Would you save, would you save my life
If you knew, if you knew why?
This is the last time
I'm leaving without you
In silence
*****
A reggeli napfény első sugaraira Remington álmosan húzta fejére a takaróját.
"Csak még öt percet..." morogta magában, majd miután elkerülhetetlenül is véget ért élete legszebb éjszakája, nyűgösen bújt elő mégis.
Spencer még álmában szuszogott feléje fordulva. Percekig csak mosolyogva nézte, nem tudott betelni a látvánnyal. Valamit motyogott álmában, Remi nem tudta pontosan kihallani mit, de nem is azt tartotta érdekesnek, csak sosem látta még ennyire tisztán nyugodtnak és ártatlannak, sőt, sebezhetőnek, és ez ismét elködösített benne minden létező negatív érzést.
Óvatosan végigsimított az arcán, vigyázva nehogy felkeltse, mire a férfi valahol az álmok és az ébrenlét határán mozdult közelebb hozzá és húzta ölelésébe, mint egy plüssmacit.
- Jó reggelt... királyfi. - suttogta halkan a mondat végét, nagyon remélve, hogy a másik még nem tért észhez annyira, hogy hallja is.
- Neked is, királylány. - ásította a másik, mire Remiben megállt az ütő.
Zavarában válasz helyett inkább fülig pirult arcát a férfi mellkasába temette, Spencer pedig nem tudta és nem is akarta letörölni a győzelemittas vigyort a képéről, miközben nyomott egy puszit a fiú kócos fejére.
Végül Spencer megszakítva a pillanatot ledobta magukról a takarót, mire Remington azonnal utánanyúlt és visszahúzta. Az idősebb szemeit forgatva újra megpróbálta, de ismét ugyanaz volt a reakció. Majd újra.
- Fejezd már be - nevette el magát, miközben nagy nehezen felkelt az ágyból, a takarót is húzva maga után, aminek a végén Remi is ott lógott már majdnem leesve a padlóra.
- Utolsó öt perc, légyszi... - nyöszörögte színlelt álmossággal, mire a férfi egy hirtelen húzással tényleg lerántotta az ágyról, Remi pedig nagyot koppant és fájdalmasan jajdult fel.
Már épp lépett volna tovább, azzal azonban nem számolt, hogy viszonzásképp a fiatalabb meghúzta a Spencer lába alatt gyűrődő takaró szélét, és ettől ő maga is a földön kötött ki, telibe Remit beterítve.
- Oké, mássz le, nehéz vagy - nyögte a fiú nevetve.
- Hogy mondod? - vigyorodott el Spencer, miközben teljes súlyával ránehezedett.
Ez volt az a pillanatnyi játékosság, aminek Remington képtelen volt ellenállni. Kiszabadítva egyik karját, a nyakánál fogva karolta át a férfit, csillogó szemekkel nézett fel rá, és magához húzta egy heves csókra, melyben minden pillanatnyi boldogsága benne volt. Ismét realizálta, hogy még soha életében nem érzett így senki iránt, és túlságosan is tudná szeretni Spencert ha az hagyná, de ezt még nem tudta és nem is merte szavakba önteni, pláne nem a másik előtt.
Miután elváltak egymástól, Spencer egyik kezével a földre támaszkodva nézett le Remingtonra.
- Tényleg elég - hajolt le csak egy ártatlan csókot lehelve ajkaira, majd feltolva magát állt fel és dobta a takaró másik szélét Remi fejére - Gyere le reggelizni, ha végeztél a hisztivel. - indult el, majd nézett vissza az ajtóból fejét csóválva, ahogyan Remi maga köré csavarva a takarót ült fel mint egy becsomagolt burrito és fintorogva pislogott rá - Eskü, nem etetek veled több spenótot... - vigyorodott el, majd kiment.
YOU ARE READING
ꜱᴛᴀʀ-ᴄʀᴏꜱꜱᴇᴅ ᴇɴᴇᴍɪᴇꜱ
Romance"Tudd ki vagy. Légy gyors és precíz, a hiba lehetősége fogalom sem lehet - de mi van akkor, ha a hiba maga a személy? Ha belőle nőtte ki magát a fertő, ami ellepi a létét. Fertő. Így sem neveztek még." Gondolkodtál már azon, hogy az előadó, akit an...
