From hate to love...

7. Fejezet: Házibuli

Lydia Walsh
03.12. hétfő

   Elkezdtem készülődni a házibulira, ahova amúgy meg sem hívtak. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit kéne felvennem, így egy sötétkék, nem túl extra ruhát vettem fel. Nem volt teljesen testhez simulós, de volt a hátán és elöl is egy nagyobb kivágás. Hajamat csak kivasaltam, felvettem az ékszereimet és az egyik fehér sportcipőmet. Ezután bepakoltam az egyik hátizsákomba, ugyanis elvileg ottalvós a buli. Betettem egy pizsamát, másnapra egy melegítő szettet és a skin care-hez való cuccaimat. Lebattyogtam a lépcsőn, majd megpillantottam Carlost. Egy fekete póló volt rajta egy farmerrel és a vadonatúj drágának kinéző cipőjével. Mit ne mondjak, kurva jól nézett ki. A kezén, amivel a táskáját fogta, volt egy rolex, ami még szexibbé tette az összképet.

- Te így jössz? - kérdezte elég lenéző fejet vágva

-Miért? Csúnya vagyok? Tudtam, hogy nem ezt kéne felvennem! - megijedtem kicsit, hogy mennyire borzalmasan nézhetek ki

- Dehogy! Nem úgy értettem, nagyon szép vagy, csak.. - ő most komolyan azt mondta, hogy szép vagyok? Mindjárt lehidalok - Csak nagyon sokat mutat. Szinte kint a melled - bökött az orrával a mellem felé, amit azóta bámult, mióta beléptem a helységbe

- Baj? - miért lenne baj? Hisz mint látom neki is tetszik

- Hát igen, baj! Egy csomó srác lesz itt, mindenki a melledet fogja bámulni! - nem tudtam eldönteni, hogy most úgy beszél velem, mintha az apám lenne, vagy mintha a pasim

- És talán gondot okoz neked, ha a mellemet bámulják? Féltékeny lennél? - gyanakodva néztem rá, de nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. Az arca teljesen felvette a piros színt

- Én meg a féltékenység? Rád? Ch, ne viccelj. Csak nem akarom, hogy a barátaim nyála rádfolyjon - ezen a kijelentésén mégjobban elmosolyodtam. Tehát tényleg dögösnek tart

- Ennyire jól nézek ki, hogy rámfolyik a fiúk nyála? - húztam tovább az agyát, mire a feje mégjobban piros lett. Annyira vicces, hogy ilyen kínos szitukba hozom

- Reménytelen vagy - megforgatta a szemeit, majd megindult a kijárati ajtó felé, én meg utána. 

    Az egy órás út viszonylag csöndesen telt, nem beszélgettünk sokat Carlossal. Mikor megérkeztünk felhívta a haverját, aki kinyitotta nekünk a nagykaput, hogy be tudjunk állni a kocsival. Nem volt olyan hatalmas ház, de kicsinek se mondanám. Üdvözölte Carlos a srácot, én is bemutatkoztam neki, majd bementünk. Ahogy láttam Carlos tudta a járást, mert egyből a nappali felé vette az irányt, én meg, mint egy kutya, megszeppenve követtem.

- Csá tesók! - Carlos mind a 4 fiúhoz odament, lepacsizott velük, majd a 3 lányt, aki állt a szobában arconpuszilta. Miért futott át a testemen a hideg, miközben ezt láttam? Jaj ne, féltékenységi roham!

- Szia Csinibaba! - karolta át a vállamat egy srác, akinek elég büdös szaga volt

- Ő lenne az új szerzemény? - mutatott felém egy másik srác, miközben Carlosra nézett

- Nem, ő csak a.. a.. - Na mid vagyok Carlos? Egyébként én sem tudom, hogy mik vagyunk? Barátok, talán? - ő csak az ismerősöm rokona - most komolyan? Az ismerősöd rokona vagyok? Ennél rosszabbat nem is mondhattál volna. Küldtem egy szúrós pillantást Carlos felé, aki inkább elfordult, nehogy belenézzen a szemembe.

