Sárkányok háza: A királycsináló

Házastársi kötelesség

Aegonnak volt egy külön sárkányfarmja, karámok és ketrecek tele vérszomjas és gusztustalan fenevadakkal a Szabad Városokból, így ő és barátai csodálhatták azokat, amikor csak kedvük tartotta. Volt ott egy fekete sárkány félelmetes agyarakkal, és a legfurcsább hátas, amit Alicent valaha látott - amit valószínűleg lehetetlen megülni, a hátán lévő hatalmas tüskék miatt. A király aznap a köznéppel volt, azt figyelte, amint pár embere éppen az udvart takarítja. Csupán egy köpenyt és térdnadrágot viselt, de ennek ellenére szemrevaló férfinak számított. Egy szolgálófiú mondott Cristonnak valamit, mire ő elnevette magát, satuba fogta a fiú fejét, és hamarosan a padlón gurultak, nevetve. Mikor felnézett a lovag, és meglátta Alicentet, abbahagyta a nevetést, és kelletlenül feltápászkodott. Úgy nézett ki, mint egy megregulázott kisfiú.

- Ne nézz így rám! - mordult rá Alicentre Criston.

- Hogyan? Nem értem, mire gondolsz.

- Mintha csak az anyám követne mindenhová. Minden alkalommal, mikor megjelensz, az ég sötétségbe borul.

- Csupán mert észben tartatom veled, hogy a királyi család tagja vagy?

- Tehernek tartom a királyi rangot. Senkinek sem árt, ha nevetünk is néha.

- Rengeteget árt, ha nem teljesítjük a házastársi kötelességünket.

- Már megint ez a kötelesség. Nem várhatna?

- Nem igazán. Nyilvánvalóan nincs más dolgod, férjuram.

Criston mogorvának tűnt, és egy oszlopnak dőlt. A nő nézte, amint a férfi izmai megfeszültek a selyeminge alatt.

- Édesapám hétszázezer aranyat áldozott erre a házasságra. Én azonban nem kaptam tőled semmiféle ajándékot vagy birtokot, még a saját háztartásomat sem tudom fizetni.

- Nem hallod magad? Csak egy tanácstag vagy.

- Édesapám lánya vagyok. És ő királynénak nevelt.

- Nincs elég hatalmad ahhoz, hogy királynő legyél.

- Mégis meg lettem koronázva Baelor szentélyében, nemdebár?

Criston a fejét rázta.

- A döntés már megszületett. A tiéd lesz Óváros. Nincs szükség ekkora problémát csinálni belőle.

- És mi lesz az örökösünkkel, Criston?!

A lovag modora teljesen megváltozott. Kihúzta magát, és ellenségesen méregette Alicentet.

- Én vagyok Feketerév örököse, és semmi közöd hozzá.

- Az nem járja, hogy nem veszel a közös jövőnkről tudomást. Nyilvánvaló, hogy a hivatalnokok nem fogják meggondolni magukat. Hallgatnod kell rám, és örököst nemzeni, máskülönben maguk kezdenek el intézkedni.

Criston csak bámult Alicentre, megrázta a fejét, és felkacagott.

- Hallod magad? Hány éves is vagy? Alkalmasnak tartod magad arra, hogy újra szüljél, és kioktass politikai ügyekben?

- Tudom, hogyan működnek ezek a dolgok.

- Mégis honnan tudnád?

- Sokat figyeltem apámat. Ne engedd, hogy ellenszegüljenek nekünk, állítsd meg őket most, amíg hatalmadban áll.

Criston felhúzta a szemöldökét, és ismét az oszlopnak támaszkodott, megbámulta Alicentet, mintha csak most látná őt először.

- Mert azt akarod, hogy Aemond eltűnjön, igaz?

- Kötelességem téged és a koronát szolgálni. Nem engedhetem, hogy aláássák a hatalmunkat.

- Az a kötelességünk, hogy a királyt szolgáljuk, és engedelmeskedjünk neki.

