To make your eyes shine.. [Inui×Koko]

☆Part 8☆ //16+//(Vége)

Koko.sz.sz

Egyszercsak éreztem, hogy hátra dönt, le az ágyra, mire reflexből, kétségbe esetten elhajoltam tőle. Ő, mintha elszégyellte volna magát, lehajtott fejét, de aztán mégis csak tovább nyomott lefele, míg végül Én alul feküdtem, Ő fölöttem térdelt.

Bocsáss meg..–mondta halkan.–De megígérem..–hajolt le, hogy fülembe súgjon. –Hogy nem okozok fájdalmat. –Hadd enyhítsem a meglévőket..Kérlek.–kérte tőlem esetlenül. –Nem igaz, hogy az a mocsadék, így ért hozzád..–ahogy ezeket a szavakat súgta fájdalmasan, éreztem, hogy finom puszit nyom fülem mögé, mire el kellett folytanom egy sóhajt.

Hirtelen nyakamra hajolt, és minden részét végig hintette apró csókokkal. Miközben kezeit körém kulcsolta, ajkai ismét a fülem mögé tévedtek. Éreztem, hogy különösen érzékeny pontot talált el, és egy visszafogott sóhajt eresztettem el.

–..Inui...–suttogtam, mire abban a pillanatban, ajkai eltávolodtak nyakamtól, és megszeppenve nézett rám. –Abba hagyom..Bocsánat, túlzásba estem..–miközben mondta, felkelni készült. Ez legkevésbé sem volt ínyemre, így hát visszarántottam magam mellé. Előrször meglepődött, de aztán karjait testem körémkulcsolva húzott közel magához.

–Maradj..–böktem ki alig hallhatóan, mire éreztem, hogy magára húz, és homlokon csókol. –Maradok, ha úgy kívánod.–suttogta fülembe. Erre én is átöleltem, és még szorosabban, mégközelebb húzódtam hozzá.

–Megengeded, hogy megvédjelek?–kérdezte hirtelen. Erre alig észrevehetően bólintottam, mire éreztem, hogy elmosolyodik.

Ebben a pillanatban úgy bújtam hozzá, mintha karjai közt a világ minden baja semmissé lenne. Így is éreztem. Megszűnt körülöttünk a világ.

Tehát ilyen szerelembe esni?..

–Koko..–szólalt meg Inui egy kis idő után. –Mhm?.–adtam hangot halkan, jelezve, hogy hallom Őt.

–Csak hogy tudd..Szeretlek..Mindenhogyan. Ha szomorú vagy, ha boldog. Akár mosolyod ragyog arcodon, akár könnyektől nedves..Akármi van, te vagy a legkedvesebb számomra ebben az életben..Mindig az voltál, és leszel..–suttogta az édes szavakat, melyek úgy hatottak lelki sebeimre, mint egyfajta érzéstelenítő. Szavak, melyeket sosem felejtek majd el. Mivel sok idő óta először, most úgy érzem boldog vagyok, és tartozom valakihez. Valakihez, akiről azt hittem, hogy azok után amit vele tettem, soha többé nem lehet normális kapcsolatom..

És mégis..Most az Ő karjaiban fekszem, és mélyem beszívom édes illatát..Azt kívánom, hogy sose érjen véget, had maradjak ezen karok közt, ahol végre biztonságban érzem magam.

–Inui..–szólaltam meg halkan.
–Mhm?– adott egy puszit fülemre, amitől enyhe pír kúszott arcomra.
–Köszönöm...Annyira köszönöm..–mondtam halkan, ahogy fejem vállán nyugtattam. –Egész életemben senki sem volt mellettem úgy igazán..Kivéve téged..–mondtam, és hangom kissé elcsuklott, ahogy könnyeim újra szemembe gyűltek.

Erre éreztem, hogy finoman meglapogatja hátamat. –Shh, itt vagyok...–nyugtatott Inui, így képes voltam folytatni az előzőt.

–És tudod...Te most is itt vagy nekem..Mikor annyi rosszat tettem veled..Szenvedtél miattam..–szipogtam– de még mindig...itt vagy nekem. –mondtam, és felemeltem fejem válláról, hogy a szemébe tudjak nézni. –Nem tudom szavakkal elmondani, mennyire hálás vagyok, és mennyire bánt, hogy eddig nem vettem észre, hogy te igenis törődsz velem...–mondtam, és elmosolyodtam. –Megmentettél..–suttogtam könnyek közt. –A magánytól..Hogy elnyeljen..Mindig..Hogyan viszonozhatnám ezt? –kérdeztem, és két karomat nyaka köré fonva közelebb húztam magam hozzá, ajkaink szint összeértek, úgy suttogtam a szavakat rájuk.