- Szerintem igyunk! - szólalt fel egy harmadik srác, aki a kanapén feküdt és már töltötte is ki a piákat. Szerintem is igyunk, ez egy nagyon jó ötlet, mert mint látom ezt a bulit csak úgy fogom túlélni.

  Meglepő módon az este további része nagyon jó hangulatban telt. A srácok, akik az elején bunkónak mutatkoztak, nagyon kedvesek amúgy. A lányokkal is sikerült normálisan beszélgetnem és egyáltalán nem olyan picsák, mint amilyennek hittem őket. Még Carlost is egész boldognak látom, pedig ő sok embert nem szívlel. Én is élvezem, pedig nem is vagyok berúgva.
Most éppen társasozunk. Elég fáradtak vagyunk, ugyanis hajnali 4 óra van. Jól elszaladt az idő. Már valaki bealudt a kanapén, így megbeszéltük, hogy ezt még lejátszuk, aztán mindenki megy aludni. Természetesen én nyertem a játékot, úgy, mint az előző 3 kört is.

- Tuti csalsz!

- Nem igaz - nagyon vicces volt, ahogy kiakadtak rám, pedig tényleg nem csaltam

- Na jólvan menjünk aludni - mondta Diego, a ház gazdája - Gyertek, megmutatom a szobátokat- szólt nekem és Carlosnak, majd felállt, mi meg utána indultunk - Ez lenne az- belökte a szobaajtót, majd beengedett minket. Egy kicsi szoba volt egy hatalmas ággyal és még egy ajtóval, ami a fürdőszobába nyílt.

- Ez legyen a te szobád, vagy az enyém? - kérdeztem Carlostól

- Nekem mindegy - kreatív válasz

- Öhm.. ez mindkettőtök szobája - mondta a hátunk mögül Diego, mire lassított felvételben összenéztünk Carlossal, majd Diegora - Bocsi, de azt hittük együtt vagytok, így egy szobába raktunk titeket

- Nincs több hely? - kérdeztem kissé feszülten

- Nincs, még a kanapét is elfoglalták

- Akkor menjünk haza - szólt közbe Carlos

- Hogy mennénk haza, ha mindenki ivott és nem vezethetünk? - annyi esze van, mint egy porcelánkacsának

- Jó éjt! - suttogta Diego, kacsintott egyet, majd magunkra hagyott a szobában

- Mondom mi lesz. Te alszol a földön, én az ágyban - megosztottam a tervem Carlossal, de nem igazán díjazta

- Én biztos nem alszom a földön! El sem férek a fal meg az ágy között! Inkább aludj te, a te kis tested elfér - na arra várhatsz, hogy én ott aludjak

- Nő vagyok, nem fogok a földön aludni! - egyszerre egy nagy sóhaj hagyta el a szánkat, ezzel beletörődve, hogy egy ágyban fogunk aludni

Gyorsan l megfürödtünk, majd bebújtunk az ágyba. A plafont bámultuk mindketten kínunkban.

- Előre szólok, ha hozzám érsz egy ujjal is, megöllek! - fenyegettem meg Carlost

- Eszem ágában nincs hozzad érni! - förmedt rám, majd újra a plafont bámultuk. Már lehunytam a szemem, mikor úgy oldalba bökött Carlos, hogy hatalmasat felnyögtem, mire ő elkezdett röhögni

- Igen, ezt akarod? - rávetettem magam Carlosra, majd elkezdtem én is bökdösni. Úgy röhögött, mint egy fóka, aki éppen szül. Egyszercsak ledobott a hasáról és szorosan magához ölelt

- Légy jó kislány, Lydia! - erre a kijelentésére elmosolyodtam és forróságot éreztem a testemen. Carlost magamon éreztem. A sóhajai mozgatták a hajszálaimat. Nagyon biztonságbanu éreztem magam

- Én mindig az vagyok! - felkuncogtam, ásítottam még egy utolsót, majd Carlos karjai közt elaludtam.