Hosszú órákig menetelünk monoton a fák között. Az éberségem minden egyes órával lankad, ahogy Hamleté is. A legszívesebben aludnék egy jót, én is ezt tenném, ha nem rázna az út annyira, hogy néha úgy érzem, meg fogom csillogtatni a tegnap esti vacsorámat.
– Várj – eszmél fel valamire Hamlet. – Csak nekem nem ismerős ez az erdőszakasz?
Másodpercek alatt nyerjük vissza az energiánkat, és nézünk körbe alaposan magunk körül. Az első, ami feltűnik, hogy a bokrok ritkábbak, tölgyek helyett sokkal több fenyőt, és nyírfát látok, a mohatakarónak pedig teljesen nyoma veszett.
– Mégis mióta vagyunk úton? – kapok észbe Hamlet, de tanácstalan vállrándítás érkezik nekem válaszként. – Kérdezd meg a tartományurat.
– Miért én? Miért nem te? – támad vissza rögtön.
– Te vagy az idősebb – jelentem ki.
– Ilyenkor bezzeg én vagyok az idősebb – forgatja meg a szemét, mire én sunyin elmosolyodom.
Hamlet végül ráveszi magát, hogy óvatosan kopogjon párat, aztán várjom, hogy a tartományúr kidugja a fejét a kocsi ablakán.
– Valami probléma van? Minden rendben? érdeklődik rögtön a férfi.
– Persze, minden, csak szeretnénk tudni, mióta vagyunk úton – ismerteti Hamlet.
– Ó, – nyúl is az órájáért. – Nagyjából nyolc órája. Hamarosan letáborozunk éjszakára még napnyugta előtt.
Elkerekedik a szemem az információ hallatán. Nyolc órája? Még sosem mentünk ilyen messze az erdőben, így már érthető, miért nem ismerős a környezet.
– Értem, köszönjük – dől vissza a helyére Hamlet. – Nyolc óra? Ez őrület, azt sem tudjuk, hol vagyunk – akad ki hangosabban a kelleténél.
– Ssss – szólok rá rögtön. – Neki ezt nem kell tudnia.
– Innen haza sem találunk – realizálja, vele együtt pedig én is.
Hirtelen rég nem érzett pánik kerít hatalmába. Utálunk másokra hagyatkozni, jó okkal. Ebben a helyzetben pedig csak úgy juthatunk haza, ha a tartományúr visz minket.
Ha ezt tudjuk, figyeltük volna az irányt, megjegyeztünk volna mondjuk fákat, vagy köveket, ami alapján visszajuthatunk, de nem titok, hogy egyikünk sem figyelt túlságosan.
A szívem nagyot ugrik a mellkasomban, amikor a lovak váratlanul felnyerítenek, és a kocsi megáll. Ösztönösen kapom elő az íjamat, hogy megkeressem az állatok riadalmának az okát.
– Hé, nyugi, csak egy őz futott át előttük – teszi vállamra a kezét Hamlet. Ekkor jövök rá, hogy csak én reagáltam így. Annyira elvoltam azokkal a gondolatokkal, hogy ismeretlen területen vagyunk, hogy nem is jutott eszembe más, mint a veszély.
STAI LEGGENDO
Tölgybe vésett sorsok
Fantasy"This is a wild game of survival" Damien, Hamlet, Freya és Destiny a négy fiatal íjász szinte családként él az erdő közepén a kis kunyhójukban. Azt hiszik, hogy ismerik az erdő minden szegletét. Ám amikor egy megbízás keretében bekeverednek az ismer...
