Egy TV műsor indul a nemzetközi csatornákon, melynek a lényege az, hogy a benne szereplő emberek feszegessék a határaikat. Tíz civil ember húzhatja ki az üveggömbből a nevet, aki majd később a párja lesz a kalandos út során. Azonban egészen a kivála...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Az utóbbi időben csak a karrieremmel törődtem elfelejtve, azt hogy élnem kéne az életem, amiből mint mindenki másnak, nekem is csak egy jutott. Lehet, hogy majd ujjá születek, de mindenki pontosan tudja, hogy nincs kétszer ugyan az a szerencse.
Áthajtok a fekete fehér kockás vonalon, és meglátom a sötét égen a színektől pompázó csattogó tűzijátékokat, majd kettőt rácsapok a fejem fölött lévő halo-ra. A negyedik. Az első is álomnak tűnt évekkel ezelőtt, most pedig a negyediket is sikerült elérni anélkül, hogy egy kicsit is veszélybe került volna a helyem.
Szabályosan kiugrom a kocsiból és nem törődöm a fejemen lévő sisakkal, talán azért sem, mert pár könnycsepp kicsordul alatta, futni kezdek a korlátnál rám váró emberek felé. A csapatpólóban rám váró munkatársaim az elsők, akikhez odaszaladok, sőt inkább rájuk ugrom, és hosszasan öleljük egymást, miközben valaki a vállamat veregeti, valaki rá vág a seggemre, valaki kezét a sisakon érzem meg. Összefolynak a szavak, nem hallom, hogy kitől melyik mondat érkezik.
Christian felém beszél de a hangzavar miatt nem értem, leolvasni pedig nem tudom a szájáról, ugyanis a szememben összegyűlt könnytől homályos lesz a látásom. Tovább lépek és a családom következik. Anyám a büszke könnyeit hullajtja és nem hajtogat mást, csak hogy mennyire büszke rám. Apám tartja magát, a hamiskás kevés mosoly mellé nem biggyeszt semmit, csak egy kedvesnek tűnő, de semmit nem jelentő ölelést. Kelly és Penelope Büszkén várnak a sor végén, és mire elérek hozzájuk már lekerül a sisakom is.
-Tudtuk.. Mindenki tudta, hogy újra képes vagy rá, de örülök, hogy most már te is felfogod.- Szól felém a fekete hajú nő, miközben egy csókot nyom a számra és Penelopet nyomja a kezembe.
Ezer és talán még több kép is készül rólunk, miközben a kislány az arcom két oldalára is puszit nyom és utána a kamera felé integet. A riporterek természetesen várakozás nélkül, most azonnal alapon akarnak minden félét kérdezni, de csendre intem őket és kötelező körök lefutása után a garázsok felé veszem az irányt.
Nekitámaszkodom a pultnak és csak bámulok magam elé. Valahol mélyen belül tudtam, hogy meg lesz, mert nem alakulhatott máshogy. Ennek így kellett történnie, mert nem lehetek kamionsofőr. "Mert a második hely nem elég, ahogy a harmadik már egyenesen pokolba való. Ha nem vagy első, akkor ne legyél sehányadik, mert az első utáni emberek említésre sem méltóak. Feledhetők és lényegtelenek."
A fejemben lejátszódó mondatok kavalkádjából, amiket apámtól hallottam, Christian szakít ki a büszke apai szerepével.
-Fiam! Nem is volt kérdés számomra...- A kezeink összecsapnak, vállaink összeérintkeznek, végül megveregeti a hátam.- Geri is jön majd gratulálni, csak leadja a lányokat, hogy ne ebbe a nagy tömegbe vergődjenek. Jól vagy?
-Igen, csak most tudatosul bennem, hogy talán... Vittem valamire.- Nem akarom bevallani, de talán a ritka pillanatok egyike, hogy elérzékenyülök, hiszen nem mindennap élem át, hogy világbajnok leszek.
