Csak egy szívesség volt / Hyunlix /

16

Nagyon lágyan s kedvesen csókolt. Behunytam a szemem és csak élveztem a pillanatot. Kezeim óvatosan a nyaka köré fonódtak, így jelezve neki, hogy ne engedjen el, de nem is akart. Átölelte a derekam és amennyire csak tudott magához ölelt, mintha most tehetné meg ezt utoljára.

-------------------------------------------------------------------------------

Elválni sem akartunk, az egyetlen ok, amiért ezt mégiscsak meg kellett tennünk az a levegő hiány volt. Felnéztem a fiúra, de egyikünk sem szólt semmit, csak kapkodtuk a levegőt. Beletelt néhány percbe, amíg meg tudtam fogalmazni egy értelmes mondatok.

­- Ez mi a franc volt? - jó' van, majd máskor sikerül illendően beszélni.

­- Mi a faszt kerestél te itt Yongbok?! - kérdezett vissza, látszott rajta, hogy zavarban van és hogy ő se tudja, hogy mi van.

­- Baszki Hyunjin nem tökmindegy, hogy miért vagyok itt? Megcsókoltál.

- Te pedig visszacsókoltál, ami mellesleg kurva jó volt. - teljesen elvörösödtem, ha a fejem mellé raktak volna egy paradicsomot akkor nem lehetett volna a színkülönbséget észre venni.

- Igen Hyunjin jól vetted észre visszacsókoltam, mert bejössz nekem. Fogalmam sincs, hogy miért vagy, hogy mióta és simán megromolhat ezután a barátságunk, vagy meg is utálhatsz, de valljuk meg az őszintét, ezt már nem tudjuk visszacsinálni, de azért te is tartozol magyarázattal, hisz te kezdeményeztél és... - Hyunjin rátapasztotta a mutatóujját a számra jelezve, hogy most már elég lesz a beszédből.

- Shh Yongbok, oka volt annak, hogy megcsókoltalak és egyáltalán nem akarlak hibáztatni érte, ahogy képtelen lennék téged megutálni is. Yongbok én azért csókoltalak meg mert tetszel, illetve mert frászt kaptam, hogy megint hülyeséget csinálsz magaddal.

- Be-bejövök neked Hyunjin?

­- Uhum, nem esett le? Próbáltam nyilvánvaló lenni.

- Nem hittem el...

- Ne butáskodj Lixie igenis szerethető vagy! - elmosolyodtam a hallotakon, uramisten bejövök Hyunjin-nak, Hwang Hyunjin-nak!!! - Mit szólnál, ha vissza mennénk? Mindenki aggódik érted.

- Apám is?

- Jó igazad van ő nem...

- Ezt sejtettem, mindegy menjünk.

- Várj egy dolgot elfejtettem, Yongbok a karod mennyire vészes?

- Eléggé... - suttogtam, majd óvatosan felhúztam a pulcsim ujját, ami nem mellesleg véres lett a vágások mélysége miatt, de ez a sötétben nem látszott.

Hyunjin gyengéden megfogta a karom és kihúzta azt a lámpafényre, hogy lássa az állapotokat. Hát azok egyáltalán nem voltak szépek, láttam az arcán, ahogy elszörnyed. Elszörnyed, de nem azon, ami lát, hanem azon, akin látja. Arcára kiülnek az aggódás és a pánik jelei, illetve látom rajta, hogy fáj neki, fáj néznie azt, hogy annak a fiúnak, akit kedvel a karja hegekkel, míg a teste ütésnyomokkal van tele. A minap mikor meglátta a hátam a ruhaboltban ugyanilyen arckifejezése volt. Ezekből az okokból kifolyólag nem is engedtem neki, hogy sokáig vizslatsa az érintett végtagom. Enyhe jelzés után, miszerint most már ideje lenne befejeznie elengedte én pedig visszahúzhattam rá a pulcsiujját.

- Miért csináltad? Mi volt a buksidban, ami ekkora fájdalommal járt együtt? - szólalt meg egy kis idő eltelte után, addig csak meredt maga elé a földre szótlanul, ahogy én is.

- Csak üres voltam és érezni akartam valamit, bármit... általában ezért csinálom. - hangom ereje alig érte el a 25 dB-t, ez gyengén hallható suttogás, Hyunjin mégis mindent tisztán és érthetőn hallott hiszen az éjszaka közepén egy zsákutca belsejében semmijen más hang nem észlelhető, csak, amit mi adunk ki, nagyon ritkán egy-egy kocsi azért megtöri a csendet vagy a tinédzserek nevetései, kiabálásai, de elenyésző mértékben.

