Bryan

156 8 2
                                    

Eltelt egy újabb hónap. Eljött az én időm, a szokásos helyre érkezünk James-szel, ugyanabban a ruhában, hajbeállítással, mindennel. Ismerteti a fontosabb tudni valókat, valamint azt, hogy a keleti szárnynál lévő vendégszobát renoválják, oda semmiképp se menjek be.

Bólintok, hogy megértettem.

***

Reggel mindig kanosan ébredek fel, ilyenkor csak csöngetek a szobalánynak, aki készségesen veszi a szájába markáns farkamat és elégít ki úgy, amilyen tempóban csak kívánom.

– Szólhat gyakrabban is uram – törölgeti a száját egy zsebkendővel, miután szájba basztam.

Már mordulnék rá, hogy szinte minden alkalommal hivatom, amikor a faszom kívánja, mikor leesik.

James vagyok.

És azaz idióta, nem él ezzel a joggal.

Meg sok minden mással sem.

– Éjfélkor, itt várj az ágyban, meztelenül. Rakd tele a kibaszott szobát gyertyákkal. Érthető voltam?

Elmosolyodik, miközben bólint, majd kihátrál a szobából.

A farkam, még mindig nem lohadt le, viszont, most valami újra vágyom.

Megmarkolom magam, látogassuk meg a kis feleségemet.

***

Layla pontosan úgy vár engem, ahogyan azt egy hónapja meghagytam neki. Meztelenül és vibrációs játékszerekkel a pinájában és a fenekében. Az ágyon vonaglik, hangosan nyögdösve, a fivérem nevét.

Ez a legbosszantóbb ebben az egészben.

Nem tudok teljesen, mélységesen kielégülni, miközben ők az hiszik, a bátyámmal vannak.

– Szófogadó voltál – zárom be az ajtót magam mögött. – Ezért jár a jutalom.

Szégyenlősen néz fel rám, és máris szétteszi a lábait nekem. Olyan nedves, hogy a dildó mindjárt kiesik a hüvelyéből. Megfogom a játékszer végét és keményen tömködni kezdem belé, mire égbekiáltó sikolyai bezengik a helységet. Kirántom, majd keményen paskolni kezdem vele a csiklóját.

Azt szereti.

– Ahh, igen! Én sose tudom ilyen jól csinálni magamnak!

Kiszabadítom a gatyámból a farkamat és miközben nem hagyom abba a paskolást, keményen beakasztom neki a szerszámomat. Benne akad a szó, tudom, hogy ilyenkor kell neki vagy egy perc, mire megszokik, a bátyám nem ad neki eleget magából. Szegény asszony, pedig mindene rendben van, egyszerűen a bátyámnak ehhez érzelmek is kellenek, legalább egy minimális lángolás.

Nekem lyuk-lyuk, csak a keret más. És teljesen mindegy, melyik lyukát tömöm éppen.

Erről jut eszembe... Hátra nyúlok a fenékdugaszának madzagjáért, majd kihúzom belőle, mire Layla újfent nyöszörögni kezd alattam. Abba hagyom a csiklója paskolását, állítok a gépezet vibrációs erősségén, majd keményen bedugom a fenekébe.

Layla belém mar, harap és karistol.

Igen, ez az! Ez kell nekem!

Azzal diktálni kezdem a tempót, amit úgy szeretek, olyan lucskos a pinája, hogy még egy farok elférne benne az enyém mellett, az biztos.

Mikor tele lövöm a spermámmal, ismételten James nevét harsogja, ezért befogom a száját a tenyeremmel.

Még mindig nincs meg a teljes kielégülés, a picsába is!

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 07 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Szemfényvesztő RohadékWhere stories live. Discover now