Átoki vonzalom

~5~

Ránéztem az alvó Itadorira és tudatosult bennem hogy akkor lassan átveszi az irányítást Sukuna. Nem is kellett sok Itadori szemei ki nyíltak vagyis hát Sukuna szemei.

- a francokat nem kavarsz a kölyökkel. Most is a te szobádba ébredek.- szólalt meg gúnyosan.
- beszélgetni jött át.- feleltem egyszerűen. Nem mintha köze lenne hozzá.

Sukuna felállt majd engem kikerülve az ablakhoz sétált. Amíg ő az ablakhoz sétált én az ágyamra le ültem majd figyeltem cselekedeteit.
Először nem tudtam mit akarhat, majd az ablak kilincshez nyúlt és elkezdte kinyitni az ablakot.
- legalább ez az ablak nem szarakodik és nem is olyan hangos.- mondta miközben ült volna fel a párkányra.
- vigyázz a re- nem volt időm szólni ugyanis Sukuna elég keményen bevágta a fejét a félig lehúzott redőnybe.
- kurva isten bassza meg, ez is a te hibád te ribanc.- förmedt rám miközben mérges tekintetét rám vezette
Én bármennyire is féltem Sukunától a nevetés akaratlanul is kitört belőlem.
- ne- neharagudj...- kapkodtam a levegőt.- miért is lenne az én hibám?- kérdeztem már komoly hangnemben.
- mert faszért kell neked csak félig felhúzni a redőnyt.- mondta de már egyáltalán nem mérgesen.

Egy olyan 10 perc néma csönd után Sukuna megszólalt.
- nem gondolod hogy nem vagy ide való?- kérdezte
- mármint?- kérdeztem vissza.
- a jujutsu iskolába. Otthon kéne lenned a szüleiddel és anyukádnak segíteni inkább takarítani. - mondta.
- mégha lenne nekem olyan hogy szülő.- válaszoltam egyszerűen, mire Sukuna rám emelte tekintetét.
- mégis hol vannak a szüleid?- kérdezte.
- mikor 12 éves voltam, arra mentem haza az iskolából hogy be vannak gyógyszerezve. Hívtam a mentőket de már késő volt...- mondtam de a végére már a szavaim elhalkultak. Mintha nem lenne levegőm és nem tudnám folytatni a mondandóm.

- azt tudod hogy miért tették?- kérdezte. Ez olyan fura... ennek a csávonak nem kicsi hangulatingadozása van, az egyik percben meg akar ölni vagy meg akar erőszakolni, a másik percben pedig normális.
-ühm hát... neharagudj csak elég zavarba ejtő hogy most normális vagy.- mondtam kínosan.
- szóval akkor azt szeretnéd ha olyan lennék mint tegnap este?- kérdezte fél mosollyal az arcán.
Erre inkább nem is válaszolok.
- a szüleim egész régóta rosszba voltak egymással. Sőt szinte sose voltak igazán jóba, amióta megszülettem állandóan a vitákat hallgattam. Viszont elengedni mégse voltak képesek egymást szóval együtt távoztak inkább.- mondtam már a könnyeimmel küszködve.

- tudod az emberek furák és önzőek. A szüleid sem kivételek... csak magukat nézték senki mást. Nem számított nekik hogy vannak gyerekeik, csak nekik legyen jó.- mondta Sukuna miközben az eget nézte.
- de- de én nem értem... egy ember hogy nem képes nézni a saját gyerekit.- mondtam miközben végig a kezemet néztem ami a lábamon pihent.

- tudod nagyon sok ember csak magát nézi.
Viszont a szerelem is egész fura tudod? A szüleid mindig csak veszekedtek de ha nem voltak képesek egymás nélkül élni, mégis csak szerették egymást. Inkább haltak meg együtt mintsem egymás nélkül éljenek.- nézett rám Sukuna. Most nyugodt volt, és talán a szemében láttam némi sajnálatot. Lehetséges ez???

