The pain make you stronger

4. fejezet Gyűlölve lenni

Réka/ Bence

2 óra 7. 2 óra 10. Gyerünk már! Mi lesz már? Mint mindig most is csak idegesen forgolódom az ágyamban. Nagyon rég óta nem alszom rendesen, de mikor ezt megemlítettem anyámnak annyit mondott, hogy szedjek nyugtatót. Kösz szépen! Egyébként végső elkeseredésemben már próbáltam különböző erősségű nyugtatókat, de egyik se segített. A végeredmény mindig ugyan az. Álmatlanság.

Felültem az ágyban és apró bizsergés karcolta a gerincemet mikor a talpam a hideg padlóhoz ért. Felálltam és elindultam az ajtó felé.

Miután Míra eltűnt hosszú ideig vissza se jött. Lelle minden erejét arra fordította, hogy Míra előtt esdekeljen bocsánatért. Csakhogy a csaj szívósnak bizonyult, úgyhogy úgy feküdtek le, hogy Míra ideges volt Lelle pedig csalódott. Ez a kettejük közt lévő feszültség kihatott az egész társaságra és valahogy mindenki ideges lett tőle. Végül elnyomta őket az álom én meg folytattam a jól megszokott forgolódási rutinom.

kimentem az udvarra az időközben felkapott papucsomban és leültem a verandán. A hűs levegő átjárta az érzékszerveimet. Gyakran aludtam el odakint mert a levegő áramlása és a légzésem lassulása segített lenyugodnom. De most nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy teljes nyugalomban aludjak. Főleg mikor olyan nehéz dolgok feszítették a mellkasom, mint Míra zsarolási szándéka vagy bármi is volt az délután.

- Vagy mondjam inkább, hogy Rena Harper? Meglep, hogy tudok róla?

Nem! Olyan régóta próbálom elfojtani a negatív emlékeimet, hogy az már lassan felemészti az életem. Bármit is akar tőlem nem tud sarokba szorítani. Nem engedhetem meg neki. Nem hagyom, hogy egy újabb személy akarja uralni az életem.

Lélegezz!

Sosem tudtam megnyugtatni magam. Folyton a hibákra összpontosítottam nem pedig a jó dolgokra. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy a hideg levegő átjárja a testem. Nyugalom!

-Te sem tudsz aludni?

Én tényleg nagyon igyekeztem megfékezni az elmém, de minden igyekezetem alább hagyott mikor meghallottam azt a vészjósló, mély hangot. Leült mellém és kérdő tekintettel fordult felém.

Extrán nyugalom!

-Hát, ahogy látod. – széttártam a karom, de szándékosan nem néztem rá.

-Aha.

Igazán bőbeszédű mit ne mondjak. Én alvászavaros vagyok, de ő mit keres itt? Ó univerzum csak egyszer kapjalak el. Hosszú percekig némán ültünk egymás mellett én pedig próbáltam kizárni a gyomromban zajló liftezést.

-Kérdezhetek valamit? – Bence nagyot nyelt mielőtt megszólalt volna, de a kérdés kizárt mindent a fejemből.

-Persze. – feleltem, de valójában úgy elkezdtem izzadni, mintha nyelvvizsgán lennék.

-Miért jöttél a mi sulinkba? – oké, ennyire direkten még senki sem tette fel ezt a kérdést. Persze számítottam rá, hogy megkapom, de ez túl korán volt. Még nem készültem fel a tökéletes válasszal.

-Miért érdekel? – nem álltam készen rá, hogy kimondjam a választ. Nem bíztam benne.

-Semmit sem tudok rólad. – megvonta a vállát. – Ez jó kiindulási alap.

-Aszta. Honnan tudod, hogy kell megismerni az embereket? Pszichológusnak készülsz? – próbáltam elviccelni a helyzetet, de rajta ez sem segített.