29. Sajnálom

242 18 9
                                    

Utoljára javítva: 2024. október 22.

A menetszél a hajamba kapott, de legalább nem akadályozott a futásban

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A menetszél a hajamba kapott, de legalább nem akadályozott a futásban. A torkom lüktetett, a tüdőm égett a sok futástól és a bal bokám rettentően sajgott, mert ráestem, amikor Antonie fellökött, de mégis olyan gyorsan próbáltam futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Inkább menjen tönkre a bokám, minthogy megálljak pihenni, miközben egy rókadémon lohol a sarkamban.

A sötétség miatt már nem is tudtam, hogy merre futok, csak rohantam arra, amerre a lábam vitt. Próbáltam kikerülni a nagyobb bokrokat és ágakat, de néhány faág menet közben így is felsértette a karomat és az arcomat. A pulzusom az egekben volt.

Hirtelen két erős kar ragadott meg a hónaljamnál fogva. Az összes levegő kiszorult a tüdőmből, amikor elemelkedtem a talajtól. Felsikítottam, amikor a karok egy pillanatra elengedtek, hogy aztán a derekamnál fogva újra elkapjanak és a tulajdonosuk testéhez szorítsanak.

-Kapaszkodj! - hallottam Naim mély hangját. Engedelmeskedtem és belekapaszkodtam a bal karjába, mire fájdalmasan felnyögött. Pont sikerült belenyúlnom valami meleg és ragacsos folyadékba, ami folyni kezdett a karomon és átáztatta a melegítőfelsőmet valamint az alatta lévő pólót. Mi...?

Ez vér?

Naim vérzik. Megsérült. Én pedig voltam olyan ügyes, hogy pont beletenyereltem a sebébe.

Olyan érzésem támadt, mintha lassulnánk. A szél miatt egy kissé hunyorogva néztem le az alattunk elterülő világra. Valóban lassultunk, de mielőtt még elgondolkodhattam volna, hogy Naim mégis miért repült velem a városba, abbamaradt a szárnyak halk suhogása és két bőrhártyás szárny takarta el előlem a látképet. Ismét kiszorult belőlem a levegő. Zuhanunk!

A fejem nekiütődött Nathan mellkasának, amikor földet értünk. Egy teljes pillanatig még összeszorított szemekkel, mozdulatlanul kapaszkodtak Nathan-be, aztán némi fáziskéséssel tudatosult bennem, hogy konkrétan rajta fekszem.

Egy démonon fekszem.

A landolás miatti hányinger ellenére rémülten ugrottam le róla és a két méter távolságot tartva köztünk elhátráltam tőle.

A dulakodás közben valamikor elvesztettem a kabátomat és már Naim testének melege sem melegített, így megborzongtam a széllökéstől, ami azon a háztetőn söpört végig, amelyiken landoltunk. A sorház olyan magas volt, hogy idáig fel sem ért az utcai lámpák fénye, de én mégis mindennek tisztán ki tudtam venni a körvonalát.

Naim még mindig a földön feküdt. A szürke, izmos felsőtestén észrevettem egy szakadt póló maradványait, a bal vállán pedig egy óriási harapásnyomra alig hasonlító, mély seb éktelenkedett és folyamatosan ömlött belőle a vér. A gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasa volt az egyetlen bizonyíték arra, hogy még él.

-N-Naim? - kérdeztem a félelemtől cérnavékony hangon.

A denevérszárnyak megrebbentek és a srác nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát. Fel akart állni, de nem vett hozzá elég lendületet, ezért akaratlanul visszahuppant a földre. Halkan szitkozódva, összeszorított fogakkal a sérült vállához kapott, majd lihegve, lehunyt szemmel nekitámaszkodott a mögötte lévő kémény falának.

Lélekszívó - Bukott istenek 1. ✔ (Átírás alatt)Where stories live. Discover now