhoz, hogy megforgassa a belém vágott kést.

- A szüleid tudnak arról, mi van veled?

- A szüleimet az sem érdekelné, ha elköltöztem volna a kontinensről.

- Mikor találkoztál velük utoljára? - ennél a kérdésnél gyors fejszámolást kellett végezzek.

- Kicsivel több, mint egy éve.

Ez a válasz kicsit sem tetszett Goo-nak, tovább is feszegette a dolgot.

- Ők nem akarnak látni téged, vagy te nem akarsz hazamenni hozzájuk?

És, mivel erre a kérdésre nem adtam neki választ, feltette újra azt, amelyiket a legelső terápiás ülés alkalmával is:

- Miért tapsolta meg a volt barátnőd azt, hogy nyolc különböző módon akartad megölni magad? - majd, közel öt perc hallgatás után lezárja a mai terápiát: - Ha nem válaszolsz a kérdésekre, nem fogunk egyről a kettőre jutni.

- Nem tudom a választ a kérdéseidre.

- Dehogynem, nagyon is tudod.

Azóta Goo nem feltétlenül tölti az idejét nálam. Van, hogy órákig nem látom és csak úgy felbukkan, szó nélkül, váratlanul. Úgy csinál, mintha naponta legalább kétszer kötelező lenne rám néznie. Vele ellenben Sookie szereti nálam tölteni az idejét és így megbarátkozni a ténnyel, miszerint halott; tehát azon kívül, hogy figyel, mást nem tud velem kezdeni. Bár szeret hangot adni annak, milyen volt, amikor tudott bármit is csinálni velem.

- Félre ne érts, nem lennék jó páros egy kapcsolatban, de jó volt közöttünk a kémia, nem? - és, amilyen gyakran elbizonytalanodik a puszta létezésében, olyan sűrűn kell neki megerősítés. Hiába gondolja úgy, hogy jó életet élt.

- Igen, Sookie, jó volt - nyugtatom meg, amitől kissé megkönnyebbül és elmosolyodik.

- Kedves tőled, amiért ezt mondod. Bár nem tűntél annyira lelkesnek.

- Átvetted az irányítást és én hagytam neked. Ez nem azt jelenti, hogy nem éreztem jól magam veled - aztán még kicsit dobok az önbizalmán. - Ha lenne rá mód, ugyan úgy csinálnám.

- Senki sem lovagolt még meg olyan jól, mint én?

- Elnézést kérek, amiért megszakítom ezt a bájos csevejt, de van itt valaki - Goo egészen közel jelenik meg, a kanapé jobb oldalán áll, alig egy karnyújtásnyira tőlem. Ahogy rám néz, az nem sok jót sejtet. - Hoseok az.

Az ajtó felé kapom a fejem, abban a pillanatban Hoseok kettőt kopog. Keserű epe marja a torkom, az első gondolatom az, hogy úgy teszek, mintha nem lennék itthon. Hoseok viszont nem adja fel, még három kopogást kibír csendben, aztán megszólal:

- Hallottalak beszélni az előbb, Yoongi.

Ó, a picsába!

- Goo, vannak itt gonosz szellemek? - nézek a lányra, aki a fejét rázza.

- Nem tudnak bejönni ide.

El is felejtettem. Goo védi a lakást, egy ártó szellem se tudja átlépni a küszöböt. Vagy a falakat.

- De kint nincs biztonságban, ugye?

- Sok a türelmetlen lélek. Sookie óta nem öltek.

Ezt az említettnek sem túl jó érzés hallania, de aggódva pillantgat az ajtó felé.