- Gyere menjünk. - törte meg végül a fojtogató csendet a Hwang gyerek.

Keze gyengéden a vállamra siklott és meginvitált a zsákutcából kivezető irányba. Az utunk nagyrésze csöndben telt, én lehajtott fejjel sétáltam az idősebb mellett, egyik kezemmel a másikat markolásztam a könyököm felett. A fiú pulcsija zsebébe rakott kézzel haladt. Mindketten fáradtak voltunk, egyértelműen nehéz nap volt a mai.

­- Van kedved nálunk aludni? Biztos semmi kedved hazasétálni...

- Ha elférek és senki sem problémázik rajta szívesen.

- Megoldjuk. - mosolyogtam rá, igazi mosollyal, ő viszonozta, annyira aranyos, életteli és szeretet teljes.

Elveszek a mosolyában, a szemében, a hangjában, most már a csókjában is, bármennyire azt mutatja a külvilágnak, hogy ő mennyire erős és sziklaszilárd belül teljesen más és én nagyon szeretem és mélyen tisztelem azért, mert ezt megmeri nekem mutatni, mert minden bántalmazó azért bánt mert őt is bánják/bántották. Hyunjin-nak bármennyire hihetetlen vannak problémái, mint minden embernek. Bevallotta, hogy rengetegszer gondolja túl a dolgokat, nehezen nyit, nehezen bízik meg az emberekben, úgy érzi, hogy sosem elég, amit csinál. Észre vettem, hogy mindig fáradt, szerintem túl hajtja magát, nem szeret egyedül lenni, szerintem amióta elkezdett kötődni hozzám fél, hogy elhagyom és újra egyedül marad.

Az emberek szerint nem egészséges egy fiúnak fiút egy lányak lányt szeretnie vagy bármelyik nemnek mindkettőt, de kérdem én nem teljesen mindegy? Egy nő egy férfiben a biztonságot keresi, de miért ne találhatná meg egy másik nőben vagy egy férfi egy másik férfiban. Az ember nem a nembe szeret bele, hanem a személyiségbe, nem azért szeretem Hyunjin-t mert rendelkezik y kromoszómával, van farka mellek és női nemiszerv helyett, hanem mert kedves, figyelmes, odaadó, vicces, őszinte. Persze igen természetesen az is fontos, hogy fiú ezt nem tagadom, de ugyanúgy működünk, mint bármelyik hetero szexuális ember. Ha egy gyerek kiszínez egy házat pirosra, egy másik egy ugyanolyon házat sárgára akkor sem azt figyeljük, hogy milyen színű az a ház, hanem azt, hogy az a két gyerek kiszínezte azt a házat, csak különböző szín tetszett meg nekik. És ha undorodsz attól, hogy két férfi vagy két nő megfogja egymás kezét, ne adj' isten csókolóznak, ne nézz oda. Lehet saját véleményed, de azért hívják „sajátnak", hogy tartsd meg magadnak, mint ahogy azt is megtartják magunka az emberek, amit rólad alkottak. Tudom, hogy a csapból feszt az folyik, hogy lmbtq így, lmbtq úgy és hidd el nekem is elegem van belőle, ezek kétségbe esett próbálkozások, mint ahogy az is, amikor egy éhező ételt lát. Nem képes rá, hogy lassan egyen mert a szervezete arra kényszeríti, hogy amilyen gyorsan csak tudja juttassa be a testébe. De minél több az elfogadás annál kevesebb lmbtq fog velünk szembe jönni, pont úgy ahogy minél többet ehet az alany annál lassabban lesz képes a következő adagot elfogyasztani. Ez egy elég metaforikus megfogalmazás volt, de ezek az én nézeteim és úgy gondolom hasonlatokkal, példákkal, metaforákkal könnyebb elmagyarázni és talán meg is lehet vele győzni embereket.

----------------------------------------------------------------------

Tudom, hogy akik ezt olvassák azoknak az lmbtq téma teljesen elfogadott, de az éjszaka közepén átmegyek filozófusba. Amúgy ha gondoljátok ezt a "házas kísérletet" ti is kipróbálhatjátok, hátha működik, de az se baj ha nem, mindenkinek joga van saját véleményt alkotni.

Puszi: Juju💋