Két elveszett lélek. Két összetört szív.
Olivía és Noah élete nem volt könnyű.
Hónapokon keresztül szenvedtek, míg nagy nehezen egymásra találtak.
A múlt béli fájó sérelmek és a kialakult bizalmatlanság miatt, Olivia félve közeledik a hihetetlenü...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
1 évvel ezelőtt, Május
Ha valamit megtanultam az évek alatt, akkor az, hogy sose hagyjak félbe valamit. Ha valamibe belevágok, azt fejezzem is be! Ha már átment a fejemen az ötlet gondolata, belekezdtem és a felénél járok, akkor igenis tovább csinálom! - szép gondolat vándorolt át az agyamon, éppen ez a végén végeztem az utolsó fal festésével is. Életemben nem gondoltam, hogy ilyen mennyei érzés lesz egy olyan évek dolgot megvalósítani, amiről óta ábrándozgattam. Minden ember, vagy lány, egy új tervéről- ötletéről a telefonjában képgyűjt, ötleteket és mintákat a megvalósításhoz. Én is ugyan így voltam ezzel. Pontosan akkor, amikor a második emeleti „Smiths Square" nevű utcában álló lakás üres falakkal körülvett nappalijában álltam, és mosolyogva kinéztem az ablakon.
Én, Olívia Evans, elképzeltem a csupasz falakhoz tartozó megannyi emléket, nevető ráncot a szemem mellett, könnycseppeket az arcomon, boldog kacajokat, és őszinte szerelmet. Az a nevetségesen hatalmas sarokkád pedig már alig várja, hogy felavassam, nem beszélve a levendula illatú fürdőbombáimról, amit újból vásároltam. A játszótéren játszó gyerekeket nézve behunytam szemem és egy pillanatra lelassult minden. Egy percre minden apró szegletét elképzelem a háznak, és ettől bugyuta vigyor keletkezett arcomon.
Emlékszem, egy napsütötte tavaszi napon anyukám volt az, aki csak úgy berontott a arcom tolva levelezését, egy akkor még ismeretlen nővel. Ő talált rá erre a régi kis lakásra az interneten, ami éppenséggel kiadó volt. Kanapén és mosógépen kívül, egy bútorozott lakás volt, és igen tiszta. A nappaliban hatalmas ablakok néztek a nyüzsgő városra, ami pontot is tett a válaszom végére. Mondanom sem kell, az nap még visszahívtam a kedves hölgyet és könyörögtem neki, hogy adja nekem! Takaros, meseszép és nyugodt ház volt. Sugárzott belőle az otthon érzése, nekem pedig mindenképp ő kellett! Az én kis lelkem ezután kedve szerint járkált kanapét, kávéfőzőt, na és persze meseszép függönyöket nézni...
Az ajtó hangos csattanására nyitom ki szemeimet, és megfordulva észreveszem a felém közeledő festékes férfit. Ő itt szívem elrablója, lelkem megtestesítője. Liam Fox, egy hihetetlen vonzó férfi volt már akkor is, mikor legelőször megpillantottam őt tömeges lányok társaságában. Akkor azt hittem az ő szemében egy szürke kis cincogó egérke vagyok, de azóta minden. A szerelmünk beteljesült, mára pedig 7 hónapja, hogy belopta magát. Liam nem egyszerű férfi volt az életemben. Voltak dolgok, amiket eleinte nem osztottam meg senkivel... tűrtem, mint mindig vele kapcsolatban. Ő volt maga az udvariasságba rejtett gyönyört, én meg elhittem, hogy a hercegem megérkezett fekete Audival és göndör fürtökkel. Hát nem így lett... belopta magát a szívembe, ezzel összetörve lelkem összes törékeny darabját, majd rám taposott, és legvégül megkeserítette az életemet olyannyira, hogy a hegeit mai napig magamon hordozom... Persze ha tudtam volna nem dőlők be azoknak a kedves szavaknak és virágcsokroknak. De itt, sajnos a „Ha" szócskán volt a súly, amit én elvétettem!
