Tölgybe vésett sorsok

Első fejezet

Precízen veszem célba a vaddisznót a fa mögül lesve, miközben erősen ügyelek arra, hogy egy apró falevelet se zörögtessek meg a lábam alatt. Mivel a vadászat közös munka, meg kell várnom, amíg Freya nem int a karjával a szemben lévő tölgy takarásából, hogy ellőhetem a nyilam. Abban a pillanatban, ahogy megsebzem és elkezd futni az állat, Hamlet a bokrok mögül még egyet bele ereszt, hogy lelassítsuk azt, így nem fog annyira messzire jutni, és Destiny-nek könnyebb lesz követni a nyomait.

A valóságban pont ugyanúgy történik minden, mint ahogy elterveztük, a vaddisznót pár kanyar után holtan fekve találjuk meg a sáros fűben.

– Szép munka. Kár, hogy a falusiaknak megy, jó hájas egy darab – méregeti a kimúlt állatot Freya.

– Ne sajnáld már tőlük. Legalább nem te leszel hájas tőle. Egyébként sem illik a felesleg egy „nemes hölgyre" – ugratom a neve jelentésével a lányt.

– Hagyjál már a nevemmel! – lök oldalba játékosan. – Nekem miért nem olyan menő, mint mondjuk Destiny-nek a „végzet"? Vagy Hamletnek a „haza"?

– Engem kihagytál – teszem hozzá.

– Mert mindenki tudja, hogy a tiéd a legjobb – ütögeti meg a vállam Hamlet.

Mosollyal fogadom a tényt, mellyel egyébként is tisztában vagyok, majd segítek betenni a disznót a szekerünkbe, amivel el tudjuk vinni a faluba.

A falusiaknak nem kell sok, hogy megismerjenek minket a csuklyás öltözetünkről, és barna fűzős csizmáinkról, melyre rálóg a ruhánk köpenye. Az ingeink is általában koszosok a poros földtől, ahogy a nadrágjaink is néhol szakadtak, de szerintem így is a miénk a legjobb öltözet az egész faluban.

A hentes üzlete már ismerős mindannyiunk számára, megkopott felirata és faajtaja szinte olyan, mintha haza érkeznénk.

– Gyerekek! Már vártalak titeket. Mitek van? – kíváncsiskodik az idős ember a véres köténye mögül.

– Egy hájas disznó – feleli Destiny.

– Rendben jó lesz, de legközelebb hozzatok nekem szarvast is. Az emberek kezdik unni a disznót – nézegeti az állatot.

– Igyekszünk, de a szarvas ritka. Nyúl is jó? – érdeklődik Hamlett.

– Vagy nyest. Azok a dögök lopkodják a dolgainkat a faházból – teszi hozzá Feyra.

Az évek alatt sokat újítottuk a lakásunkat, de egyetlen problémát akkor sem sikerült orvosolni: a nyestet. Utáljuk azt az állatot, mint a bűnt, de mivel mindig éjszaka jön, és egyikünk sem vállalja, hogy fent maradjon nyestet vadászni, ezért el kell fogadnunk a megkeserítő jelenlétét.

– Nekem mindegy, csak legyen valami változatosság – nyomja a kezembe a kis szütyőnyi fizetséget, amiben biztos vagyok, hogy nem sokáig lesz itt, mert amint kilépünk az ajtón, el fogjuk költeni valamire.

– Köszönjük, találkozunk jövő héten, Mr! – köszönök el tőle elsőként.

– Akkor egyértelmű, hogy merre megyünk, igaz? – kérdem rejtett izgatottsággal a hangomban.

– Naná, hogy az – felel Destiny.

A piacig tapossuk a falu egyetlen kikövezett útját, ahol a sok portéka láttán máris felcsillan a szemem. Főleg élelmet szoktunk venni, hogy húson kívül más is legyen az étrendükben, de olykor hajlamosak vagyunk elcsábulni olyan tárgyak felé, melyekre nincs szükségünk.

Destiny meg is célozza a könyvárus standját, Freya a tőröket áll meg nézegetni, így mi ketten maradunk Hamlettel, hogy vegyünk valami ehetőt is.

