Sárkányok háza: A királycsináló

Törvényesített ágyasság

Királyvárban harangszó zengett, és mindenfelé Hightower lobogók lengedeztek a szélben. Feketerév Cristonja patadobogás robajával érkezett, emberei a Királyi Testőrség egyenruháiban pompáztak, amely levélzöld alapon, fehér sárkányokkal volt tarkítva. Az ifjú lovag leugrott lováról, köpenye meglibbent, és hátradobta fekete hajkoronáját. Mintha csak egy bárd dalából kelt volna életre. Oly magabiztosan lépdelt, mint aki megszokta, hogy mások elállnak az útjából. Magas, daliás, barna szemű, és oly bűbájosan mosolygott a királynéra, hogy ő egészen belepirult. Alicentet édesapja kísérte, és amint előrelépett, felemelte tekintetét, remélve, hogy ismét láthatja Cristontól azt a hódító mosolyt. Ám a férfi szeme már másfelé révedt, a nő édesapjára, bátyjára, Aemondra és a septonra.

- Térjünk a tárgyra - mondta határozottan Criston.

Három napon át Harrenhal ügyéről tárgyaltak. A Brackenek a városon kívül táboroztak, erdőnyi sátor ékesítette kívülről a várat, mintha csak ostromolnák azt. Sehol sem lehetett már szabad szállást találni, a koldusok és a tábor lakói tornácokon vagy kapualjakban húzták meg magukat, a város tömve volt. Alicent a folyosó és a lőrések között járkált fel-alá, izgatottan várva lovagja pillantását. Addig nem házasodhatnak össze, amíg a politikai ügyeket el nem rendezték. Alicent utált itt lenni. Királyvár hideg és szürke volt. A lobogók alig látszottak az állandóan zuhogó esőben. Becsukta a szemét, és elképzelte leendő férjét a királyi ágyban, aki az övé. Igaza volt az édesapjának, szerencsés. Pompásan nézett ki az ifjú lovag, aki hamarosan csak az övé lesz. Ragyogó sötétzöld ruhájában és színaranyból készült fejdíszt viselve, Alicent apjába karolva járult vőlegényéhez. A nő keze remegett, remélte, apja majd azt hiszi, ez csak a hideg miatt van. Fagyos hideg volt a szentélyben. Leheletük látszott a levegőben. Otto Hightower megvetette az érzelmeket, gyengeségnek tartotta. Nyolc király és királyné volt jelen, és néhány herceg. Itt tartózkodott Deres királya, a Tully özvegy királyné is, mindnyájan felékszerezve, bársonyban, arannyal átszőtt könnyű selymekben tündököltek, és azért nyújtózkodtak, hogy jobban láthassák a harminchat éves menyasszonyt. A septon felolvasta a házassági esküt. Alicent vetett egy pillantást édesapjára, akinek az arckifejezéséből semmit sem lehetett kiolvasni. Criston a mennyezetet bámulta, tekintete a meleg napsugarat követte, amely besütött a magas, csúcsíves ablakokon. Kissé unottnak tűnt. Alicent folyamatosan próbálta elkapni a tekintetét, ámde sikertelenül. Criston végre befejezte a terem vizslatását, és megpillantotta menyasszonyát. Hatalmasat sóhajtott, majd a nőre emelte a tekintetét. Bólintott egyet a septon felé. Alicent apja összehúzta szemöldökét, habár ezt talán csak a mellette állók vehették észre. Nem ilyen viselkedést várt el a jövendőbeli vejétől. De a jelenlévők között nem akadt senki, aki rendre utasíthatná Feketerév lovagját, aki ebben a pillanatban éppen elfojtott egy ásítást. A kórus velaryoni dalokat énekelt, miközben ők az imaasztal előtt térdepeltek. Alicent a tömjén gomolygó felhőitől alig kapott levegőt. A septon összeillesztette a jegyesek kezét, Alicent választ remélve, megszorította Criston ujjait. Erre az ifjú lovag csupán felsóhajtott, majd tekintete visszatért a festett boltívre. A házasságot a főoltárnál pecsételték meg. A nő úgy látta, mintha édesapja a megkönnyebbüléstől felsóhajtana, mikor ez megtörtént, mintha attól félt volna, hogy Criston az utolsó pillanatban elszökik a várból és a hajókhoz szalad. A pár kéz a kézben kisétált Westeros várának főterére, a Hét Királyság összes nemesi házának udvarias tapsolása közepette. Senki sem mosolygott, miközben Alicent elhagyta a szentélyt, Cristont kivéve. Mikor már kiértek, odahajolt a nőhöz, s eddig először, közvetlenül hozzá kezdett beszélni:

- Na, tessék - suttogta - nem is volt olyan rossz, ugye? Szerintem egészen jó voltál.

Miközben kifelé sétáltak a várból, egy arc tűnt ki a tömegből: a város szegényeinek egyike, egy barátságtalannak tűnő, szőke szakállas, sötét szemű férfi. Még egy idősebb nő is észreveszi, mint Alicent, ha egy férfi olyan módon néz rá, ahogyan nem illik. Ijesztőnek tartotta azt a pillantást, puszta kegyetlenség tükröződött a férfi arcáról, amely még a zsúfolt és gyertyafényes szentélyben is félreismerhetetlen volt. Később a lakomán Alicent az egyik udvarhölgyét faggatta, van-e tudomása arról, ki az a titokzatos férfi. Azonban nem kapott választ, így a folyóvidéki társaságtól kérdezősködött. Valaki azt súgta oda neki, hogy a férfi neve Pöröly Hugh, Aegon fegyverkovácsainak egyike. Alicent egyszer elkapta a férfi tekintetét, amint őt bámulta a folyosó végéről. Tüstént elfordította a fejét, és nem is nézett többé abba az irányba.