Jungkook : Egy ősziesebb napon a terepen jártunk kint Namjoon barátommal amikor a sziréna beindult, szaladtunk a bevető ruhánkat felkapni, a fegyvereink megtölteni és bebiztosítani. Amint megcsapott minket kint a hideg szellő már már hallottuk az ellenségek lépteit, gyorsan kellett cselekedtünk így egy közfal mögött bújtunk meg míg az első ellenséget meg nem pillantott és egy nagy durranás kíséretében mellkasba nem kapta a golyó, ez adott jelet hogy elkezdődött a teljes mészárlás. Namjoonal a nyomomban mentünk át egy patakhoz ahol egy irtó nagy csatorna volt amin átközlekedtünk, de arra nem számítottunk hogy a túloldalt a Bouncy egyik ellenséges katonája vár minket, nem tudtam időben reagálni így az oldalamba vésődő golyó ea földre terített míg az utolsó hangfoszlány az egy nagy durranás és az ellenség a földön vérzik, és Namjoon letérdepel hozzám...
.....
Gépek csipogása üti meg füleimet, próbálom szemem kinyitni szemeim ami pár próbálkozás után sikerül is, fehér falak, fertőtlenítő szag, és hirtelen oldalamba nyilaló fájdalom, ekkor kezd az elmémbe eljutni hogy én igenis kórházban vagyok. A fájdalom egyre elviselhetetlenebb, kezdek pánikba esni, a szívem nagyon vér, fülem sípol és mindenem remeg, épphogy a mellettem lévő kisasztalon a gombot megnyomom ezáltal jelet adva hogy felkeltem és segítségre van szükségem, másodpercek alatt áll meg mellettem egy doktor.
-Ne aggódjon Mr. Jeon, minden rendbe lesz, az infúzióba adok fájdalom csillapítót, nyugodjon meg, mély levegő kérem szépen! - Fogja meg a kezemet és kezdi el masszírozni, kezdek a valóság világába vissza kerülni és a homály helyett az orvosom arca is kitisztul. Gyönyörű arany barna szemei engem figyel, kék haja homlokára ömlik, napbarnította bőre akár a selyem, olyan puha lehet.
-K-Köszönöm szépen Mr.. - Kim Taehyung, de szólítson nyugodtan csak Taehyungnak- Szólt közbe.
-Rendben taehyung, szóval megkérdezhetem mi is történt?
-Oh persze ne haragudj, szóval a csata alatt meglőttek az oldala és a hasa közt ahol mesértettek idegszálakat, de mozgás rehabilitációval rendbe hozható, meg kell tanulnia újra járni, tudom ez nagyon ijesztő de 87% esély van rá hogy olyan lesz mint újkorában. Emellett kötelező járnia pszichológushoz hisz fel kell dolgoznia a történteket. Nos elintézem a papírjait, én megyek, ha szüksége van rám jelezzen. Viszlát!
Rendben taehyung nagyon köszönöm szépen! Viszlát!
Én mit fogok most kezdeni magammal? És ha soha nem fogom tudni többet úgy élni az életem mint eddig?... Tomboltak bennem az érzelmek, én a nagy Jeon JungKook álomba sírtam magam.
YOU ARE READING
The soldier's doctor
FanfictionAz honvédelmi épület leghiresebb katonáját Jeon JungKook-ot egy sérülés által egyenesen a katonaság orvosához viszik, JungKook-ot nagyon megviseli hisz ideiglenesen bénult deréktól lefelé, Taehyung lesz a rehabilitációs és pszichológiai orvosa. Vaj...