They think I'm insane, they think my lover is strange
But I don't have to fucking tell them anything, anything
And I'm gonna write it all down, and I'm gonna sing it on stage
But I don't have to fucking tell you anything, anything
*****
Egy hónap telt el az incidens óta.
Az ismeretlen szerek, amik Spencer testébe jutottak, életben tartották ugyan, de azóta is kómában feküdt.
Remi egy tapodtat sem mozdult el a házból, Ricky pedig minden nap vitt valami ellátmányt neki, sőt egyszer-egyszer esténként is ott maradt társaságnak.
Egy alkalommal még Starksot, a kutyáját is átvitte. A corgi azonban, mintha csak tudta volna mi történt, vagy mintha valami hiányérzete lett volna, nyugtalanul viselkedett, néha rámordult Remire, idegesen szaglászott körbe a házban, mintha valamit szüntelenül keresne. A fiú egyáltalán nem értette, Ricky viszont sejtette, mi lehetett a baja.
- Nincs itt a kis barátod, pajti. Nem tudom, hol lehet szegény, ha él még egyáltalán... - sóhajtotta Ricky, mire Starks szomorúan nyüszített fel és a lépcsőhöz szaladt - Nem, Spencerrel sem játszhatsz most. Gyere, inkább hazaviszlek. Sajnálom. - fogta meg a póráz végét, és lépett ki vele az ajtón.
Nem akarta többször ennek kitenni Starksot, így legközelebb már inkább csak egyedül ment.
Mivel ennyire egymásra voltak utalva, és hamar kiderült, több közös is volt bennük mint azt elsőre hitték volna, időközben Ricky és Remi könnyedén összebarátkoztak.
Persze Remi nem mesélt sokat a kapcsolatáról Spencerrel, és Ricky sem firtatta a témát, nem véletlenül. Talán csak egyszer került szóba a fiú részéről, de a gitáros mély hallgatását látva úgy érezte, mintha felzaklatta volna vele, amit bár nem igazán tudott hova tenni, de így nem is emlegette többször.
Ettől függetlenül mindketten kifejezetten örültek a másik társaságának, legalább nem unatkoztak, és Ricky is feledhette egy kicsit magányát.
- Ja, szerintem ma is dekkolok ott, nincs kedvem más idiótákhoz - nevette a telefonba a gitáros.
- Király, itt tali akkor - vigyorogta Remi, majd lerakva a telefont csúsztatta azt a zsebébe.
Kilépett a teraszra, felkapta a rózsaszín locsolókannát. Bármennyire gyűlölte is az egészet, tudta, hogy Spencernek ez a monstrum kertje benne az ocsmány törpéivel sokat jelentenek, így minden nap gondoskodott róluk. Szinte már természetesnek véve kezdett el öntözgetni, miközben magában dúdolva élvezte a napfényt.
- Vigyázz, mintha az egyik nővény a segged felé haladna - hallatszódott a semmiből a hang, Remi pedig meglepetten fordult meg, hogy a bordáit oldalt átkarolva vállával az ajtófélfának támaszkodó Spencert lássa vigyorogni.
A fiú azonnal eldobott mindent, és rohant oda hozzá, lendületből átkarolva és ajkaira tapadva, a másik pedig legalább olyan hevesen viszonozta. Miután elváltak egymástól, Remi úgy nézett fel rá, mintha nem hitt volna a saját szemének. Meg sem tudott szólalni, csak újra szorosan magához húzta Spencert, és arcát a mellkasába fúrva próbálta leküzdeni szapora légzését.
- Óvatosabban kölyök, van elég törés a bordáimon így is - nyöszörögte, mire Remi észbe kapva lazított szorításán, de továbbra sem engedte el.
- Azt hittem, hogy már soha... - kezdte, de elcsuklott a hangja.
- Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen. - simított végig a fiatalabb arcán Spencer, mintha mi sem történt volna.
KAMU SEDANG MEMBACA
ꜱᴛᴀʀ-ᴄʀᴏꜱꜱᴇᴅ ᴇɴᴇᴍɪᴇꜱ
Romansa"Tudd ki vagy. Légy gyors és precíz, a hiba lehetősége fogalom sem lehet - de mi van akkor, ha a hiba maga a személy? Ha belőle nőtte ki magát a fertő, ami ellepi a létét. Fertő. Így sem neveztek még." Gondolkodtál már azon, hogy az előadó, akit an...