A kíváncsi szemek ilyenkor mindig ránk szegeződnek, és biztos vagyok benne, hogy nem csak a ruházatunk miatt. Hiába élünk az erdőben, mivel nem művelünk földet, sokkal ápoltabban nézünk ki, mint itt bárki. Hamlet rövid fekete fürtjei szinte fénylenek, ahogy az én hasonlóan göndör szőke hajam is. Freya szeret fekete festéket használni a szeme alá, mondván illik a barna szeméhez és fekete hajához, és így magabiztosabban érzi magát tőle. Jó, én nem szólok bele, főleg, hogy Freya azelőtt el tudná vágni a torkomat, mielőtt annyit mondanék, hogy kakukk. Destiny-ről azt lehetne hinni, hogy ő a legszerényebb köztünk. A kisugárzása egyértelműen ezt mondja, főleg a zöld szemei, és a határozott fonatba szedett világos haja. Ehhez, ha még hozzárakjuk, hogy könyvet is olvas, senki nem nézni ki belőle, hogy akár kilométerekről is el tud találni az íjával, amennyiben látótávolságon belül vagy.

Összességében elég ijesztő bagázs is tudnánk lenni, de sajnos csak a vadak látnak így minket.

– Üdvözlöm, Mrs. Zinven. Ma is hozott abból az ellenálhatatlanul finom kenyeréből? – villant széles mosolyt Hamlet a hölgyre, aki lassan úgy lát el minket étellel, mintha az anyánk lenne.

– Hogyne hoztam volna drágáim, tessék, tegnap sültek, magvasak –nyújtja a kosarat, hogy válasszunk.

Na erről beszélek. Mondhatnám azt is, hogy mi vagyunk a falu örök árvái. A legtöbb árus úgy kezel minket, mintha a saját gyerekeik lennénk, annyira megszoktak minket.

– Köszönjük, és mi a helyzet az utcákon? – vesz el egyet.

– Pletykákra vagytok kíváncsiak? – enged magának egy sunyi mosolyt.

– Ahogy mindig – kapok fel egy pogácsát az asztalról, és harapok bele.

– Jó. Azt beszélik, hogy a tartományúr lassan „kirándulni" indul.

– Kirándulni? Hová? – húzza össze a szemöldökét velem együtt Hamlet.

Ha egy dolgot kéne mondani, amit a tartományúr nem csinál, na az a kirándulás. Öt ujjamon megtudnám számolni, hányszor ment hosszabb útra, mióta ő irányítja a falut.

– Tudjátok, sok a pletyka. Egyesek szerint más urakat látogat meg, mások szerint elhagy minket, ami teljesen abszurd, és vannak, akiknek gőzük sincs. Biztos, ami biztos, most mindenki ezen gondolkodik.

– Most már mi is ezen fogunk – nyelem le a pogácsát utolsó falatját. – Na de nem is tartjuk fel tovább, Mrs Zinven, a végén még elriasztjuk a vásárlóit.

– Ó, ugyan már – legyint az asszony jókedvűen. – Titeket mindig öröm látni. Vigyázzatok magatokra!

Összeszedjük Freyát és Destiny-t is, mielőtt visszaindulnánk az erdőbe az új zsákmányainkkal. Nincs is annál jobb, mint friss kenyér vacsorára a hús mellé, amihez főzhetünk zöldséget.

– Hogy érted, hogy kirándul? Sose megy sehova – furcsállja Destiny a dolgot, miután beavatjuk őket is a friss pletykába.

– Hát nem tudom, de nekem ez nem tetszik – rázza a fejét Freya.

– Lehet csak túlreagáljuk, nem? Bizonyára akadt némi elintézni valója – csillapítom az aggodalmakat, pedig nekem is furcsa a dolog.

– Úgyis meg fogjuk tudni, nem? A falusiak mindent tudnak – zárja le a beszélgetést Hamlet, ugyanakkor a kunyhónkig vezető utat nagyrészt csendben tesszük meg.

Mindannyiunknak ugyanaz jár a fejében. 

Köszönöm, hogy itt vagy, és olvasod a történetet!😊
Nyomtatásban megjelent fantasy regényem: A kristály szava
Megrendelheted a profilomban lévő linkről.
Készülő: Alvilágok között - Kitaszítottak alvilága
További információ:
Insta: polyakbrigittairo
Facebook Polyák Brigitta írói oldala
Tik tok: Polyák Brigitta író