- Ez így van, viszont másra nem kényszeríthetnek minket.

Criston a márványkőre csapott a tenyerével. Megrázta a fejét, meghökkenve a feleségén, majd elsétált. Az egyik lovászfiú tréfálkozni próbált vele, de ő rá sem hederített. Alicent lábujjhegyen távozott a tróntermen keresztül.

Később újra látta őket az ablakból, egymásba karolva, valami titkos viccen nevetgélve. Nem volt titok, hogy Criston és Aemond megosztják egymással a magánügyeiket. Magányosnak érezte magát, még a nagy háztartása ellenére is. Bár legrégebbi udvarhölgyei a szárnyai alá vették, és Otto kedvenc unokája, Helaena meglepően alázatos volt, ha anyja épp nem azzal volt elfoglalva, hogy terhes legyen. Voltak még néhányan, akik jöttek és mentek, ahogyan családi kötelezettségeik engedték. A mai napig vele volt régi dajkája, aki mindig megnyugtatja, és más fecsegő, alacsonyabb rangú lány - bár nem emlékezett mindnyájuk nevére. Alicent leginkább az udvarhölgyeivel üldögélt, ruhákat hímeztek a rászorulóknak, amely feladattól még a legjobb napjain is legszívesebben a várárokba vetette volna magát. Látván Criston közömbösségét az örökös nemzési terve iránt, lehetetlenné tette az odafigyelést. A többi udvarhölgy befejezte a fecsegést, és mindannyian Alicentet bámulták, mert ők is észrevették az udvaron lófráló férjét. A királyné félretette a kézimunkáját, és otthagyta a hölgyeket, elsétált a folyosó végéig, ahol felkeltette figyelmét két galamb, melyek az ágakra fészkeltek. Férfi lépteket hallott, ezért sietve kiegyenesedett szomorú testtartásából. Nem akarta, hogy megsajnálják.

- Ne hagyd, hogy felzaklassanak!

Larys Strong volt az. Alicent továbbra is kinézett az ablakon, de nem fordult meg, félt, hogy az arca elárulná az érzelmeit.

- Nagyon bizalmasak egymással - jegyezte meg mégis Ser Larysnak.

- Évek óta barátok.

- Részemről többről van szó, mint barátság.

- Mégis mire gondolsz, felség?

- Mindannyian szajhaként kezeltek, és megélt esztendőim száma alapján azt hiszem, igazatok is van. Viszont elfelejtitek, kinek a lánya vagyok.

- Korai még, hogy ilyen helyzetbe taszítsanak.

- A tanácstagok úgy gondolják, a férjem nem méltó hozzám.

- Emiatt nem kell aggódnod, felség.

- Minden, ami miatt a férjemnek aggódnia kell, engem is aggodalommal tölt el.

Megfordult, s tekintetével mintha azt mondaná: „Nincs szükségem a pátyolgatásodra".

- A Brackenek Aemond távozását követelik, és Criston a királyhoz fordult segítségért, hogy közbeavatkozzon. Nem így van? - Ser Larys lesütötte a tekintetét.

- Hajlandó lesz rá a férjem? - kérdezte határozottan Alicent a férfit.

Larys Strong meghökkent a kérdés hallatán.

- Hogy hajlandó lesz-e?

- Gyereket nemzeni, igen. A septon hozza mindig a főzetet, ha jól tudom. Hajlandó lesz?

- Igen, felség.

A nőnek megrándult az arca. Egy önelégült mosolyt próbált elfojtani.

- Minden más lesz számodra, felség, mindenki számára, ha már nem lesz itt Aemond.

- Talán - mondta Alicent, és tekintete visszatért a kertre.

A galambok elrepültek, hogy máshová fészkeljenek. Úgy tűnt, nem szeretik, ha bámulják őket. Criston és Aemond bukkant fel újra, karöltve sétáltak. Alicent már nem csupán féltékenységet érzett, hanem megvetést is.

- Egy napon elérem, hogy engem is így szeressen. Majd mindenki meglátja.