Lydia Walsh
03.09. péntekFáj a fejem, a hasam és igazából az egész testem sajog. Totál másnapos vagyok. Szenvedek, de nem merek kilépni a szobámból, nehogy találkozzak Carlossal. Ami a legjobban idegesít az az, hogy nem voltam elég részeg tegnap, vagyis ma. Hülyén hangzik, de kellett volna még innom. Csak annyit, hogy ne emlékezzek. Van egy olyan tehetségem, hogy tudom a határokat, vagyis annyira, hogy nem halok meg alkohol mérgezésben, csak hülyeségeket csinálok akaratomon kívül. De ennek van hátránya. Méghozzá az, hogy mindenre emlékszem. A tetteimet nem tudom befolyásolni, de mégis emlékszem rá. Nagyon szar érzés. Délután 2 óra van, de már egy ideje fent vagyok, csak nincs bátorságom lemenni, ugyanis, mint mondtam mindenre emlékszek, még arra is, amire nem akarok. Hülyét csináltam magamból Carlos előtt, ő meg felizgult rám. Kellemetlen.
Mindjárt éhen halok. Eleve fáj a hasam és erre az éhség még rátesz egy lapáttal. Unatkozok, ugyanis a telefonom is lemerült, aminek valószínűleg lent van a töltője. Csak bambulok és gondolkozom, hogy most mi tévő legyek, mikor észreveszem, hogy lenyomódik az ajtómon a kilincs. Ki akar bejönni a szobámba? Nagyon lassan elkezdett kinyílni az ajtóm és megláttam Carlos fejét. Elég fura arcot vágott, nem tudtam kivenni belőle semmi értelmeset. A szívem hevesebben kezdett el verni, ezt a pillanatot akartam elkerülni.- Szia - köszönt kissé halkan, majd beljebb lépett
- Szia - visszaköszöntem neki, de nagyon kellemetlenül éreztem magam. Nem tudom eldönteni, hogy neki gázabb ez a story vagy nekem
- Csak gondoltam megnézem, hogy élsz e még-
Ő most tényleg érdeklődik utánam? Aggódott volna értem? Ezeken gondolkozva akaratomon kívül is egy apró mosoly jelent meg az orrom alatt, mire ő visszamosolygott, majd lehajtotta a fejét, nehogy meglássam- Mint látod, élek - erre a kijelentésemre csak bólintott és indult is volna ki a szobából - Nagyon gáz voltam este? - kérdeztem meg végül, mire újra felém fordult és értetlenül nézett rám
- Nem emlékszel semmire? - reménykedett
-N..nem - gondoltam jobb lesz, ha füllentek. Hogy bírtunk volna úgy élni együtt tovább, hogy tisztába vagyunk a dolgokkal? Mármint én ígyis-úgyis tudom, hogy tudom, de úgy könnyebb lesz, ha Carlos nem tudja, hogy tudom
- Aludtam, nem vettem észre, ahogy hazajöttél - tehát akkor mindketten kamuzunk
-Oh, értem - kissé fura érzés volt bennem, teljesen más, mint eddig. Carlos elhagyta a szobámat, majd felöltöztem és lementem a konyhába enni.
03.12. hétfő
A hétvége folyamán teljesen más lett a kapcsolatunk Carlossal. Mióta történt az a gáz eset, valahogy kedvesebb és azt vettem észre, hogy én is kedvesebb vagyok. Nem veszekedtünk egyszer sem. Bármennyire próbálok neki néha beszólni, nem megy. Carlos megszépült a szemembe. Mármint eddig is szépnek tartottam, de a bunkósága elvette minden tetszésemet. Most meg, hogy látom a kedves oldalát kezdem megszeretni és úgy érzem, hogy ő is engem. Sosem bírnék érzelmeket táplálni iránta, de örülnék, ha nem utálnánk egymást.
- Kérsz palacsintát? - tegnap Carlos nem csak magának, hanem nekem is csinált gofrit, szóval gondoltam ma én csinálok neki reggelit
- Igen - megkentem neki 2 palit nutellával, majd eléraktam a tányért - Köszi - látjátok? Erről beszéltem. Képes kimondani azt, hogy köszi. Ez hatalmas előrelépés. Leültem elé és én is elkezdtem enni a reggelimet - Nem baj, ha ma nem alszok itt? Meghívtak a haverok magukhoz egy házibuliba, holnap reggel jönnék - most ezt miért kérdezi meg? Nyilván nem baj
- Miért lenne baj? Voltam már egyedül a házban!- egy kicsit fölháborodtam, hogy ennyire gyerekként tekint rám
- Tudom, csak gondoltam szólok előre - kedves tőle amúgy, hogy szólt. Máskor simán lelépett volna szó nélkül. Így belegondolva pedig támadt egy ötletem
- De, ha már ennyire aggódsz értem - kezdtem bele
- Nem aggódom érted! - próbálta tagadni, de nem figyeltem rá, hanem folytattam
- Akkor akár el is mehetnék veled - nem tudom ez mégis hogy jutott eszembe
- Na biztos, hogy nem! Mint mondtam nem aggódom érted, csak kedves voltam és megkérdeztem, hogy nem e baj, de igazából bármi is lett volna a válaszod elmentem volna - olyan nehéz bevallani, hogy aggódik értem? A múltkor is tagadta. És tudom, ha azt mondtam volna, hogy baj, akkor nem ment volna el. Nem maradt más választásom, bevetem a kutyaszemeket
- Légysziii! - olyan aranyosan próbáltam rá nézni
- Ne, csak a kutyaszemeket ne! - tudtam, hogy ez a gyengepontja, gyerekként is mindig ezzel győztem meg, úgy mint ő engem a csikizéssel - Ahj, jó, legyen. Jöhetsz
- Ezaz! - rámosolyogtam ártatlanul, mire megforgatta a szemeit és ő is elmosolyodott az orra alatt
- De akkor jó kislány leszel! - parancsolta
- Mint mindig - bólintottam, mire hangos nevetés tört fel belőlünk
ESTÁS LEYENDO
From hate to love...
RomanceLydia Walsh vagyok. Az életem a tökély és a káosz megtestesítője, úgy mint a szerelem és gyűlöleté is. Egy átlagos életre vágytam, de nem azt kaptam. Belecsöppentem a Forma 1 világába és onnan már nem volt visszaút. Mi lenne velem, ha nem léteznél...