Gondoltál már...?

...Egyszerűen...Nem vagy jól...

Annyi de annyi időt kértél már arra, hogy ezt rendbehozd.

Többet is mint az elvárható, többet mint ami megengedett lenne...

És megadják... de te mégsem tudsz semmit adni cserébe.

Kérsz, hogy adjanak időt, hogy végre visszanyerd önmagad, hogy erőre kapj, hogy érvényesülj, hogy megtapasztald az életet és részt vegyél mindenben, amit eddig vérző szívvel figyeltél a sarokból...

De képtelen vagy.
Nem tudod megtenni.

~

Létezik a hátad mögött egy árnyék.

Egy rémisztő, sötét árnyék, ami bármely pillanatban megragadhat.
Elragadhat.
Megragad, elragad és a mélybe ránt.

Pontosan ezért nem mersz elindulni a fejlődés útján...
Érzed, hogy hiába, hisz az árny ural téged.

Néha engedékeny... Enged, hogy a lágy, melengető és kellemes pillanatokat megtapasztald, enged hogy kiszabadulj a zárkádból...

De legtöbbször fagyos, kegyetlen és zsarnok.

~

Zsarnok.
Zsarnok, ahogy az arcodba üvölti, mennyivel szebb nekik nélküled.
Hogy nem illesz a társaságba, hogy utolsó leszel örökre, hogy sosem lesz hely, amelyet magadénak tulajdoníthatsz.

Képtelen vagy rá, mert amint elkapnád a remény kicsi kis lángját, a végére egyszerre éget fel az összes pozitívummal együtt, ami még benned él.
Benned élt.
Addig a pontig, amíg rá nem jöttél, hogy miattad mennek el. Te üldözöd el őket, bizony nem más, csak te magad.

Önmagad, mert ez a baj.
...Ha önmagad vagy....

Ismerős?
A sötét árny, mint a halál hírnöke, személyes tered részévé válik, ő maga testesíti meg azt, aki bármely pillanatban képes előtörni és átvenni lelked felett az irányítást.

Végül épp ezért maradsz egyedül.
...Biztonságosabb...