Egy TV műsor indul a nemzetközi csatornákon, melynek a lényege az, hogy a benne szereplő emberek feszegessék a határaikat. Tíz civil ember húzhatja ki az üveggömbből a nevet, aki majd később a párja lesz a kalandos út során. Azonban egészen a kivála...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Az eddigi legjobb feladat volt, ez a medálkeresés a vízesésnél.Ahhoz képest, hogy nem bírom kinyitni a víz alatt a szemem, az egyik medált én találtam meg. Egyre többet sikerül bizonyítani magamnak, egyre jobban élvezem, hogy a magam ura vagyok, hogy nem beosztás szerint élem az életem a napokban. Valami olyan erőt ad a jövőmhöz, amire nem is számítottam.
Max mindig határozott, mindig van egy terve vagy, ha nincs, akkor pár percen belül kitalál valamit. Talán a legjobb, ami történhetett velem az az volt, hogy az ő nevét húztam ki a kezdésnél.
A tanyán, ahova érkezünk több a légy, mint a tehén. Már gyanúsan sorakoznak, amikor észre veszek egy asztalt, amin a kancsók várakoznak. A tekintetem nem tudja elkerülni az asztal alatt lévő vödröket sem, hiszen ezek után egyértelmű a mai feladat. Tehén, vödör, kancsó. Ma itt tehénfejés lesz.
Max arcán látszik, hogy nem áll össze a feladat, én pedig nagyon imádom ezt a zavart tekintetet. Olyan esetlen, de még sem engedi egy pillanatra sem, hogy védtelennek higgyem.
-Akármi is lesz, megnyerjük.- Felém fordul és azzal a csábos mosolyával rám nevet, én pedig talpig pirulok.
-Aha... Hát lehet, hogy a kézügyességedet most majd megmutathatod.- Rákacsintok, majd Dalia mellé állok, míg Charles és Max szintén egymás mellé beszélgetni.
A szőkeség a karom köré fonja a karját, majd suttogni kezd, de még azt is úgy, hogy alig hallom amit mondani akar.
-Miért bámulod így?- Kuncog egy kicsit, majd kihúzza magát mellettem, én pedig elszégyellve magam elfordítom Max felől a tekintetem.- Nyugi, néha nekem sem tűnik fel az ilyesmi, amikor vele történik meg. De így kívülről nézve.
-Ccssshhhhh!- Rápisszegek, erre pedig a fiúk is felénk fordulnak.
-Oda vagy érte, igaz?- A kamerán felé nyúl és kikapcsolja, ám az már nem tűnik fel neki, hogy a sajátja benyomva marad.
-Dalia drága... Nem tudom, hogy miről beszélsz, mellesleg csak az enyémet nyomtad ki, a tiéd még rögzít.
Oda nyúlok a kamerájához, és a megfelelő gombbal kikapcsolom a kamerát. Megforgatom a szemem, de az arcommal kiülő grimasszal mindent elmondok a számára.
Nincs is időnk több dologról beszélni, ugyanis Jimmy megszólal, így kezdetét veszi a játék. Jól gondoltam a megérkezésünk pillanatában, hogy tehenet kell fejnünk.
-Te fejsz!- Szól hozzám Max.
-Hé! De miért én?- Mondjuk például megbeszélhettük volna ahelyett, hogy ő egyedül dönt a sorsomról.- Mit fogok csinálni, ha lerúg a lábával?
Charles kinevet, Dalia pedig a hatalmas mérges szemeivel terrorizálja őt azért amiért ilyen kis kárörvendő.
-Jó, kő papír olló. Háromból aki többször nyer.- Bólintok, majd a kezünket egymás elé téve elkezdjük a játékot. Az elsőt én nyerem, a másodikat ő. A harmadiknál már megérzem ahogy vizesedik a tenyerem az izgulás miatt, de végül fellélegzem, amikor én ollót mutatok, ő pedig papírt.
-Na húzzál fejni, kisapám!- Rákacsintok, és míg ő helyet foglal a kis széken, én elfutok a vödörért és hozzá viszem.- Tudod hogy kell, igaz?
-Már honnan tudnám?- Szinte teljesen közel hajol a melleimnél lógó kis kamerához, aztán bekapcsolja.- Miért volt kikapcsolva? Pletykáztatok a szöszivel igaz?
