Tiltott örző!

🏹 8 . rész 🏹

Dante

•Másnap reggel teljesen visszazárkóztam a testőr szerepembe. Miközben Nerissa kilépett a szobájából, ő hűvösen köszöntött.

-Jó reggelt. Készen állsz indulni?

•Nerissa próbált visszatérni az előző esti beszélgetésünkhöz.

-Dante, beszélnünk kellene. Tegnap este..nem volt véletlen, amit mondtál.
-El kell felejtened azt az estét. Nem lényeges.
-Nem lényeges? Hogyan felejtsem el? Mit jelent, hogy nem engedhetsz közel?
-Ne kérdezz olyat, amire nem kaphatsz választ. Ha tudnád, csak veszélyesebb lenne-mondtam mire Nerissa nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de közbe szóltam-holnap találkozód van az apáddal. Készülj fel.

•Nerissa arca megfeszült a hallottaktól, láttam, hogy frusztrált és dühös. Egy pillanatig csak bámult rám, mintha várna valamire, mintha azt remélné, hogy engedek. De tudtam, hogy nem tehetem.

-Dante-szólalt meg végül halkan, de a hangjában mégis ott volt az erő-tudom, hogy nem csak egy testőr vagy. Nem tudom, mit próbálsz elrejteni, de ez a távolságtartás.. nem fog működni.
-Tévedsz-vágtam rá gyorsan. Nem engedhetem, hogy tovább kutakodjon-az én dolgom az, hogy megvédjelek, és ezt csak úgy tehetem meg, ha távol tartom magamat tőled.
-És ezt tényleg így gondolod? Távol akarod tartani magad, miközben olyan közel vagy hozzám?-kérdezte keserűen.

•A szívem egy pillanatra kihagyott. Ott állt előttem, és annyira vágytam rá, hogy őszinte legyek vele. De nem lehetett. Tudtam, hogy ha elmondanám az igazat, hogy miért vagyok itt, és miért nem engedhetem közel magamhoz, az mindent elpusztítana. Őt is.

-Igen-mondtam végül hűvösen-ez csak munka. Semmi több.

•Láttam, ahogy a szavaim elérik. Az arcán mintha valami megtört volna, de gyorsan elfordult, mintha ezzel elrejthetné előlem az érzelmeit.

-Értem-mondta végül. A hangja éles volt, és éreztem, hogy ezzel a beszélgetés egy másik irányba fordul-akkor legyen így, Dante. Legyél csak a testőröm.

•Ezúttal ő volt az, aki elhatárolódott. Elindult előre, nem nézett vissza. Én pedig követtem, ahogy mindig, figyelve minden lépését. Ez volt a dolgom. De belül tudtam, hogy valami végleg megváltozott. A távolság, amit magunk közé állítottunk, sokkal nehezebb volt, mint hittem.

•A nap többi része csendben telt. Nerissa nem próbált többet beszélgetni velem, én pedig úgy tettem, mintha minden normális lenne. A nap végén, amikor visszaértünk a villához, Nerissa halkan megszólalt.

-Dante, holnap találkozom apámmal. Ugye, te is ott leszel?

•Ránéztem, és tudtam, hogy most nem lehet hibázni. Az apja volt az a személy, akit el akartam pusztítani. Ő az oka annak, hogy itt vagyok. És holnap eljön az idő, hogy a tervem végrehajtsam. De mégis, ahogy Nerissa rám nézett, valami megingott bennem. Nem válaszoltam rögtön.

-Igen-mondtam végül csendesen-ott leszek.

•A szavak egyszerűek voltak, de a súlyuk annál nehezebb. Holnap el kell döntenem, hogy a bosszúm és a feladatom vagy Nerissa élete lesz az, ami fontosabb.

•Ahogy a folyosón sétáltunk Nerissa hirtelen megállt a folyosón. Éreztem, hogy valami van a levegőben, valami, amit eddig visszatartott. Lassan megfordult, és a szemembe nézett, de ezúttal nem volt benne semmi kedvesség, semmi melegség. Csak hideg düh.

-Tudod, mi a legrosszabb ebben, Dante?-kezdte halkan, de a szavai metszőek voltak-hogy azt hittem, te más vagy. Hogy bármennyire is próbálsz elzárkózni, valahol mélyen tényleg törődsz velem. De most már látom, hogy csak egy eszköz vagyok neked.

•A szavai ütöttek, de próbáltam közömbös maradni. Egész nap ezen gondolkozhatott. Nem mozdultam, nem válaszoltam. Csak figyeltem, ahogy folytatja, a fájdalom és a düh egyre inkább felszínre tör benne.

-Te nem vagy más, mint az apám emberei. Csak egy feladat vagyok, egy elvégzendő munka. Nem törődsz velem igazán, csak játszod a szereped, mint egy hűséges kutya. Nem is számíthatok rád, ugye?

•Ez mélyebbre hatolt, mint bármi más. Az „apám emberei" kifejezés olyan erővel sújtott le, hogy alig tudtam elrejteni a megrázkódtatást. Én, aki azért vagyok itt, hogy elpusztítsam azt az embert, most hozzá hasonlított. A "hűséges kutya" pedig végképp azt mutatta, hogy mennyire félreértett.

•De nem válaszoltam azonnal. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire betalált. Csak néztem rá, és igyekeztem visszatérni a szerepemhez, elnyomni az érzéseket, de éreztem, hogy az a szakadék, amit köztünk akartam tartani, egyre mélyebb lett.

-Én a munkámat végzem, Nerissa-mondtam végül fagyosan, de a szívem hevesen dobogott-ez a dolgom.
-Hát persze. Csak a munka. Akkor folytasd csak. Ne is próbálj úgy tenni, mintha bármi más lennél, mint egy báb, akinek a szálait mások mozgatják.

•Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt elfordult és elsétált. Ott maradtam egyedül a folyosón, és bár kívülről sikerült megtartanom a rideg külsőt, belül tomboltak bennem az érzelmek. Nerissa most ért el oda, hogy tényleg megkérdőjeleztem magam. És az, hogy az apjához hasonlított.. az jobban fájt, mint bármilyen seb.

-P📖