Sárkányok háza: A királycsináló

Az el nem hált nászéjszaka

Udvarhölgyei előkészítették Alicentet a lefekvésre. Haját legalább háromszor megfésülték és szépen elsimították a fejdísze alatt. Bőrét rózsaillatú olajjal kenték be, és tüzet gyújtottak a kandallóban. Alicent Helaenát faggatta, hogy mitévő legyen. Helaena idősebbik bátyjának, Aegonnak volt a felesége, és ő már túlesett ezen a megpróbáltatáson.

- Mit tegyek?

- Amire csak kér téged.

- De mire fog kérni?

Ifjú leánya megsimogatta az arcát.

- Nem kell félned.

- Nem félek.

- Nem is lennél halandó nő, ha legalább egy kicsit nem félnél, de ma este nem fog a hálótermedbe jönni, még sokáig nem.

- Nem fog?

- Anyám, már harminchat éves vagy.

- Te hány éves voltál, mikor megházasodtál?

- Tizenöt éves. Éppen elég idős.

- Boldoggá akarom tenni.

Ezt Helaena szórakoztatónak találta.

- Nem nehéz Ser Cristont boldoggá tenni. Legyél szeretetre méltó. Ne bosszantsd fel. Szülj neki gyermekeket. Csak tedd azt, amit mond.

- És akkor szeretni fog?

- Szeretni?

A mosoly olyan gyorsan lefagyott arcáról, amilyen gyorsan az jött. Helaena olyan pillantást vetett anyjára, amilyet még soha senki: haraggal telit.

- Bízz az istenekben, anyám!

Udvarhölgyei távozása után az ifjú királyné megtalálta az ajándékot, melyet elhunyt férje lánya küldött neki; egy arany ékszerdobozt, melynek tetejébe a Targaryen-ház címerét és a hatalom jelképét vésték. Gyönyörű vörös bársonnyal volt bélelve. Miközben Alicent azon törte a fejét, mit tesz majd bele, hálótermének ajtaja kinyílt. Hirtelen arrébb dobta a dobozt, és újra lefeküdt, karja szorosan hevert a teste mellett. Az ékszerdoboz a padlóra esett. Criston felvette a földről az ajándékot, és az ágyra helyezte, a nő mellé, majd csípőre tett kézzel vizslatni kezdte ifjú feleségét. Alicent az ágytakarót bámulta, mely a Hightower-ház címerét hordozta. Criston az ágy szélére ült, a kezéért nyúlt, majd megsimogatta.

- Tartasz tőlem?

Alicent erőteljesen megrázta a fejét.

- De bizony. És azt hiszem, tudom miért, ám emiatt nem kell félned. Nem vagyok szörnyeteg, Alicent. A törvény azt állítja, hogy együtt kellene hálnunk, mint férj és feleség, de a józan észt és a kedvességet mindig is próbálom előrébbvalónak tartani, mint a septon bármely szavát.

Alicent még mindig mozdulatlanul feküdt.

- Nahát, ez mi? Rhaenyrától kaptad? Azt hittem, ennél azért valami jobbat talál ki az az alattomos pók. Gondolom, beleteheted az ékszereidet. Sosem fogsz hiányt szenvedni ékszerekből, Alicent.

A nő ölébe helyezte az ékszerdobozt. Egy farönk kicsúszott a kandallóból, és Criston felkelt, hogy visszarúgja a tűzre.

- Kedvelsz, felség?

Criston hatalmas mosollyal az arcán a nő felé fordult.

- Á, tudsz beszélni. Végre, bár hallottalak a fogadalmat ismételni a szentélyben, szóval tudtam, hogy képes vagy rá.

- Kedvelsz?

- Régóta ismerlek, Alicent. Szükséges egyáltalán, hogy kedveljelek? Mindenképpen jól fogok bánni veled.

- Örülsz, hogy én vagyok a feleséged?

- Természetesen. Vissza kell szereznünk Harrenhalt.

- Mármint boldoggá teszlek?

Criston felhúzta a szemöldökét, és ismét leült.

- Westeros királynéja vagy, Alicent. Mégis mi mást akarsz?

Erre a nő nem tudott válaszolni. Azt szerette volna, ami az édesanyjának megadatott: az apja szűnni nem akaró könnyei édesanyja temetésén, az éveken át tartó gyász. A vágyódás. Azok a dolgok, melyekről a bárdok énekelnek dalaikban. Szerelmet akart, és hősiességet. Olyan királyné szeretne lenni, akit tiszta szívből szeret a férje, és Ser Cristonnak éppen olyannak kell lennie, mint amilyen az édesapja. Viszont ezeket nem említhette meg újdonsült férjének, így hát inkább nem mondott semmit.

- Ha bármire szükséged van, csak szólj! Az ünnepségek után elindulok Harrenhalba. Szólj az udvarhölgyeidnek, ha bármit kívánnál, és én intézkedem.

Felállt, és a fejét csóválta.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire eltökélt vagy.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire jóvágású vagy.

Criston megdöbbent. Nevetett egyet, majd betakarta Alicentet egészen a nyakáig.

- Most aludnod kellene.

Elfújta a gyertyát, csókot nyomott ifjú felesége ajkaira, és az ajtót csendesen behúzva maga után, távozni készült, ám mielőtt az ajtó becsukódott, Alicent látta, amint Criston odasúgott néhány szót az őrnek, és megveregette a vállát. Édesapja sosem beszélt senkivel ilyen közvetlenül, főként olyan emberrel nem, aki alacsonyabb rangú volt, mint egy herceg, így hát Criston ezen viselkedésén igencsak meglepődött. A nő újra felült, és az ékszerdobozért nyúlt. Végigsimította ujjaival a bársonyt.

- Egy napon majd enyém lesz a szíved, Criston - suttogta. - Egy napon majd, Criston. Ígérem neked. Egy napon majd...