-Fejd, nézz körül, már mindenki elkezdte...
Az utasításomnak eleget téve szinte rángatni kezdi a tehenet, de úgy, hogy még én is megérzem a fájdalmat a melleimben. Lassan a kezéhez nyúlok, hogy megpróbáljak segíteni, de hatalmasat ugrok, amikor Jimmy rám szól.
-Hana, nem lehet segíteni fizikailag a társadnak. Csak szóban.- Bólintok, majd vissza fordulok Max felé.
-Max! Mi a szart csinálsz? Lassabban és egy kicsit... Hát nem tudom, csináld úgy, mintha a sajátod lenne...- Eltakarom az arcomat a kezemmel, hogy ne lássák a pirulásom, de magam is felnevetek azon, amit mondok a hollandnak.
-Mintha a sajátom lenne? Ez tök beteg.
-Nem úgy értettem. A filmekben mindig lassan és ilyen fura mozdulatokkal csinálják, mintha egy zacskóból ki akarnák az egyik kezeddel húzni a maradék krémet.- Elkezdem a kezeimmel utánozni a mozdulatot, amit közben szavakkal is próbálok neki elmagyarázni.- Tudod, mint amikor tortát díszítesz és egy zacskóba töltöd a krémet... És aztán... Amikor már csak kevés marad benne, akkor elkezded a tetejétől az alja felé...
-Hana! Nézz már rám, szerinted hány krémes faszom tortát sütöttem már életembe???- Kezeit felemeli és mutogatni kezdi- Segítek, egyet sem!
Végül megnyugtatom, és elmutatom neki még egyszer a mozdulatot, amiről bár fogalmam sincs de azért minden tőlem telhetőt megteszek. Meglepődünk mindketten, amikor sikerül és csordogálni kezd a tej a vödörbe. Talán fél óra is eltelik, ha nem több, mire eltudom venni a vödröt és rohanni kezdek vele a kancsó felé.
Imádkozom, hogy elég legyen még egy forduló, azonban mielőtt az asztalhoz érnék megbotlom a saját lábamban és pofára esek a tejjel együtt. Hallom, ahogy mindenki elcsendesül, csak figyelnek de senki nem mer nevetni sem pedig hozzám szólni.
Az első gondolatom, hogy Max biztosan kinyír, így az utolsó ember, akire rápillantok, az ő. A száját szorítja a kezével, míg a másikkal a hasát fogja. Látom, ahogy vörösödik a feje, de kiabálás helyett csak a nevetés tör ki belőle, de az nagyon.
Térdre esik és szinte levegőt is alig kap, míg én a tejes hajam mögül próbálok megoldást keresni a dolgokra. Kicsit elengedem magam és így már én is a többiekkel együtt nevetek, mondjuk ez nem segít azon, hogy a vödör tejemből semmi nem maradt, hála nekem.
-Anyám! Behugyozok. Valaki adjon egy zsepit.- Max a könnyeit törölgeti majd a vödröt kiveszi a kezemből és egy puszit ad a szemöldököm felé.- Nem baj, az sem érdekel ha utolsók leszünk. Rég nevettem ilyen jót.
Dalia hangtalanul imitálja a sikítást felém, majd tapsikolva elfordul tőlünk, én meg azt sem tudom, hogy merre nézzek zavaromba. Max újra nekiáll a feladatnak, a végén pedig úgy viszem a kancsó felé a vödröt, hogy nem merek futni.
Még két kört teszek meg, ami majdnem plusz másfél órát jelent a kezdés óta, aztán a tej ellepi a piros vonalat a kancsón belül. Felsikkantok, és bár nem mi voltunk az elsők, de nem is az utolsók, így boldogan könyvelem el magamban, hogy ezt a feladatot is sikeresen megcsináltuk.
Jimmy bejelenti, hogy a mai estére minden pár kap egy hotel szobát és közösen fogunk vacsorázni mindannyian, hogy átbeszéljük az elmúlt két hét felmerülő vitáit, vicces pillanatait és minden olyat, ami említésre méltó, így mindenki elindul a szállás felé, és befoglaljuk a szobánkat.
