Két elveszett lélek. Két összetört szív.
Olivía és Noah élete nem volt könnyű.
Hónapokon keresztül szenvedtek, míg nagy nehezen egymásra találtak.
A múlt béli fájó sérelmek és a kialakult bizalmatlanság miatt, Olivia félve közeledik a hihetetlenü...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
1 évvel ezelőtt, Október
Az arcomat leöblítve álltam a lenti zuhanyzóban, és folyattam magamra a langyos vizet. Otthon voltam, és korán reggel a fürdőben kezdtem- siettem, mert késésben voltam.
Oda kell érnem reggel kilencre egy játékboltba, hogy időben el tudjam hozni, Molly születésnapi ajándékát. Egy színezhető játékházat kért, amiből az egész országban már csak egy maradt.
Hosszú nap elé nézek, hiszen felkértek egy kismama fotózásra is, amivel akadt egy kis gondom: az egyik lámpám nem akar működni, bármit is csinálok vele. Szinte mindent bevetettem már, de nem akar nekem engedelmeskedni.
Ám a napom el sem kezdődött, és még korán sincs vége.
A legfájóbb pillanata, pedig édesanyám.
6 hónapja tart a kezelése, és a mai nap először, egyedül megy el rá. Egyedüllétre vágyik, amit meg is értek, de a tudat, hogy nem leszek ott vele: belülről megesz.
A fél évvel ezelőtti betegség kiderülése után, anya ott hagyta a munkahelyét. Amíg jól bírta örömmel hozta-vitte Mollyt az óvodába, ám néhány hét múlva átvettem a helyét. Besegítettem, ahol tudtam. A hétköznapok nagy részét ott töltöm, bevásárlók, és minden terhet próbálok levenni a válláról.
A rák miatt havonta egy kezelést kap, ami idővel megmutatkozott a haján. Szépen lassan kiult, mára pedig már egyértelműen vált, hogy mitől.
Ahogy teltek a hónapok, Molly egyre több kérdést tett fel. Ezért úgy éreztem... itt az ideje egy beszélgetésnek
- Gyere szépen királylány. Itt a vized! – szóltam neki, mire huncut mosollyal mellém ugrott. Egy csodaszép napon vagyunk túl. Játszottunk, sétáltunk, és hatalmasat nevettünk. Ám eljött az idő, hogy komolyra vegyem a figurát. Letettem az üres poharat, majd az ölembe kaptam.
- Beszélgetnünk kell most valamiről. Rendben?
- Beszélni?-kérdezte az államat piszkálva.
- Igen!
- Nekem megfelel.- vágta rá, mire mosolyogva az emelet felé vettem az irányt. Beléptünk a szobába, és leültettem az ágyra.
- Úgy tudom, te már nagylány vagy.- mondtam hallkan, és fenekemmel mellé csücsültem le.
- Az vagyok. Szerintd is?
- Ez egy jó kérdés.-megsimogattam barna haját, és úgy folytattam.- Szerintem, nagyon okos és tündéri nagylány vagy. Ezért is gondoltam azt, hogy ideje beszélgetünk!
- Velem bármiről beszélhetsz.- tárta szét két kis kezét.