- te voltál már szerelmes?- kérdeztem Sukunától kíváncsian.
- Nem, nem voltam még szerelmes. Sokan mondják hogy az átkoknak nincsen érzéseik viszont ez nem igaz. Az átkok is ugyan úgy mint egy ember, tudnak szeretni és tudnak utálni is. Én például rendkívül utállak téged.- mondta a végét oltári nagy mosollyal, mintha valami kedvességet mondott volna nekem.
- kösz... én sem mondanám hogy szeretlek.-mondtam sértődöttet játszva.

- viszont én most léptem, már kezdelek eléggé unni.- mondta majd kisétált az ajtón.
Chh még hogy kezd unni. Nem én kértem maradjon.

Miután Sukuna távozott a szobámból úgy döntöttem hogy álomra hajtom a fejem.

|Másnap|

Mikor felkeltem nyüzsgés volt oda lent szóval gyorsan elkészültem és le siettem.
- mi ez a nyüzsgés?- kérdeztem.
- Nanami bajban van valami varrott képűvel harcol, és oda kell menni segíteni neki.- mondta Nobara
- a b-bátyám?- kérdeztem teljesen lefagyva.
- sajnálom Mau... de gyorsan oda mennek segíteni neki.- mondta
- mennek?? Kik???- kérdeztem
- azt mondták hogy Itadorit küldik oda meg Megumit.- mondta
- én is szeretnék menni! A bátyámról van szó!!- jelentettem ki miközben könnyek gyűltek össze a szemembe.

- nem lehet Mau...- jelent meg a hátam mögött Gojo sensei.
- de...-nem tudtam folytatni ugyanis a sírás úrrá lett rajtam. A kannapéra ültem és a tenyerembe temetkezve sírni kezdtem.
- Mau, ígérem hogy a bátyád épségben lesz.- éreztem egy kezet a hátamon, és mikor felnéztem Itadori volt az.
- me-megígéred?- kérdeztem könnyes szemmel Itadorit.
- megígérem.- mondtam majd magához húzott és szorosan megölelt.
- köszönöm.- mondtam majd elváltam tőle.

Egy olyan 10 perc múlva Megumi is megérkezett.
- akkor indulhatunk?- kérdezte Itadori
- igen.- mondta Megumi.
- a fuvar már kint vár titeket.- mondta Gojo majd kikísérte őket.

Amint ki mentek Itadoriék én a szobámba siettem majd az ágyba össze kuporogva sirtam.

| vissza emlékezés |

A mentősök megérkeztek én pedig sírva szaladtam ki hozzájuk.
- kérem, kérem segítsenek. A szüleimet akarom.- sírtam a mentősöknek.
Az egyik mentős leguggolt elém majd megfogta a kezem.
- van esetleg felnőtt akivel lehetnél most?- kérdezte.
- van egy bátyám, de ő elköltözött...- mondtam
- megtudod mondani a nevét? És a telefon számát?- kérdezte mire én kihoztam az anyukám telefonját és oda adtam a mentősnek ugyanis nem tudtam Nanami telefon számát fejből.
A mentősök felhívták Nanamit. Nem sokat kellett várnom ugyanis Nanami már 15 perc múlva itt is volt.
- Mau! Mi történt?- kérdezte miközben sietett ide hozzám majd karjaiba vett engem.
- a- anya... a-apa...- mondtam miközben tengert sírtam magam köré.
A kocsiba ültetett engem majd elkezdett elindulni.
- mostantól velem fogsz lakni! Bármire szükséged van rám számíthatsz oké???-kérdezte. Nanami is elég szomorúnak tűnt és idegesnek... mintha mindent elvesztettem volna úgy érzem magam.
- apa és anya nem szerettek engem?- kérdeztem Nanamitól.
- de kicsim. Szerettek!- mondta nyugtató hangon
- akkor miért hagytak itt engem? Nem is szerettek... nem, nem, NEM!!!- kiabáltam miközben ordítva sírtam már.

| vissza emlékezés vége |

Nem... nem fogok itt maradni. Megyek és segítek Nanaminak. Már csak ő maradt nekem, nem várhatok arra hogy Itadoriék segítsenek neki miközben én nem csinálok semmit.

Ez most rövid rész lett de hamarosan hozom a folytatást!🫶🏻