The pain make you stronger

6. fejezet Szégyenteljes múlt

Bence

Réka úgy libegett a suliban, mintha övé lenne a hely. Egy teljes hete, hogy berendezkedett és az agyamra kezdett menni. Két hete járt ide, de már mindenkit ismert, sőt mindenkivel jóba volt és a sok idióta közül Milán cseszett fel a legjobban. A srác mindennap beszélt vele suli után és mikor megkérdeztem tőle miért csak annyit tudott kinyögni, hogy bírja a csajt. Mégis hogy lehet bírni ezt a csajt? Jelenleg szerda utolsó órán gubbasztottunk teljes unalomban, mert Dalma tanárnő nem igyekezte el az ebédszünetét, ami mindig azt eredményezte, hogy tovább pofázott osztályfőnöki óra keretein belül. Réka Míra mellett feszengett és akárhogy is próbáltam nem odanézni nem sikerült. A tekintetem akaratlanul is rásiklott. Próbáltam a rövid szoknyájának betudni, amiből kint voltak a lábai, de ez nem tűnt elég elfogadhatónak. Kezdtem magam kínosan érezni amiért ilyen nyíltan a lábát bámulom.

-Hé, haver mit nézel ennyire? – ágaskodott mellettem Milán, hogy követhesse a pillantásomat, de tök sikertelenül, mert jóval alacsonyabb volt, mint én.

-Semmit, tesó. – azzal elvettem a tekintetem Rékáról és magam elé bámúltam.

Dalma tanárnő tíz perccel kicsöngetés előtt viharzik be és nem is húzza az időt felesleges köszönéssel. Rögtön belekezd a közepébe.

-A tanárok panaszkodnak. – teszi csípőre a kezét és ingerülten végignéz a társaságon.

-Mégis mire? – horkanok fel a kelleténél hangosabban.

-Biztos Harper megszólalásaira. – morogja Míra.

Jaj, ne már. A tekintetem az említettre siklik, aki hideg tekintettel bámul maga elé. Meg sem hatja a beszólás vagy, ha igen nagyon jól titkolja. Mindig elmerengek azon vajon hogyan lehet valaki ennyire merev. Biztos több év munkája van benne, hogy ennyire érzéketlen marad a leghidegebb pillanatokban is.

-Arról, hogy maguk mennyit beszélgetnek. – a tanárnő felénk fordul mire önkéntelenül is nagyot nyelek. – Úgyhogy ma az ültetési rendet fogjuk megreformálni!

Jaj csak azt ne! Tudjátok kit kapok az én szerencsémmel. Lélekben átkokat kezdtem sorolni, de mikor a tanárnő ismét kinyitotta a száját egyszerűen kibukott belőlem.

-Hogy mi van? – a kelleténél jóval hangosabban kiáltottam fel és minden fej felém fordult.

-Miért mégis mit gondolt LeRoy, hogy majd a helyén marad? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét Dalma tanárnő.

Bosszúsan sóhajtott, majd kivonult és befejezte az órát. Mindenki szedelőzködni kezdett, de én a helyemen maradtam. Mi az isten? Amint meghallottam nem hittem a fülemnek. Beültették mellém azt a tetves Mírát. Igen, Herschauer Mírát. Az egész család egy csürhe. Míra kibírhatatlan volt és nagyképű a semmire. Nála már csak egyetlen Herschauert utáltam jobban. Márkot! Herschauer Márk a 12.b kiváló diákja volt. Iskolaelső és a legbeképzeltebb fickó, akivel valaha dolgom volt. Ha tudnák ki is ő valójában már rögtön nem pátyolgatnák annyira.

Milán bezzeg Réka mellé került, akivel belemélyülve egy beszélgetésbe sétáltak ki a teremből.

-Mit szólsz, hogy padtársak lettünk? – nyávogta Míra mikor már csak mi ketten maradtunk a teremben.

-Hagyj békén! – morogtam és az ajtó felé indultam.

-Csak nem valaki másra számítottál? – szegődött a nyomomba. Megvontam a vállam és igyekeztem lerázni, de nem tágított. – Ó, ne! Hidd el a hercegnővel csak rosszul járhatsz. Egy elkényeztetett ribanc.

-Mondj valami újat!

-Biztos? – kérdezte sejtelmesen mire megtorpantam. – Van pár infóm, ha érdekel... Írj rám! – azzal egy kacsintással lelépett.