Letelt az az 5 év, le éritségiztem. Márkkal ma szakítottunk...botrányos vége lett, nem beszélnék sokat róla. Ma megyek haza végre, jó lesz nélküle örökre. De a legjobb, hogy 4 és fél év után látom őket...az anyám és a gallagher családot. Most szállt le a gépem,futok haza. Anya és senki nem tudja, hogy épp haza tartok. Délután 7 van , bekopogtam anyához, forma ruhában. Kinyitotta azt ajtót és lesokkolt. Elsírta magát majd az arcához tette a kezeit és lassan megölelt.
-Azt hittem, hogy többet nem látlak...-zokogott miközben öleltük egymást szorosan.
-Itt vagyok anya...sajnálom, hogy 4 éve nem hallottál rólam. Kérlek bocsáss meg.-zokogtam, könnyeim mint ha menekülni akartak volna a szememből.
-A legnagyobb ajándék, hogy most megölelhetlek édesem.
Anyával fél órája beszéltünk a kanapén.
-Jól áll a vörös haj és a szemüveg.-mondta könnyesen de mosolyogva.
-A szemüveg kötelező volt, mert nem láttam. De a haj ez megtetszett.
-Jól áll.
-Beszélsz velük mostanában?-kédeztem.
-Igen, de azt hittük hogy tovább tanulsz ott.
-Mikor beszéltél velük utoljára?-csuklott el a hangom.
-2hete...
-Utálnak.
-Honnan veszed?
-Onnan, hogy 4 éve nem tudnak rólam semmit és elfelejtettek.
-Menj át.
-Nem hagylak itt megint.
-Ezért nyugodtan.
-De még formaruhában vagyok..
-Tudni fogják, hogy hiányzol nekik és oda tartasz először.-feláltam és kimentem az ajtóm.
Futottam este fél nyolckor hozzájuk. 21 vagyok utolsáre ennek 4 éve. Bekopogtam és Lip nyitott ajtót. Rá néztem és elsírtam magam. Egyből megölelt, és szorított.
-Tammy...el sem hiszem.-mondta halk hangjával.
-Lip...-zokogtam.
-Gyere...-becsukta mögöttem az ajtót.
Debbi pont jött le a lépcsőn.
-Lip arra gondo...-meglátott és megált.
Rá néztem és áltunk egymás elött.. majd hirtelen megölelt.
-Édes istenem...itt vagy..-csuklott el a hangja.
//
10 Perc óra múlva.
//
-Hól van?-Kérdeztem.
-A szobájában...-mondta debbi.
Elindultam fel a lépcsőn. Minden lépéssel közelebb voltam hozzá, de mégis oly messze. Kinyitottam az ajtót és láttam, hogy az ágyán telefonozott. Oldalra nézett és lesokkolt felállt az ágyról majd engem nézett. Féltem, hogy nem ismer fel.
-Tammy...?
-Carl...-mikor mondtam gyors léptekkel odajött és megölelt nagyon szorosan.
-Végre itt vagy...-mondta elcsuklott hangal.
-sajnálom, hogy nem tudtál rólam semmit..
-Lényeg, hogy itt vagy..-csuklott el a hangja.
-Mindig itt maradok mostantól...
Folytatom...
