Szemfényvesztő Rohadék

James

Támadtak már meg az évek során, mindig küzdöttem, sosem hagytam magamat, mindegy volt, hogy kölyök vagy fiatal felnőtt voltam már addigra. Keményen edzek, napiszinten, de nem hittem volna, hogy eljön az a nap, mikor egy törékeny nő tör rám és fenyegeti meg az életemet, bár szerintem őt csak megbízták. Voltak jó megmozdulásai, váratlan fogásai, de mégis, most ő vergődik itt a karomban.

– Gyönyörű ez a penge, akárcsak te – végig húzom a hegyét a melle közötti részen, fel egészen a nyakáig, majd az ajkához emelem. – Veszélyes játékszer – elhajítom a szemben lévő oszlopon függő festmény közepébe.

Hatvanezer Itnu volt, de esküszöm, ez a nyugodt csendélet még jobban néz ki, most, mint a penge előtt.

Thanjából egy halk nyögés szakad ki, elvigyorodok. Merevedő férfiasságomat nyomtam oda a forrongó közepéhez, mondhat akármit, ez a kicsike, de én tudom, hogy rám vágyik. Hogy mélyen elmerülhessek benne, hogy rátegyem a jelemet és most először, úgy érzem, felesleges a koton. Tele akarom lőni a spermámmal, hogy abban fürdőzzön a puncija, miközben a kéjmámortól hangosan nyögi a nevemet.

Lenyúlok a lábához a vállamra kapom, amint kiszabadulnak a kezei püfölni, ütni, karmolni, ordítani kezd, de bennem ez csak még jobban hevíti a vágyat.

Nevetve hajítom rá a hatalmas, bársonyos baldachinos ágyra. Ő rögvest felpattan és míg én kibújok a zakómból és a cipőmből, az összes párnát és az éjjeli szekrényen lévő apróságot hozzám vágja.

Olyan tűz ég a tekintetében, amilyet eddig csak a sajátomban láttam. Azt akarom, hogy lobbantsuk fel ezt a szobát, emésszen el mindent és mindenkit a bennünk élő szörnyeteg forrósága.

Amikor végig gombolom a fehér ingemet és meglátja csupasz mellkasomat, megdermed, ajkai apró „o"-t formáznak, szívesen csúsztatnám a nyílásba az ujjamat és ujjaznám meg a száját, dacolva annak lehetőségével, hogy a kis bestia leharapja azt.

– Amint látom, kifogytál a munícióból – mászok fel hozzá, összeszűkül a szeme, de nem mozdul. Egy digitális óra van még nála, erőtlenül elhajítja felém, könnyedén kitérek előle és végre szemtől-szemben térdelünk egymással. – Most mit tervezel, kis bestiám?

– Nem vagyok a tiéd, Hunter.

– Oh, dehogy nem! – kezemet a fenekére csúsztatom, nem állít meg. – Abban a pillanatban megpecsételődött a sorsod, hogy beléptél a klubbom ajtaján. Az enyém vagy!

Azzal mielőtt még bármit is felelhetne, leigázom a száját. Keményen, dühösen, szinte erőszakosan faljuk egymást, tévedtem vele kapcsolatban, van benne erő, méghozzá nem is kevés. Lerántja rólam az inget és keményen végig karmol a hátamon, mámorító érzés.

Kioldom a szatén kis semmiség nyakba akasztóját és végre feltárulkoznak előttem a vágyott keblek. Keményen rájuk fogok, mire Thanja torkából felszabadul egy nyögés, belenyalok az egyik, majd a másik bimbóba, mire tépni kezdi a hajamat.

– Te Rohadék! – sziszegi, majd felránt magához, hogy csókolózás címén, tépje az ajkamat.

Érzem, amikor kiserken a vérem. Úgy érzem, minden egyes lépésért, keményen meg kell küzdenem ezzel a nővel, és nem csak most, hanem ezentúl mindig.

Vele igazán gyönyörű napjaink lennének együtt.

– Kis Bestiám! – lihegem. – Mit tennél, ha elővenném a farkamat?

– Letépném – lihegi.

– Meghiszem azt – kezeit összefogom újra ugyanott, mint néhány pillanattal korábban, majd nemes egyszerűséggel a hátára döntöm.

Ficánkol, rugdos, dühösen kiabál, de nem érdekel, combjait az enyéim fogják le addig, hogy kiszabadítsam a farkamat.

Pislogni is elfelejt, mikor meglátja a méretemet, ezt kihasználva szétfeszítem a lábait, félrehúzom az aprócska csipkés tangáját és nedvességben úszó puncijához érintem a szerszámomat.

– Készen állsz befogadni engem? – lehelem a mellére a kérdést.

– Nem! – ellenkezik keményen. – Sosem leszek a tiéd! A testem lehet, de a lelkem soha!

Egy pillanatra megállok. Sosem hallottam még senkit sem a lélekről beszélni Arionon kívül, aki egyik napról a másikra tűnt el. Pedig Klaus mellett, ő a legjobb emberem.

Elengedem. A játék véget ért, itt túl sok mindenről van szó hirtelen, mint arról, hogy végre megkeféljem.