A múlt hét necces volt, éppen csak sikerült megszöknöm a Klex emberei előtt, akik olyan Különlegeseket keresnek, mint amilyen én és a bátyám Henry vagyunk.
Ő látja a holtakat, vagyis, tinédzser koráig látta őket, de azóta napi szinten issza, eszi, szívja vagy mindet egyszerre a Hold ánizs füvet, ami egy igen erős, természetes drog. A segítségével teljesen elnyomja a képességét, az elején csak nem látta őket, most már hallani sem, évek óta.
Ha nálad eszem, már rutinból hoz magamnak kaját, vagy mikor főz, kiszedek egy adagot belőle, csak megszórná a titkos összetevőjével. Mondjuk, ha a fia Arin is itt van, ezt természetesen magától is megteszi.
Arinnak még nem mutatkozott meg titkos képessége, pedig ha egy különlegesnek gyermeke születik, az biztos, hogy örökli ezt a gént, de legközelebb csak a tízzel utáni generációban jöhet elő újra. Igaz, nem tudja mi azok közé tartozunk az én képességemnek, hogy nagyon könnyen tudom deríteni.
Ugyanis gondolatolvasó vagyok. Pazar egy képesség, de nem egyszerű használni. Évekbe, mire kitudtam zárni a körülöttem lévőket és egy emberre koncentrálni. De azokon a bizonyos napokon egyszerűen nem tudok így koncentrálni, mindent úgy hallok, mintha egy koncert kellős közepén állnék és volt, hogy elájultam, mert túl terhelődtem. Akkor a kikapcsolás segít, mármint átvitt értelemben, van egy kapcsoló fejemben, amit ha lenyomok, néhány óráig, csak a saját gondolataimat hallom, ami egyébként igen ritka.
Képességemnek csak egyetlen hátránya van, alvás közben használhatatlan. Az álom, olyan masszív ködöt képez az elme körül, hogy lehetetlenség átjutni rajta. Saját tapasztalat.
Egyre csak az Klaus szavai járnak az öreg eszembe, aki azt mondta, csak egy tőrt állítottam a koponyába, hogy a Hunter családnak tökéletes béranya lennék, csupán a képességem miatt. Ennél a családnál szolgált az apám néhány hónapja, mikor egyik este felhívták a testvéremet a munkahelyén és közölték, hogy apánknak szívinfarktusa volt és sajnos meghalt. De a temetés előtt, úgy éreztem, fel kell nyitnom a koporsót, látnom kell, hogy tudjam ő az és ténylegesen végső búcsút tőle. Akkor láttam meg a homloka közepén a golyó ütötte nyomot. Még ha valaminél fogva, öngyilkosságot is akarnának rákenni, azok nem homlokon át lövik ki a halálos golyót, a halántékukhoz szegezik a fegyvert.
A bosszú miatt, vagy is szándékoztam valahogy közel kerülni a Hunter családhoz, gondoltam, mint takarítónő vagy bébitter a gyerekekre, akik – nyílt titok – haldokolnak Hunter feleségének génhibája miatt, amit sajnos későn ismertek fel. Ezt senki sem érdemli, sem felnőtt, sem gyerek. Ezért is vágják föl azokat a szerencsétleneket, akiket velem együtt elraboltak, hogy a hibás szerveiket egy jóra cserélhessék és cserébe kapnak tízmilliót Itut készpénzben. Fejenként.
Ebben a városban a nagy szegénység miatt, van aki az anyját is eladná ennyiért. Nem egy szervét.
Valahogy annak a szarházinak a közvetlen közelébe kell kerülnöm. Az afro-amerikai kislány megszorongatja az ujjaimat, mire visszatér a jelenbe, a szakadó esőben megállapodik a fivérem lerobbant lakása előtt. Vállat vonok és belököm az ajtót, majd elkezdünk felcaflatni a harmadikra, ahol az egyik lakása előtt a földön egy megtaposott szórólapot találok. Felveszem a földről és elvigyorodok, ahogy elolvasom a feliratot, összehajtom és a zsebembe teszem.
Arcadia klub, ahol mindenki rátalál a szenvedélyére!
YOU ARE READING
Szemfényvesztő Rohadék
Romance+18 Dark-romance Erős a figyelmeztetés a káromkodás, erőszak és szex terén. James Hunter kezében van a város és vele szinte mindenki. Én nem, én a Különlegesek közé tartozom, nincs rám hatással. Én abba a csoportba tartozom, aki ki akarja nyírni, a...