Két elveszett lélek. Két összetört szív.
Olivía és Noah élete nem volt könnyű.
Hónapokon keresztül szenvedtek, míg nagy nehezen egymásra találtak.
A múlt béli fájó sérelmek és a kialakult bizalmatlanság miatt, Olivia félve közeledik a hihetetlenü...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
1 évvel ezelőtt, Október:
Hirtelen azt se tudom, hol vagyok... valahol fekszem, de nem látok semmit. Sötét van, a szememet nem tudom ki nyitni, így nem tudom be azonosítani a helyet. Az arcom hasogat a fájdalomtól. Egy szúrós érzés hasogat szemem alatt, de nem tudnám megmagyarázni miért, hiszen nem emlékszem szinte semmire.
Amint megpróbálom kinyitni szemeimet, rájövök, hogy otthon vagyok. Körbe pillantva veszem tudomásul, hogy a padlón fekszem sajgó végtagokkal. Megmozdítom magam- nagy nehezen felülök. Az oldalam fáj, a levegőt nehezen veszem, de rátámaszkodom tenyeremre. A lábamat előre csúsztatva állnék fel, de ekkor szemem megakad apró nőies kezemen, ami vérben ázva virít rám...
A testem remegni kezd, a félelem miatt pedig a fogaim össze-össze ütköznek. Levegőt kapkodva felállok, és a fürdőbe igyekszem, ahogy csak tudok. Aprón bicegve, az oldalamat fogva és a lábamat magam után húzva rátámaszkodom az apró asztalra, majd felnézve belenézek a tükörbe.
A saját tükörképem néz szembe velem, ám valahogy ez mégsem én vagyok.
A szívem kihagy egy ütemet. Dermedten, és sírásra görbült arccal bámulom magamat, és próbálok észhez térni. Vajon ez valódi? Ez tényleg én vagyok? Mégis mi történt? - Víz hangzanak fejemben a kérdések, ám még mindig dermedten és sokkos állapotban érintem meg véres kezemmel szemem alatt lévő lila-zöld foltot, ami valami nagyon rossz érzést kelt bennem.
Ahogy az ujjam hozzá ér a bőrömhöz, felszisszenek. Ekkor pedig minden beugrik. Minden ütés, minden verés, az összes mocskos szó, és a pokoli fájdalom... ez Liam volt!
Másfél órával ezelőtt:
Liammel mostanában, nem jövünk ki túl jól - nem tudom miért vagy mi okból, de úgy érzem, egy céltábla vagyok, aki állandóan a föld alá kel döngetni. Állandóan veszekszünk... minden veszekedés úgy végződik, hogy valami újcsúfságnak nevezz el. Lehord mindennek, és egy nagyon picire vagyok attól, hogy világgá meneküljek.
Ezért eldöntöttem, ma áthívom magamhoz. Véget vetek ennek a borzadalomnak, hiszen nem gondoltam volna, hogy valami idáig is fajulhat. A kapcsolatunk elején is már az agresszív énjére jelek, de olyanok, amiket mostanában törtek felszínre – azokkal soha életemben nem találkoztam.
Ma viszont színt vallok neki, és bármi történjen, őszinte akarok vele lenni. Kicsit tartok tőle, de muszáj szakítanom vele! Ennek itt a vége...
Három hónapja lett teljesen kész a lakásom. Új bútorok, ablakok, tiszta szobák, gyönyörű kilátással. Alig vártam, hogy belakjam kicsiny kis házamat és kedvemre rendezzek be mindent, ám jött Liam, és minden kedvemet, élet erőmet, és lelkesedésemet elvette...
Az idő telt, én pedig mindent szépen elrendeztem. Liam nyolc órára hivatalos hozzám vacsorára, amire készültem is neki, meleg étellel. Sajtós tésztát főztem, mert tudom, hogy azt mindig szereti... a kis asztalkát megterítettem, és elhelyeztem két frissen elmosott poharat az asztalon. Egy kopott farmer és fehér fodros póló volt egyszerű rajtam, már csak azért is, mert nem akartam túlzásba esni.
