Felix, egy 16 éves gimnazista srác, aki szinte nem is létezik. Éveken keresztül kellett eltűrnie, hogy osztálytársa, Hyunjin bántalmazza. De egy nap fordult a kocka, a rendíthetetlen Hwang Hyunjin szinte könyörög Yongbok segítségéért. Barátai vissza...
Az este további része nyugisan telt, Seungmin játszott én pedig wattpadra írtam. Van egy bl történetem, mindig arra vártam, hogy az én életem is ilyen szép legyen, de erre tudjuk, hogy semmi esély. A nyugalom akkor szakadt meg, mikor olyan hajnali 2 körül odalentről zajt hallottunk. Én mentem elől, Seungmin mögöttem. A nappaliban egy alig álló Hyunjin-t és az őt tartó Chan hyung-ot pillantottunk meg. A 250-es pulzusom lement a normálisra, mivel először féltem, hogy valami csöves az.
– Hát ti? – kérdeztem.
– Hyunjin kicsit többet ivott, mint kellett volna, így inkább hazahoztam.
– Segítek felvinni a szobájába. – megindultam a két fiúhoz, le a lépcsőn.
Chan hyung-gal felszenvedtük az ittas fiút Seungmin addig elpakolt Hyunjin ágyáról. Lefektettük és gondosan betakartam.
– Hát te mivel játszol? – léett Chan hyung a számítógéphez.
– Amivel tegnap is. – ült vissza a székbe Minnie.
– Ne maradjatok már fenn sokáig, én mentem vissza bulizni, sziasztok~! – Chan elment.
~
Chan hyung tanácsát megfogadva negyedórán belül mi is ágyba kerültünk. A házban egy vendég szoba volt, így egy franciaágyon aludtunk együtt. Reggel Minnie kelt hamarabb, ő ébresztett engem is. Az óra 10:35-öt mutatott. Kibattyogtunk a konyhába, ahol egy igen másnapos Hyunjin-nal találtuk magunkat szemben.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
– Jóreggelt! – intettem a fiú felé, ő csak félkómásan biccentett.
Sosem láttam még így, mondjuk miért is láttam volna (?), a haja össze-vissza, kócosan, semei alatt hatalmas táskák. Van szemüvege, jól áll neki, kifejezetten jól.
– Az nem az én pólóm? – szólelt meg reggeli rekettes hangján Hyunjin, de ennek a gyereknek NAGYON durva a reggeli hangja, wow.
– Ja, igen, de, a tied, csak tegnap véletlen leöntöttem magam kólával és nem volt már több váltás ruhám. Ugye nem haragszol?
– Köszi, kicsit lehet, hogy érzem a tegnapi bulit. Hogy kerültem haza?
– Nem emlékszel rá? – Hyunjin a fejét rázta.
– Hát olyan hajnal 2-kor Chan hyung állított be veled, alig álltál a lábadon, segítettem téged a szobába vinni, közben folyton azt hajtogattad, hogy „Büszke buzi vagyok!"
– Ne~, komolyan? – bólintottam. – Basszameg! – fogta a fejét, idegesen túrt a hajába. – Kérlek a szüleimnek ne szólj erről. – nem mondom, hogy félt, de valami nagyon hasonló.
