Sárkányok háza: A királycsináló

Államérdek

Kora reggel volt épp, melegen és fényesen sütött a nap. Criston beviharzott a tanácsterembe, őt hivatalnokok és tanácsosok hada követte. Larys tartózkodott még ott, az öreg Ser Otto Hightower és Aemond is. Alicent az esküvője óta nem kapta meg a neki ígért adományt, és mivel nem tudta megfizetni saját udvarát, így kénytelen volt a királyi kincstárból élni. Szemtanúja lett így a király minden ellenszenvének és veszteségének. Aegon nyugtalanul járkált föl-alá. Egy kérvényt tartott a kezében, markában összegyűrve.

- „A király személye felett magasabb engedelmesség és kötelesség illeti a koronát" - idézte. - Ez mégis mit jelentsen? Én vagyok a Korona!

- A királyság hivatalára céloz - mondta Larys, visszautasítva, hogy beszálljon a dühöngésbe.

- Hivatalára? Az nem létezik. Én vagyok a királyuk, és azt kell tenniük, amit mondok!

- Mi történt, felség? - kérdezte Alicent.

Most először vette észre őt Aegon. Könnyedén legyintett.

- Mondd el neki, Larys!

- A Brackenek Aemond száműzetését követelik. Azt mondják, jogtalanul szerzett vagyonnal rendelkezik, és a királyt a saját tanácsosai ellen fordította.

- Mégis milyen jogtalanul szerzett vagyonról beszélnek? - üvöltötte Aegon. - Minden vagyonát én adtam neki, leplezetlenül. Ha egy királynak nem szabad megjutalmaznia azokat, akik leghűségesebben szolgálják őt, akkor mire valók a drágakövek és a földbirtokok? Az én tulajdonom, azt csinálok velük, amit akarok! És igen, mérvadóbbnak tartom az ő tanácsát, mint bárki másét. Ő az én érdekemet tartja a legfontosabbnak, a többiek viszont nem.

- Az összes hivatalnok aláírta ezt a kérelmet?

- Azok közül, akik nincsenek jelen, csupán Tyland Lannister áll mellettünk.

Alicent ezen meglepődött. Az a talpnyaló gyűlöli Aemondot, ha egyáltalán a megjegyzéseit a szajhákról és párnaházakról komolyan gondolta.

- Mindez mit jelent?

- Azt jelenti, hogy a királynak háborúra kell készülnie - válaszolt Larys.

Harrenhal ura óvatos volt, a legokosabb ember, akit Alicent valaha látott.

- Azt jelenti, hogy ezek az áruló senkik szembeszegülnek megválasztott királyukkal - kiáltotta Criston.

Larys mozdulatlanul állt, Ser Otto azt mondta, szerinte nem fajul odáig a dolog. Criston észrevett egy kutyát, és dühének csillapítása érdekében belerúgott. A borzas kutya az ajtóhoz szaladt, és eltűnt.

- Nem lenne bölcs dolog hallgatni a tanácsosaidra? - kérdezte Alicent.

A király meghökkenve bámult rá.

- Mit keresel itt egyáltalán?

- Felség, már itt voltam, mikor megérkeztél.

Aegon összezavarodottan nézett rá. Felemelte egyik kezét, mintha ki akarná takarni Alicentet a látóköréből. Larys meglepődve tekintett a királynéra, aki szinte látta, mit gondol a férfi.

- Talán ha megadnád nekik, amit kívánnak - mondta Larys -, attól elsimulna ez az egész ügy.

- Igaza van - fűzte hozzá Ser Otto -, jót tenne az ügynek, ha békülékenynek mutatkoznánk.

- Az apámmal sem tárgyalnának, velem sem fognak.

Larys és Otto egymásra nézett: igen, viszont te nem vagy Viserys - gondolták.